Buenos Airesben tartották a Szilárdhulladék Világszövetség (International Solid Waste Association – ISWA) éves nagy kongresszusát. A kilencszáz résztvevős esemény fókuszában idén a biohulladék és az EPR (kiterjesztett gyártói felelősség, Extended Producer Responsibility) volt. Ide kapott felkérést az EPR-rel már huszonöt éve foglalkozó dr. Wégner Krisztina, hogy bemutassa azt a modellt, amelyet első ízben a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány égisze alatt futó Twinning projektben fejlesztettek ki. Az Észak-Macedóniában élő, az ottani állami hulladékkezelési rendszert fejlesztő szakértőt telefonon értük utol.
Milyen témákkal foglalkoztatok a kongresszus keretében?
Jogszabályokkal, intézményekkel, technikai és technológiai megoldásokkal, adatkezeléssel, tehát a hulladékgazdálkodás minden lehetséges ágával foglalkoztunk. Mindenféle hulladéktípus szóba került, de a fő hangsúly idén a biohulladékon és az EPR-rendszeren volt. A rendezvény egyik szekciójában pedig három előadás a gyakorlati tapasztalatokról szólt. Egy indiai előadó a csomagolási hulladékok, egy chilei szakember pedig a bányászatban keletkező hulladékok EPR-rendszerben való kezelését mutatta be, én pedig a klasszikus EPR-rendszer továbbfejlesztéséről tartottam előadást, amelyet Észak-Macedóniában két év alatt dolgoztunk ki.
Kapcsolódó bejegyzések
Mi köze van Magyarországnak Észak-Macedónia hulladékgazdálkodásához? – Podcast
A Holnapután legújabb adásában vendégünk dr. Wégner Krisztina, a Kék Bolygó Alapítvány környezetvédelmi szakértője és szakjogásza volt.
A helyi – de az EPR-rendszerekre egyébként is jellemző – működési hiányosságokat, illetve lehetőségeket figyelembe véve kidolgoztunk egy teljesen új ernyőszervezetet, amellyel az elégtelenségek hatékonyan kiküszöbölhetők. Vannak olyan funkciók, amelyek elengedhetetlenek az EPR-rendszer hatékony működtetéséhez, de amelyek ellátására az állam jellemzően nem tud kellő erőforrást biztosítani. Úgy gondoltuk át és szervezzük a folyamatokat, hogy az államnak ezekben ne is, vagy csak minimálisan kelljen részt vennie. A modellünkben a piaci szereplők ezen az államilag ellenőrzött ernyőszervezeten keresztül lépnek be, és biztosítják az ellenőrzést és a transzparenciát, valamint a szakmai munka végzését.
Az említett hiányosságok egyébként meglepő módon világszinten nagyjából ugyanazok, és ez nem feltétlenül a piac hibája. Sokkal inkább az állam lassú döntési mechanizmusai, a finanszírozási korlátai és sajátosságai, valamint a szakemberhiány miatti anomáliák okozzák az egyebekben jelentős eredményeket produkálni képes EPR-rendszerek nem megfelelő működését. Ahol az államok ezeket meg tudják oldani, ott az EPR-rendszerek tökéletesen működnek, és fantasztikus gyűjtési, hasznosítási eredményeket produkálnak. Amikor pedig az EPR-rendszer (főleg az ellenőrzési hiányosságok miatt) nem működik, az állam még nagyobb szerepet vállal, erről azonban ma már tudjuk, hogy nem célravezető megoldás.
Az EPR mint szervezési és finanszírozási rendszer világszerte elterjedt. 2005-től 2011-ig a klasszikus EPR-rendszer működött Magyarországon is, jelentős sikerrel. Ekkor alakult ki a csomagolásokból származó hulladékok szelektív gyűjtése, az elektromos és elektronikai hulladékok, az elemek és az akkumulátorok, valamint a gumiabroncsok gyűjtése. Később áttértünk egy állami modellre, majd pedig a jelenlegi MOHU-s rendszerre.
Az általunk kidolgozott modell biztosít minden olyan funkciót, amely az EPR-rendszer hatékony működéséhez szükséges, sőt még többet is, hiszen az általunk létrehozott új intézmény tudásközpontként is funkcionál. Így minden szereplő feladata valóban részletesen meghatározottá, aztán pedig ellenőrzötté is válik. A piac tisztul, és a hulladékgazdálkodási cégek hosszú távon és kiszámítható módon működhetnek, az állam pedig azt teszi, ami valóban a feladata: szabályoz, és – előkészített szakmai anyagok alapján – ellenőriz.
