Vágj bele! – Kerékpárral a Balaton körül

Vágj bele! – Kerékpárral a Balaton körül
Vágj bele! – Kerékpárral a Balaton körül

A Balaton-kör olyan vállalás, amelybe jóformán bárki beleugorhat, kizárólag pozitív élményekkel lesz gazdagabb. Másfél évtizede évente megcsinálom, így az idei túrám kapcsán összegyűjtöttem pár személyes tanácsot és praktikát.

Az elsőt 12 évesen a családdal teljesítettük. Amióta felnőttünk, a szülők elmaradtak, de a baráti társaság kitartó, sőt évről évre újabb tagokkal bővül. 2021-ben is nekivágtunk, augusztus 6-án indultunk, és 9-én zártuk a körünket. Számtalan remek összegző anyag és élménybeszámoló készült a Balaton körbetekeréséről, de hadd osszam meg saját tapasztalataimat, rituáléinkat és benyomásainkat.

Balatonakarattya magaspart
Egyik kedvenc helyem, a balatonakarattyai magaspart. Ez a Balaton-part legmagasabb pontja, innen belátni az egész tavat.

Hány kilométer körbe a Balaton?

Hivatalosan 203 kilométer a balatoni bringakörút, ez kisebb kitérőkkel kevéssel több is lehet. Én idén Alsóörstől Alsóörsig 220 km-t tettem meg. Magát a körutat a 90-es évek elején kezdték megépíteni, nem egyöntetűen, hanem a helyi önkormányzatok lehetőségei szerint. A 2000-es évek elejére már körbeért, de azóta is folyamatosan fejlesztik, hol javítják, hol pedig új szakasszal bővítik. Körülbelül 100 km egyéni kerékpárúttal számolhatunk, ennek nagyobb része az északi parton található. A déli parton sokszor felfestett kerékpársávon vezet az utunk.

Sok problémát okoznak az út menti fák gyökerei. Az erdők hűsítő árnyékot adnak, de a gyökerek évek múltán felnyomják az aszfaltot, máshol pedig az aljnövényzet hódítja vissza. Tehát nem hiszem, hogy valamikor is hibátlan lesz az út. De meg kell jegyezni, hogy az 1–2 éve felújított, Zamárdin áthaladó szakasz kiváló lett, valamint Aszófőnél és Badacsonytomajnál is megjavították a felnyomott burkolatot. A déli oldalon régebben zavaró volt a nem egyértelmű útfestés, idén azonban pozitív csalódás volt a friss burkolatjelölés, így nem okozott gondot az osztott sáv. Sőt azt tapasztalom, hogy az autósok egyre jobban figyelnek a biciklisekre, sokszor nehézkesebb a gyalogosokkal közös szakaszon való közlekedés.

A körút átlagosan 100 méter tengerszint feletti magasságban halad, legmagasabb pontja 186 méter, amely Balatonakarattyán, a festői magasparton található. Ezt a 86 méteres emelkedést körülbelül 10 km-en kell megtenni, ami izzasztó, de a kilátás kárpótol. Ezenkívül még az északi parton, a badacsonyi régióban kell megbirkóznunk pár emelkedővel.

A diagram 0. kilométere Balatonalmádiban van, és az óramutató járásával ellentétes irányba halad.
Forrás: funiq.hu

Napi pár óra tekeréssel teljesíthető

Ha 3 nappal és 2 éjszakával számolunk, napi 70 km-t kell teljesíteni. Ha a túra idejét megtoldjuk 1 nappal, akkor pedig 50 km-re csökken az etapok hossza. Nekünk 18,7 km/h volt az átlagsebességünk, ilyen tempó mellett naponta csak 3–4 órát kell a nyeregben tölteni. Gyerekkoromban 4 napot tekertünk, ma már inkább 3 szakaszra osztjuk a távot, és egy egész napot csak strandolással töltünk.

A szállást illetően két irányzat létezik. Léteznek a notórius sátrazók, akik kerékpáron viszik magukkal a sátrukat. És vannak az eggyel kényelmesebbek, akik bungalót, apartmant vagy lakókocsit bérelnek, és ágyban töltik az éjszakát. Nem vitás, sokkal komfortosabb párnára hajtani a fejünket esténként, de az ilyen út megtervezését előbb kell elkezdeni, mert a főszezonban hamar elfogynak a kényelmes szállások. Főleg akkor kell precízen tervezni, ha pontosan akarjuk belőni az 50–70 km-es távokat. Ez a fajta kényelem költségesebb, és több előkészületet igényel, de nem kivitelezhetetlen. Ajánlom az utószezont, mert ilyenkor bővebb a szálláskínálat, és nyomott áron csíphetünk meg kényelmes szobákat.

