Egyre gyakrabban hallani olyan, gyakran megalapozott véleményeket, hogy Európa lemarad a világ vezető hatalmai mögött. Gazdasági, katonai téren vagy épp innovációban nem vesszük fel a versenyt az Egyesült Államokkal és Kínával. Ezek a kritikák részben helytállóak. A környezetvédelem területén azonban – ami kétségkívül a 21. század egyik legfontosabb, az emberiség jövőjét meghatározó témája – határozottan jobb teljesítményt mutat a kontinens.
Az összehasonlításra számos indikátort használhatunk. Az ökológiai lábnyom, a szén-dioxid-kibocsátás vagy az egy főre eső anyagfelhasználás mind lehetőséget kínálnak arra, hogy a szereplők előrehaladását mérni tudjuk a fenntarthatósági átmenetben.
Az amerikai Yale Egyetem által kifejlesztett Környezeti Teljesítmény Index (Environmental Performance Index; EPI) számos tényezőt figyelembe véve határoz meg egy mérőszámot, illetve állít fel ez alapján egy rangsort az egyes országok között. Persze az abszolút igazságot ebből a mutatóból sem tudjuk kiolvasni: az EPI elsősorban azt mutatja meg, hogy mennyire fejlett egy ország környezetpolitikai intézményrendszere, mennyi szennyezést korlátozó szabály és ösztönző van beépítve.
A legutóbbi, 2024-es EPI-rangsor azt mutatja, hogy az EU-nak van mire büszkének lennie: a rangsor első 26 helyén kizárólag európai országokat találunk. Ugyanitt az Egyesült Államok a 35., Kína pedig a 156. helyen áll.
Az utóbbi már csak azért is megdöbbentő adat, mert az elmúlt években szinte minden arról szólt, hogy Kína éppen a fenntarthatósági mintaországgá készül válni. Ennek nyomán olyan iparágakban, mint az akkumulátor- vagy a napelemgyártás domináns szereplővé vált. Eközben azonban a világ legnagyobb kibocsátója lett, ráadásul már az egy főre eső szén-dioxid-kibocsátásban is messze megelőzte Európát. Ez érthetővé válik, ha a számok mögé nézünk.
Kapcsolódó bejegyzések
Vörös lesz a zöldátállás motorja?
Kína felismerte, hogy a fenntarthatósági fordulat óriási biznisz lehet.
Mára a világ számos országában tabuvá vált a szénerőművek használata, sokfelé tervezik kivezetni őket. Ezzel szemben Kínában ebben a pillanatban is 210 Paksnak megfelelő szénerőművi kapacitás áll építés vagy tervezés alatt. Ez a világ létesítésre váró szénkapacitásának nagyjából 70%-át jelenti. És bár tagadhatatlan, hogy a nap- és a szélenergia kiaknázása hatalmas ütemben erősödik az országban, az adatok azt mutatják, hogy ezek új keresletek kielégítését szolgálják, nem pedig a régiek kiváltását.
Élen az EU az abszolút szétkapcsolásban
A világ nagyhatalmai közül az Európai Unió az egyetlen, amely elérte az abszolút szétkapcsolást az anyaghasználat terén. Mit jelent ez? Ahogy ezt Bartus Gábor elmondja Áder János Kék Bolygó című podcastjának új részében, az európai gazdaság úgy tudott növekedést elérni a 2000-es évek elejétől kezdve, hogy közben a fizikai anyagfelhasználása és a környezetterhelése ténylegesen, abszolút értékben is csökkent.
Ezzel szemben az Egyesült Államok és Kína esetében relatív szétkapcsolásról beszélhetünk. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági növekedéssel együtt a környezetterhelés és az anyaghasználat is nő, de utóbbiak aránya alacsonyabb mértékben bővül.
A jólét nem feltétlenül jelent egyet a kibocsátások növekedésével
A magas életszínvonalhoz jellemzően nagy kibocsátás társul. A statisztikák azonban azt mutatják, hogy az Európai Uniónak sikerült az egy főre eső üvegházgáz-kibocsátását a világátlag szintjének közelébe hoznia. Eközben magasan átlag feletti jólétet tud biztosítani polgárai számára.
A szén-dioxid-kibocsátás világátlaga jelenleg 4,7 tonna/fő körül alakul, míg az EU-s adat 5,3–5,4 tonna. Ehhez képest Kínában 8,7 körül van a mutató, míg az Egyesült Államok esetében 14 tonna/fő az éves szén-dioxid-emisszió. Utóbbi megegyezik az EU-s és a kínai számok összegével.
Messze még a klímasemlegesség
Az említett adatok azért fontosak, mert segítenek kontextusba helyezni azokat az erőfeszítéseket, melyeket naponta teszünk a kibocsátáscsökkentés vagy épp a környezetvédelem területén. Azt viszont fontos látni, hogy bár az EU ténylegesen az élen jár számos tekintetben, még mi is messze vagyunk a klímasemlegességtől. Az európai út mégis mintául szolgálhat a világ országai számára: a gazdaság fejlődése és a jólét nem jár törvényszerűen a bolygó erőforrásainak végletes felélésével.
Áder János volt köztársasági elnök podcastjának 150. részében – ahogy a legelső epizódban is – Bartus Gáborral, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkárával beszélgetett.
Borítókép: canva.com