Az előadás után nagyon nagy volt az érdeklődés az új intézménnyel és a kidolgozott megoldással kapcsolatban, sok elismerő visszajelzést kaptunk. Az EXPRA vezetője – ez egy klasszikus, kiterjesztett gyártói felelősségi szervezeteket tömörítő szövetség – egész egyszerűen úgy nevezte a modellünket, hogy a hiányzó láncszem az EPR-rendszer tényleges megvalósításához és a helyes implementációhoz. A konferenciát követően is több megkeresést kaptam, sok tárgyalás elindult azzal kapcsolatban, hogy miként tudnánk akár a nulladik ponttól segíteni az államokat abban, hogy valóban elinduljon egy hatékony és komoly hulladékgazdálkodási eredményeket garantáló EPR-modell, és ne az állam, illetve ne egy monopolszervezet avatkozzon közbe – több-kevesebb sikerrel.
Wégner Krisztina, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány környezetvédelmi szakértője és szakjogásza részt vesz az alapítvány európai uniós támogatást nyert, Észak-Macedónia hulladékgazdálkodásának megtervezésével foglalkozó Twinning projektjében, amelynek célja egy fenntarthatóbb és korszerűbb hulladékgazdálkodási rendszer kidolgozása. A projekt keretében hazánk segítséget nyújt Észak-Macedóniának abban, hogy felzárkózzon arra a fenntarthatósági szintre, amely szükséges az uniós csatlakozáshoz.
Említetted, hogy a világ minden táján szinte ugyanazok a hiányosságok. Mikre kell gondolnunk pontosan?
Alapvetően strukturális és szisztematikus problémákra. Az EPR-ről mindenki azt hiszi, hogy csodatévő fegyver, ami egyébként igaz is, csak rendszer kell hozzá: egy jó jogszabály, jogszabálycsomag. Ennek a kidolgozása és az azt követő alkalmazása már önmagában probléma. Az egyes államok jellemzően hulladékanyag-típusonként külön-külön szabályoznak, és a szabályokban rendelik a hulladéktípust az EPR-rendszer alá. Ma már azonban látjuk, hogy jobb, ha létezik egy átfogó jogszabály, amely az EPR-rendszer kialakításáról, annak működéséről szól. Így minden, később az EPR-rendszer alá kerülő hulladékra azonos szabályok vonatkoznak, míg az anyagárami jogszabályok sorába csak bizonyos anyagokra, hulladékokra vonatkozó szabályok kerülnek bele. Tehát az első kérdés az, hogy a jogszabálycsomag átgondolt, egyértelmű és megfelelő-e, képes-e biztosítani a rendszerszerű működést.
Kapcsolódó bejegyzések
A lineáris gazdaság már nem működőképes, de mi a megoldás? – Podcast
A körforgásos gazdaság területén egyre több a tudásunk, ráadásul Magyarországon is megvalósíthatók ezek a projektek.
A második – ami szintén sokszor előfordul – az, hogy ha van is már valamilyen jogszabályi környezet, az állam nem teszi mellé a kellő erőforrásokat, mint a szükséges emberi erőforrást és a mindent megalapozó adatinfrastruktúrát, így nincs egységes és részletes adatszolgáltatás, bevallás. Adatok nélkül pedig nem lehet EPR-rendszert működtetni, hiszen jó adatrendszer nélkül az ellenőrzés felületes, pontatlan, akár megvalósíthatatlan.
Több egyéb lehetséges hiányosság mellett az egyik legnagyobb és legáltalánosabb probléma az, hogy a végrehajtás, az ellenőrzés hibádzik. Tehát – szintén jellemzően állami oldalról – nem elég részletes a szabályozás, és nincs meg a szükséges felügyelet, így a piaci szereplők egyrészt kihasználják a rendszert, másrészt pedig el vannak veszve benne. Ahol nincs valós ellenőrzés, pusztán papíralapú, ott az adatok a legritkábban fedik a valóságot. Ahol például csak papíralapon valósul meg a hulladékgyűjtésre vonatkozó teljesítés ellenőrzése, ott szemetes marad az utca, nincs rendes gyűjtés és hasznosítás, amit egy jól kidolgozott EPR-rendszer egyébként remekül meg tudna oldani.
Miért fontos a gyártók felelőssége, és mivel járhat, ha a rendszer nem általuk valósul meg?
Ott, ahol a körforgásos gazdaság ma már elvárás, ezek a rendszerek abban jók, hogy a felelősség nemcsak a finanszírozásban, hanem a gyűjtésben és a hasznosításban is a gyártókon van, hiszen ők érik el hatékonyan a lakosokat. Egy nem jól teljesítő rendszer jele az is, amikor egymással – úgymond – „rossz helyen” versenyeznek a gyártók, vagyis a vállalási áraikat viszik le – amiből ugye nem lehet jó hulladékgazdálkodást csinálni –, miközben a gyártó szervezetek vetélkedését át lehetne terelni a szolgáltatások területére; és a gyártók igenis legyenek képesek és hajlandók megfelelően finanszírozni a jó rendszereket.
