„A víz értéke ma sok helyen az aranyéval vetekszik” – Interjú

Az alábbi interjúban Takács Péterrel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Doktori Iskola hallgatójával beszélgetek. A szakemberrel igen érdekes témájú dolgozata kapcsán vettem fel a kapcsolatot, amelyet a Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány és Népfőiskola által szervezett Közös Jövőnk Kárpát-medencei Környezetvédelmi Verseny alkalmából készített. A verseny fővédnöke dr. Áder János, a Kék Bolygó Alapítvány elnöke volt.

– Miért döntöttél úgy, hogy elindulsz ezen a pályázaton?

– Elsősorban kíváncsi voltam, mit tudunk kihozni egy ilyen versenyből. Nem egyedül vágtam bele: barátommal, dr. Takács Istvánnal neveztünk be a versenyre két általunk igen fontosnak tartott témával, mindketten a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Doktori Iskolájának hallgatói vagyunk. Az egyetem ad egy stabil szakmai hátteret, de mi szerettünk volna ezen túl is bizonyítani: új kihívásokat keresni olyan terepen is, ahol nem feltétlenül mozgunk otthonosan, mégis megmutathatjuk, mire vagyunk képesek. A pályázat egyfajta kalandozás volt számomra: lehetőség, hogy más nézőpontból közelítsem meg a fenntarthatóság kérdését, és hozzátegyek valamit az egyetem tudományos életéhez is.

– Miért éppen a víz és a körforgásos gazdaság kérdése került a dolgozat középpontjába?

– A víz kérdése régóta foglalkoztat. Számomra a tiszta víz stratégiai erőforrás, amelynek a jelentősége egyre nő. Sok térségben ma már szinte annyit ér, mint a ritkaföldfémek vagy a nemesfémek: akié a víz, azé a hatalom. Ugyanakkor a vízszennyezés problémája is egyre súlyosabb. A hagyományos szennyvíztisztítási rendszerek sok mindent kiszűrnek, de a mikroműanyagok, a gyógyszermaradványok vagy az olajszármazékok gyakran benne maradnak a vízben. Ezek hosszú távon veszélyeztetik az ökoszisztémát és az emberi egészséget is. Én arra voltam kíváncsi, hogyan lehetne a 21. század technológiáit – nanotechnológiát, szintetikus biológiát, adaptív rendszereket – összekapcsolni a víztisztítás egy új megközelítéseként.

– Ez lett a dolgozat központi gondolata, a Vízalapú Nanobotikai Bioremediációs Rendszer. Hogyan működne a VNBR?

– A VNBR egy elméleti koncepció, amelyet úgy képzeltem el, hogy mikroszkopikus méretű, biomimetikus nanobotok működnek a vízben. Ezek képesek lennének felismerni a szennyező anyagokat – például a mikroműanyagokat, a nehézfémeket, a gyógyszermaradványokat –, majd enzimek vagy más katalizátorok segítségével lebontanák őket. A folyamat végén maguk a nanobotok is lebomlanának, biológiailag ártalmatlan formára, tehát nem keletkezne utánuk veszélyes maradvány. Így olyan rendszer jönne létre, amely egyszerre tisztít, alkalmazkodik a környezethez, és illeszkedik a körforgásos gazdaság elveihez.

– Mennyire reális ma mindez?

– A bioremediációs része, vagyis a mikroorganizmusok és az enzimek felhasználása teljesen valóságos, kutatott terület, és egyes elemeit ma is használják. A nanobotikai rész viszont inkább a jövő zenéje. Jelenleg nincs olyan működő rendszer, amely teljes mértékben képes lenne arra, amit leírtam. Ezért hangsúlyoztam a dolgozatban is, hogy elméleti koncepcióról van szó. Ugyanakkor a tudomány fejlődése gyors: ami ma még futurisztikusnak tűnik, az 10–20 év múlva valósággá válhat.

Kapcsolódó bejegyzések

Agrobányászat – Növényekkel a fenntartható bányászatért!

Tudtad, hogy a bányászaton kívül más módszerrel is ki lehet nyerni a földből az értékes fémeket? Az agrobányászat ipari növényekkel termeli ki az érceket a talajból.

– Hol lenne leginkább hasznos egy ilyen rendszer?

– A legnagyobb szükség olyan területeken lenne rá, ahol ma is vízhiánnyal küzdenek. Gondolok itt Észak-Afrikára, a Közel-Keletre vagy Délkelet-Ázsiára. Ott minden csepp víz számít, egy ilyen technológia életmentő lehetne. Másutt, például Európában, inkább a vízhasználat hatékonyságát növelhetné: segíthetne abban, hogy kevesebb friss víz kivételére legyen szükség, és a szennyezett vizek újrahasznosíthatóvá váljanak. Ez hosszú távon a mezőgazdaságnak, az iparnak és a lakosságnak is előnyös lenne.

– Te magad mennyire érzed személyes ügyednek a környezetvédelmet?

– Fontosnak tartom, hogy amit lehet, megtegyek. Részt veszek helyi szemétszedési akciókban, figyelek arra, hogyan használom a vizet és az energiát, próbálok tudatosan élni. Emellett rendszeresen járok olyan konferenciákra is, amelyek nem szorosan a saját szakterületeimhez kapcsolódnak, például megújuló energiákkal foglalkozó eseményekre. Nem gondolom, hogy egyetlen ember meg tudja oldani a globális problémákat, de minden apró lépés számít.

– Hadtudományi doktoranduszként és önkéntes tartalékosként is aktív vagy. Hogyan fér meg ez a környezetvédelmi érdeklődés mellett?

– Valóban szokatlan párosításnak tűnhet. De számomra a katonai szolgálat és a környezetvédelem között van egy közös nevező: a felelősségvállalás. A honvédségnél megtanultam, mit jelent a bajtársiasság, a kitartás és az alkalmazkodás. Ezekre a tulajdonságokra a környezetvédelemben is szükség van. Emellett családi indíttatásom is volt: édesapám és nagypapám is katona volt, és úgy éreztem, szeretném folytatni ezt a hagyományt. A mai önkéntes tartalékos rendszer sokkal inkább a szolgálatról és fejlődésről szól, mint a régi sorkatonaság.

– Ha a legnagyobb környezeti kihívásokról beszélünk, mit emelnél ki?

– Három dolgot tartok különösen fontosnak. Az első az akkumulátortechnológia: a jelenlegi lítiumionos megoldások elavultak, és rengeteg erőforrást használnak. Új, környezetbarátabb technológiákra van szükség. A második az akkumulátor- és más iparágak vízigénye: hatalmas mennyiségű vizet használnak fel, miközben sok térség már most vízhiányos. A harmadik a félvezető- és chipgyártás: ez nemcsak gazdasági, hanem ökológiai kérdés is, hiszen óriási mennyiségű ritkaföldfémet igényel, ami geopolitikai feszültség forrása. Ha ezekre nem találunk megoldást, az komoly válságokat idézhet elő a következő évtizedekben.