Mi a notórius sátrazókhoz tartozunk, olyannyira, hogy egy napot vadkempingezéssel töltünk. (Úgy adódott ugyanis, hogy jó pár évvel ezelőtt nem érkeztünk meg a tervezett állomásra, így kénytelenek voltunk felmenni a vonyarcvashegyi dombra. Ez a hely annyira megtetszett, hogy azóta fix állomásunkká vált.)

vadkemping a Balaton körül
A vonyarcvashegyi erdőben felvert sátrak.
Vadkemping a Balaton körül
Ha a vadkempingezést választjátok, különösen figyeljetek, hogy semmi szemét, természetkárosítás ne maradjon utánatok!

Számomra a sátrazás adja az igazi túrahangulatot, de más előnye is van. Sátorhelyet a főszezonban is mindegyik kempingben találunk, így könnyebb a szervezés, és akár útközben is módosíthatunk a terven. Nem beszélve arról, hogy a túra így jóval olcsóbb! Kedvenc helyünkön, a balatonföldvári Diós Campingben idén is fejenként 2000 forintból jöttünk ki egy napra.

Milyen biciklit válassz?

Legjobb választás a trekking, a cross vagy a mountain bike. Bár egyre több versenybringást látok az utakon, én erre a túrára mégsem a városi sportbringámat fogtam be, hanem 3 nap alatt vettem egy megbízható, aluvázas trekkinget a Jófogásról.

Hobbi bringásként érdemes a használt holmikat böngészni, minimális utánaolvasással remek dolgokat vehetünk.

A hátsó teleszkópos bringákat a Balaton-körre inkább hanyagoljuk, a kilengés túl sok energiánkat elnyeli! Az első teleszkópnál is lényegesebb, hogy olajozottan guruljon a kerék. Én ilyenkor a terepgumit is eggyel vékonyabbra cserélem, a kisebb felület sokat jelent az aszfalton.

Természetesen minden bicajt alaposan fel kell készíteni, de kerültem már áruházban kapható olcsó kerékpárral is, tehát nem kell túlaggódni, hogy mire ülünk. A bicajnál fontosabb a nyereg! Testsúlyunktól és biciklizési stílusunktól is függ, hogy milyen a számunkra kényelmes nyereg, de egy szilikonos párnával is sokat tompíthatunk.

Felszerelés

Csomagtartó és biciklistáska!

Ha csak egyetlen tanácsot mondhatnék, akkor ez az lenne, hogy csomagtartó nélkül ne indulj el. Nincs rosszabb annál, mint izzadva, hátizsákban cipelni a holminkat. Egy egyszerű csomagtartó 3–4 ezer forintnál kezdődik. Egyedül arra figyeljünk, hogy biztosan tudjuk-e rögzíteni! Manapság ebből is létezik már üléscsőre csatolható is.

Nekem egy 30–35 literes 3 részes táskám van, évek óta ebben cipelem a sátrat, a hálózsákot és minden holmimat. Természetesen gumipókokkal plusz táskákat is felcsatolhatunk a biciklire, de ez az a méret, amely sátras kerülés esetén elegendő. A Decathlon remek felszereléseket kínál, széles a termék- és árkínálata, de táskát érdemes interneten rendelni, már 7–10 ezer forintért tökéletes málhát kapunk.

Kerékpár csomagtartó 
kerékpár táska
185 cm-es magasságomhoz egy 58 cm-es (21 inch-es) trekkinget választottam. A zsákomat online rendeltem, 5 éve teszi a dolgát.
Ha nem vagy biztos, hogy mekkora bringára van szükséged, használj méretkalkulátort.

Sárhányó és kitámasztó

Lehet, hogy nem a legdivatosabb felszerelés, de a sárhányó is hasznos lehet. Jellemzőek a balatoni zivatarok, így érdemes felszerelni egy műanyag darabot, ha nem akarjuk, hogy a hátunk közepére is felverjük a vizet. Szintén nem túl sportos, de fontos kiegészítő a kitámasztó. Ebből érdemes erőset választani, amely megtartja a csomagokkal megpakolt biciklit.

