Áder János: jelenleg a hatodik kihalási hullám zajlik

Áder János: jelenleg a hatodik kihalási hullám zajlik
Áder János: jelenleg a hatodik kihalási hullám zajlik

A biológiai sokféleség segíthet az eredményes alkalmazkodásban a klímaváltozáshoz – mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke hétfőn, az Európai Ifjúsági Vízügyi Parlament megnyitóján az Országházban.

Áder János, a rendezvény fővédnöke felhívta a figyelmet arra, hogy minél inkább sérül a biodiverzitás, annál súlyosabbak a klímaváltozás következményei. A jövőben az alkalmazkodás lesz a legfontosabb, ennek érdekében pedig elő kell venni a régi magokat, régi növényeket kell ültetni és nemesíteni – mutatott rá az elnök.

Áder János azt is elmondta, hogy

a Földön jelenleg a hatodik kihalási hullám zajlik, amely a biológiai sokféleség megszűnéséhez vezet.

A mostani kihalási hullám kiváltói legnagyobb mértékben az emberek, az üteme pedig sokkal gyorsabb, mint bármikor korábban: a szárazföldi területek 75 százaléka és az óceánok kétharmada átalakult az elmúlt 150-200 évben, az ipari forradalom óta – mondta az elnök, aki a kiváltó okok között említette a népességnövekedést, az urbanizációt, a levegő-, víz- és talajszennyezést, az erdőpusztítást, valamint a túlfogyasztást.

Az alapítvány elnöke kiemelte, hogy az elmúlt sok millió év alatt érzékeny egyensúlyi rendszer alakult ki a Földön, és ha ennek bármely elemét megbontjuk, akkor az „dominóhatást” eredményezhet.

Ugyanakkor „ha összekapaszkodunk, a tudósok bölcsességére hagyatkozunk és a pénzügyi forrásokat se sajnáljuk, akkor lehet jól alakítani a természeti környezetet” – fogalmazott Áder János, példaként említve a Mura-Dráva-Duna Határon Átnyúló Bioszféra-rezervátumot, amely öt ország együttműködésével jött létre 930 ezer hektáron, 700 kilométer folyószakaszt magába foglalva.

Az elnök azt hangoztatta, hogy a biodiverzitással kapcsolatban fontos a szemlélet: egyáltalán nem mindegy, hogy az emberek a természet urainak képzelik magukat vagy a természet részeinek, ez ugyanis meghatározza, hogy mit gondolnak a teremtett világról és a saját felelősségükről.

A sajtóanyag szerint az Európai Ifjúsági Vízügyi Parlament (EYPW) egy, az Európai Víz Szolidaritás (Solidarity Water Europe) szervezet által 1998-ban indított, vízügyekkel foglalkozó ifjúsági kezdeményezés. Célja a fiatalok részvételének elősegítése a vízügy területén, továbbá a fiatalok előrejutásának támogatása a vízügyi ágazat kulcsfontosságú szereplőiként.

A parlament 2-3 évente ülésezik egy héten keresztül, a résztvevők pedig párbeszédet folytatnak egy, a vízzel összefüggő témáról. Az idei, 16. ülés témája a víz és a biológiai sokféleség.

A résztvevők tanulmányúton is részt vesznek a Tisza-tónál, amely Magyarország és a térség egyik leggyorsabban fejlődő ökoturisztikai célpontja, így lehetővé teszi Magyarország természeti és kulturális értékeinek bemutatását.

(forrás: MTI)
Kiemelt kép: Kovács Tamás MTI

search icon