A zöldtőke mozgósításával felgyorsítható az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés a korábbi környezeti károk elkerülése mellett. A grönlandi kritikus ásványokért folyó verseny egyszerre hordoz környezeti, társadalmi, geopolitikai és pénzügyi kockázatokat, ezért itt nem beszélhetünk gyors, egyszerű megoldásról.
A Makronóm publikációja kiemeli, hogy az elektromos autók, a szélturbinák, az akkumulátorok és a hálózati eszközök előállítása és működtetése rengeteg kritikus ásványra támaszkodik. A gond azonban ott kezdődik, hogy ezek kitermelése föld- és energiaigényes, szennyező, ezáltal sok helyi konfliktussal jár. Például a „zöld” címke a bányákra – finoman szólva – nem alkalmazható. Miközben a klímacélok elérése gyorsaságot követel, az ellátási láncok csak lassan alkalmazkodnak. A lítium, a kobalt, a nikkel és a ritkaföldfémek iránti kereslet meredeken nő, a kitermelésük és a feldolgozásuk viszont néhány országban – elsősorban Kínában – koncentrálódik.
Kapcsolódó bejegyzések
Egyre aggasztóbbak a Grönland körüli fejlemények
A jég egykori, nagy területeit kopár sziklák, vizes élőhelyek és cserjék vették át.
Az új bányaengedélyek megszerzése évekig tart, az infrastruktúra drága, a skálázás lassú, egyszóval nem abban a tempóban zajlik a folyamat, amit a dekarbonizáció megkövetelne.
Grönland geológiailag kincsesbánya, hiszen megtalálhatók ott ritkaföldfémek, grafit, cink. Csakhogy az arktikus ökoszisztéma sérülékeny, a logisztika költséges, a politika pedig óvatos. 2021-ben a grönlandi kormány megtiltotta a 100 ppm feletti urántartalmú lelőhelyeken való bányászatot. Ezzel megakasztotta a projektet Kvanefjelden, ami a világ egyik legnagyobb ritkaföldfém-lelőhelyének számított. Ez azt mutatja, hogy a környezeti és a társadalmi prioritások felülírhatják a bányászat lendületét, még akkor is, ha mindennek a geopolitikai tétje óriási.
Kapcsolódó bejegyzések
Váratlan játékos a ritkaföldfémek piacán
Brazília ritkaföldfém-reneszánsza az elmúlt hónapokban látványosan felgyorsult, aminek következtében új bányák is nyíltak.
A kritikus ásványokhoz való hozzáférés mára nemzetbiztonsági kérdés lett, az USA, az EU és más nagyhatalmak ipari és védelmi szempontból is stratégiai ügyként kezelik. Ez persze ösztönzi a diplomáciát és a befektetéseket, de gyakran háttérbe tolja az ökológiai kockázatokat és a helyi közösségek beleegyezését. Ezzel az ESG-keretek nehezen birkóznak meg.
Az elvben létező, de a valóságban nehezen értelmezhető „zöldbányászat” megfelelőbb technológiával és szigorúbb standardokkal csökkenthetné a károkat, de nem oldja fel az alapellentmondást, amely a globális klímahaszon és a helyi környezeti teher között feszül. A fenntartható pénzügy ezért világosabb szabályokat és a szuverenitás, valamint a közösségi választás tiszteletét igényli, nem csak papíron. A publikáció tovább olvasható a Makronóm weboldalán.
(Makronóm)
Fotó: Canva