Ha ez mégsem valósul meg, akkor egyes országokban az a rossz döntés születik, hogy az állam vállaljon nagyobb szerepet az EPR-rendszerben, akár annak üzemeltetőjeként, miközben az állam valójában a legtöbb esetben nem képes sem pénzügyileg, sem egyéb tekintetben megfelelően helytállni és hatékonyan működtetni ezt a rendszert. Egyébként az államnak ez nem is lenne feladata. Ráadásul egy közbeszerzés-köteles állami modell mindig nagyon lassan működik, nem képes kellő időben reagálni a piacra, önmagát pedig nem tudja kielégítően ellenőrizni. És ezzel el is jutottunk egy lomha, működésképtelen rendszer kialakulásához.
Kapcsolódó bejegyzések
Hol tart ma a hazai hulladékgazdálkodás?
Magyarországon percenként mintegy 2000 üveget váltanak vissza, a lakosság 95 százaléka használja aktívan a rendszert.
Ezért fontos, hogy jól működő EPR-rendszer kerüljön bevezetésre, mert ahol minden szereplő a helyén van, és azt teszi, amihez ért, és ami a feladata, ott a hulladékipar fellendül, és a hulladékból érték keletkezik. De ehhez őszinte szembenézés szükséges. Az, hogy a szabályozó a valóságra, a valós képességekre és elvárásokra építsen, és stabil, kiszámítható rendszert hozzon létre. Ha az EPR-rendszer a valóságra épül, tehát valós, stabil alapokat kap a megfelelő ellenőrzés kialakításához, akkor képes lesz jelentős sikereket hozni: vagyis gyorsan nő a begyűjtött hulladék mennyisége, stabillá válik a finanszírozás, és transzparens lesz a rendszer. Egy jó EPR-rendszer ilyen. Ehhez kell az általunk kidolgozott szervezet.
Honnan érkezett érdeklődés a modelletek iránt?
Az EU-csatlakozásra váró országok az egyik olyan terület, ahol érdeklődnek a modell iránt, de más európai országok is jelentkeztek, tehát van, akit érdekel a modell fejlesztésében rejlő lehetőség és szaktudás. Emellett Latin-Amerikából és meglepő módon Ázsiából is érkezett megkeresés.
Nagyon sok olyan ország van, ahol végre hatékony rendszert szeretnének működtetni, olyat, amely képes valós hulladékgyűjtési és -hasznosítási teljesítményre, és ahol a résztvevők valóban ellátják a feladataikat, és eleget tesznek a kötelezettségeiknek. Sok helyen látják a létjogosultságát annak, hogy a gyártók ne csak finanszírozzák a modellt, hanem valós felelősséget is vállaljanak: a kereskedőkkel közösen szólítsák meg a lakosokat, akiknél a használt termékek és berendezések vannak; ösztönözzék őket abban, hogy a hulladékok kezelését olyan gyártói szervezeteken keresztül tegyék meg, amelyek erre szakosodtak, és nem profitorientáltan működnek.
Milyen kihívások várnak rád a közeljövőben?
Észak-Macedóniával együttműködünk az implementációt segítő következő projekt kidolgozásában, de még hiányzik egy ottani politikai döntés. Az EU nagyon támogatja, a kinti EU-delegáció is nagyon várja ezt az új implementációs projektet, meg is van rá a finanszírozási lehetőség, már csak végig kell vinni az adminisztratív csatornákon.
Ezenkívül az előadásom bele fog kerülni egyedüli projektként az EU Twinning éves jelentésébe, amely egy nagyon komoly EU-s jelentés. Ennek is lehet még hatása a későbbiekre.
Ami pedig személyesen engem érint, az a modell továbbvitele és fejlesztése. Szerencsére megkeresés érkezett, remélem, sok projekt követi majd ennek a modellnek a kidolgozását. A saját cégemet építem egy társammal. Tanácsadással foglalkozunk – ahogyan eddig is –, de most már saját cég keretei között. Alapvetően azt remélem, hogy sok munkám lesz a modell kapcsán és azon túl is, mert szeretem, amit csinálok, és azt tapasztalom, hogy szükség van az igazi szakértelemre.
Ha valakit érdekel a téma, például egy ezt a cikket elolvasó egyetemistát, hol találhat bővebb áttekintést a projektről?
A honlapunkon két anyag is található, amelyek nem teljes tanulmányok, hanem teaserek. Ha valakit mélyebben érdekel a téma, akkor megkereshet, és beszélgethetünk róla. Amiket ezekben a letölthető anyagokban leírunk, nagyon egyszerűnek tűnhetnek, de mégsem azok. Ezek azok az alapok, amelyekre egy jól működő rendszert fel lehet építeni.
Képek: Wégner Krisztina
