eKraft

Magyar elektromos hajóval száguldás a vizeken

Az eKraft forradalmasította az elektromos hajózást. Az általuk kifejlesztett hajtáslánccal felszerelt e-hajók képesek akár 60 km/h-val siklani a vízen, így elhozzák a vízi sportok élményét a benzinmotoroktól elzárt vízfelületekre, mint amilyen a Balaton is. Az eKraft ügyvezetője, Varga Péter mesélt a Tesla kapacitásával megáldott eKraft elektromos hajókról.

Mi az előnye az elektromos hajózásnak?

Én hiszek abban, hogy a zöld forradalom nem véletlenül indult el a közlekedésben is. Nem vagyunk álszentek, tudjuk, hogy a villamos áramot is elő kell állítani, szállítani is kell, de az eKraft elérte azt, hogy a hajók rendeltetési helyén a károsanyag-kibocsátás nulla. A hajók gyakran környezetvédelmi területen működnek, ahol nagyon fontos, hogy ne legyen kipufogógáz, ne folyjon a vízbe olaj. A másik szempont, hogy a sporthajózás időszakos hobbi, és a robbanómotoros hajóknak magas az üzemagyag- és a fenntartási költségük. Természetesen egy elektromos hajó bekerülési ára még húzós, de hosszú távon meg tud térülni.

A harmadik környezetvédelmi és praktikus ok is egyben, hiszen egyre több az olyan vízfelület, ahonnan jogosan ki vannak tiltva a robbanómotoros járművek. Ez a Balatonra is igaz, de Európában és világszerte is ez a tendencia. Sokan vannak azonban, akik nulla emisszióval szeretnék élvezni a hajózást. Az eKrafttal ez nemcsak a vízen való közlekedést jelenti, hanem a vízi sportokat is, a wakeboardozást, a vízisíelést és minden hasonlót, amit eddig csak motorcsónakkal lehetett elképzelni.

eKraft elektromos hajó suhan a vízen
A vízfelszínen akár 40–60 km/h-val is tudnak suhanni az eKraft hajók, így akár vízisíelni is lehet velük.

Hol használhatjuk az eKraft hajókat?

Néhány vízfelületről teljesen ki van tiltva a hajózás, de ezeken kívül mindenhol használhatók az eKraft hajók. Egyfelől tehát ott, ahol eddig is lehetett robbanómotoros hajókkal közlekedni (tavakat nézve ez nem olyan széles terület), másfelől pedig az elektromos hajóval hajózható védett területeken. Ilyen például a Balaton, a Fertő-tó vagy a Velencei-tó. Természetesen ezekhez a járművekhez is szükséges kisgéphajó-vezetői engedély, de ez nem kérdés annak, aki hajózásra adja a fejét.

Milyenek a versenytársak, és ti miben nyújtotok többet náluk?

Ha alaposan megnézzük a piacot, találunk 20–30 gyártót és típust. Ezeknek 99%-a a mi hajóinkhoz képest kis teljesítményű elektromos hajó, tehát 5–10–15 lóerősek.

Ezekkel szemben mi úgynevezett siklóhajót építünk. Olyan teljesítmény kerül a hajótestbe, amellyel a hajó már siklani képes. Ez azt jelenti, hogy a test kiül a víz tetejére, és nagyobb tempóban halad. Csak ilyen körülmények mellett van lehetőség vízi sportokra. A különbség a mi hajóink és a piacon lévő majdnem összes elektromos hajó között az, hogy a mieink teljesítményüket tekintve nagyságrendekkel erősebbek. A hajóinkra jellemző hajtásteljesítmény 150 és 200 lóerő között mozog: eKraft 180-nak hívjuk azt a termékünket, amely jelenleg elérhető. A lóerők számáról kapta a nevét. A beleszerelt igen nagy mennyiségű akkumulátornak köszönhetően az elektromos kapacitása is kiemelkedő. Hozzávetőleg akkora, mint egy Tesla Model 3-é. Ez biztosítja azt, hogy a hajónak nemcsak a teljesítménye megfelelő, hanem a hatótávolsága is.

akkumulátorok az elektromos hajóhoz
Az elemekhez hasonló lítiumion-akkumulátorokból annyi és olyan minőségű található egy eKraft hajóban, mint egy új Teslában.

Az elektromos hajók piacán vagytok jelen, pedig az eKraft hajtásrendszert épít. Hogyan lesz belőle e-hajó?

Évekkel ezelőtt azt határoztuk el, hogy hajtásláncot fogunk fejleszteni. Tehát a rendszerünk összes elemét vagy magunk készítjük, vagy speciális gyártótól szerezzük be és integráljuk a hajtásláncunkba. A fejlesztéseink egészen addig tartanak, amíg egy tengelyt meg kell forgatni. Az említett tengely végén lehet hajócsavar, légcsavar vagy kerék. Mi azt a technikát készítjük el, ami ahhoz kell, hogy elektromos energiával egy villanymotort hozzá tudjunk kapcsolni valamilyen járműhöz. Ebbe természetesen beletartoznak az akkumulátorok, a motor, a fedélzeti töltő és még sok más, gondolok itt a hűtőrendszerre, a konverterekre, sőt a felhőkapcsolattal rendelkező fedélzeti számítógépre is.

Hogyan lehet valakinek eKraft elektromos hajója? Felkeres titeket a vásárló, és ti átszerelitek a hajóját elektromossá?