Pótbelső és szerszámok

Mi általában öten, hatan kerüljük a Balatont, és alig volt olyan alkalom, amikor valakinek ne lett volna defektje. Tehát ezzel számoljunk, vigyünk fejenként egy belsőt! (Ragasztgatással itt nem érdemes bíbelődni.) Legyen nálunk egy mini, kihajtható szerszámkészlet! Ennek ára 2–3 ezer forint körül mozog, és alapvető dolgokat meg tudunk vele szerelni. Nélkülözhetetlen még egy mini pumpa, a Decathlonban ezt is jó áron be tudjuk szerezni. Valamint ne feledkezzünk meg a műanyag kerékfeszítőkről, kerékcserénél jól jönnek!

Lámpák és akkumulátorok

Ha nem tervezünk esti tekerést, elegendőek a prizmák, de szerintem érdemes kipróbálni, milyen napnyugta után suhanni. Én személy szerint a kerékpáromra jelzőfényeket teszek, a fejemre pedig egy komolyabb fejlámpát, amely a sátor felállításánál és kempingezésnél is jó szolgálatot tesz. Ezt a pár napot a fejlámpám akkumulátora kibírja, de a telefonok számára jól jön egy power bank. Idén nagy reményekkel egy napelemes töltővel is kísérleteztünk, de sajnos még nem jár ott ez a hordozható technika, hogy a gyakorlatban is hasznát vegyük.

Balaton körbebiciklizés
A csomagokra rögzítve sajnos nem töltött kellően menet közben.
napelemes töltő
Ám stabil ponthoz rögzítve már alkalmas volt töltésre.

Csengő(?)

Elvileg ajánlott felszerelés, de én azt tapasztaltam, hogy komoly konfliktusforrás. Volt olyan, hogy akire rácsengettünk, haragosan adott hangot elégedetlenségének. Én inkább elnézéskéréssel jelzek, ebből még nem volt sértődés.

Ruhák és naptej

A ruhákat sem kell túlgondolni, a kevesebb néha több. Kipróbálhatunk protektoros biciklisnadrágot, de igazából bármilyen rövidnadrág és egy póló is megteszi. Mivel nekem érzékeny a bőröm, a naptejre is ügyelek.

Strandolás és gasztronómia a Balaton-körön

Ha kánikulában tekerünk, akkor kár lenne kihagyni a fürdőzést. Túra közben inkább egy gyors mártózásra van szüksége az embernek, így a szabadstrandok kerülnek előtérbe. A közhiedelemmel ellentétben bőségesen akadnak ilyenek, bár többnyire a déli parton. A csodalatosbalaton.hu listájában 19 településen összesen 48 szabadstrandot találunk.

A szolgáltatások is bővülnek, évről évre egyre jobb büfék és biciklisbarát éttermek várják a kerülőket. Nem szeretünk szendvicseket csomagolni, mert egyrészt a meleg nem tesz jót nekik, másrészt pedig azt, amit a szállás árán megspórolunk, szeretjük finom ételekre és hideg italokra költeni.

A food truck forradalomnak hála aprócska konténerekben igazi street food élményben lehet részünk. Ebben az északi part vezet. A teljesség igénye nélkül pár gyöngyszem: Csopakon, a bicikliút mellet kiadós reggeli lehet a Csopajó egg benedictje, kicsivel odébb, Balatonfüred előtt az Öböl piknik bisztróban is jólesik a hűsölés. A gasztronómia szempontjából Szigligetet emelem ki, hamisítatlan mexikói ételekkel és fűszeres limonádékkal vár az út mellett a Taco Truck. De érdemes a várhoz is feltekerni, ott idénygyümölcsökből készült kézműves fagyit nyalhatunk a Várkávézóban, de a Digó pizzériának hála, fatüzelésű kemencében készült nápolyi pizzát is ehetünk a szigligeti várudvarban. Hosszan sorolhatnám tovább a kellemes helyeket, de azt is tudom, hogy mindenkinek megvan a saját favorit büféje, lángosozója vagy éppen fröccsözője, és ha csak most vágnál bele a túrába, az első kör után biztosan neked is a szívedhez nő majd egyik-másik.

Mindenkinek ajánlom, hogy bátran vágjon bele a Balaton megkerülésébe, akár a családjával is. Egy 11–12 éves gyerek már nevetve letekeri a napi 50km-t. (Maximum majd apának kell kicsit több cuccot cipelnie.) Az, hogy mi legyen a kiindulópont, és melyik irányba haladjunk, igazából mindegy. Ezeket többnyire a kiválasztott szálláshelyek szabják meg.

Képek a szövegközben: Greendex/Hajas Gyula Bence
Kiemelt kép: Balatonvilágos, magaspart/szallas.hu

search icon