Mi a hajtásláncot értékesítjük, ezt integráljuk a hajótestbe. Magával a testtel mi nem foglalkozunk. Vannak olyan gyártók, akik a mi rendszerünkre optimalizált hajótestet gyártanak. Az a legjobb eset, ha ezek közül választ az érdeklődő, megbeszéli a gyártóval, hogy milyen színt és extrákat kér a testbe, majd amikor elkészül a váz, elhozzák hozzánk, mi integráljuk a hajtásláncot, levizsgáztatjuk a hajót, és ezután adjuk át az ügyfélnek. Létezik az a megoldás is, hogy meglévő benzines hajót szerelünk át. Ilyenkor kivesszük a régi motort, és felszereljük a sajátunkat. Ez az engedélyezés szempontjából és technikailag is nehezebb folyamat. De az érdeklődők nagyobbik része eleve új hajóban gondolkodik.

Mi az optimális méret, amit a vásárlóknak ajánlasz?

Van egy mérettartomány, amelyet ajánlunk. Ez 17 lábtól 28 lábig terjed, átszámítva nagyjából 5 métertől 8–9 méterig. Ez 6–9 fős hajókat jelent. Ez az a mérettartomány, amely – beleépítve a hajóba a hajtást – olyan élményt ad majd, amellyel az ügyfelünk meg lesz elégedve. Tehát dinamikáját, sebességét és hatótávolságát tekintve is optimális lesz. Ennél lényegesen nagyobb hajókba is be tudjuk szerelni a hatásláncot, például azért, hogy részlegesen kiváltsuk a dízelhajtást. De a hobbihajózásban az előbb említett mérettartomány az ideális.

eKraft elektromos hajó
A csúcstechnikás elektromos hajókat az eKraft Dunakeszin lévő központjában rakják össze.

A 180 lóerős hajótoknak mekkora a sebessége és a hatótávolsága?

Ez függ attól, hogy milyen hajótestbe tesszük bele a 180 lóerőt, mekkora a súlya, valamint hogyan használjuk. Van egy teszthajónk, amelyet ki lehet próbálni, ezen be tudom mutatni, hogy mire lehet számítani. Ez a hajó 24 láb hosszú, és 8 ember fér el rajta. A végsebessége 60 km/h, ami vízen már elég gyorsnak számít, sokszor nem is kényelmes. Az a túratempó, ami a hajót már siklásba hozza, de még kordában lehet tartani, 35–40 km/h. Ilyen sebesség mellett az üzemidő másfél óra. Ez talán nem tűnik soknak, noha ennyi idő alatt 60 km-t meg lehet tenni. Ha belegondolunk abba, hogy a Balaton hossza 70 km, belátható, hogy nem nagyon van hová növelni a távot belvízi környezetben.

A nézelődő tempó 15 km/h körüli sebesség. Emellett a rendszer könnyedén üzemel 10 órát is, így 100 km fölötti hatótávval számolhatunk. Természetesen a sebesség igény szerint egy gázkarral szabályozható. A rendszer folyamatosan jelzi, mekkora utat tudunk még megtenni.

Terveztek esetleg valamikor saját hajót is piacra dobni?

Nem, nekünk saját hajónk biztosan nem lesz. Nagyon jó partneri kapcsolataink vannak, több hajógyártó már a mi rendszerünkhöz igazítva építi a testeit, mi inkább egyéb járművek felé orientálódunk. A hajózásból kicsit kitekintve olyan hobbijárművek felé tudom elképzelni a nyitást, mint a quad, a homokfutó, a gokart. De ez a jövő zenéje.

Kik a vásárlóitok, magánemberek vagy inkább üzleti szereplők?

A vásárlóink inkább magánszemélyek, akik szabadidős céllal akarnak maguknak e-hajót. Céges vásárlók nagyon kevesen vannak, ők is maximum bérbeadásban gondolkodnak.

ekraft elektromos hajó
120 ezer eurótól kezdődik az eKrafttal szerelt magas minőségű elektromos hajók ára.

Mennyibe kerül egy eKrafttal szerelt hajó?

Az árcédula, amely végül a hajóra kerül, csak részben függ tőlünk. A hajótest ára magában foglalja a forgalmazási és a gyártási, valamint a vizsgáztatási költségeket. Az ár és az érték aránya nagyságrendileg úgy fest, hogy 120 ezer és 180 ezer euró között már nagyon jó méretű, jól felszerelt és kiváló élményt nyújtó, minőségi hajót lehet vásárolni a mi hajtásláncunkkal.

Mennyi idő, amíg a megrendeléstől számítva vízre szállhat a hajó?

Elsősorban szezonokban gondolkodunk. Azt javasoljuk a vevőknek, hogy aki tavasszal élvezni akarja a hajózást, már az előző szezonban rendelje meg a járművet. A hajótest gyártásának is van átfutása, amihez hozzáadódik a hajtáslánc beszerelése és a vizsgáztatás. Mivel szerencsére sok megrendelésünk van, a gyakorlatban azt javasoljuk, hogy ha a megrendelő áprilisban használni szeretné a hajóját, akkor október végéig adja le a rendelést.

Magyarországra vagy inkább külföldre gyártotok?

Mi első körben itthon értékesítünk, aminek gyakorlati oka az, hogy itt vagyunk, mind magyarok vagyunk, tehát könnyen elérjük a hazai piacot. A közeljövőben tervezünk kilépni az európai piacra, a termékeinknek az észak-európai régióban van jelentős felvevőpiaca. Reálisan azt mondhatom, hogy 1–2 éven belül megnyílhat az európai irodánk. A jelenlegi, sok ponton manufakturális gyártásunkkal az európai piac kiszolgálása nehéz munka lesz, hiszen a jelenlegi kapacitásunkat már a magyar piac is bőven lefedi.

Fotók: eKraft

Ha tetszik a eKraft története, szavazz, hogy a hónap közönségdíjasa lehessen!

search icon