Játsszunk el a gondolattal, hogy holnaptól Földünk kereken 6,5 milliárd lakója hirtelen eltűnne, mondjuk áttelepülne egy távoli galaxisba. Mit hagynánk magunk után? Mennyi ideig lenne észlelhető az emberiség lába nyoma bolygónkon? Mikorra foglalná vissza mindazt a természet, amit elvettünk tőle? Az alábbiakban a Természet Világa által leközölt New Scientist cikket olvashatják változtatások nélkül.
Kétségtelen, hogy Föld legdominánsabb faja az ember, amióta csak létezik. Csupán néhány évezred kellett ahhoz, hogy fajunk belakja a Föld több mint egyharmadát, beépítse településekkel, használja talajait, erdeit. Bizonyos becslések szerint ma az emberiség a Föld teljes produktivitásának nagyjából a 40 százalékát használja ki.
Amit pedig magunk mögött hagyunk, mindenki ismeri: felszántott prérik és sztyeppék, lecsapolt vizes területek, kiirtott erdők, invazív fajok behurcolása, levegő-, víz- és talajszennyezés, újabban pedig a klímába való beavatkozás.
Ha ez egyáltalán lehetséges volna, a többi faj bizonyosan „kiszavazna” bennünket a bolygóról. Játsszunk el a gondolattal, hogy holnaptól Földünk kereken 6,5 milliárd lakója hirtelen eltűnne, mondjuk áttelepülne egy távoli galaxisba. A természet igen rövid időn belül elkezdené visszafoglalni mindazt, amit elvettünk tőle.
Távolról nézve a bolygót egy űrlénynek az tűnne fel elsőnek, hogy a mesterséges megvilágítás nélkül a Föld éjszakai fele egy-két napon belül teljes sötétségbe borulna, megszűnne a fényszennyeződés.
A modern épületeket nagyjából 60, a hidakat 120, a gátakat 250 évre terveztük, ám karbantartás híján ezek is lassú pusztulásnak indulnának. Erre már van élő példa, a Csernobil melletti Pripjaty városa, amely távolról ugyan még úgy néz ki, mintha élő település lenne, közelről azonban látszik, hogy házai gyors pusztulásnak indultak, alig húsz év alatt, főként a növényzet elburjánzása miatt.
Ismerünk persze évezredekkel ezelőtt emelt építményeket, illetve azok romjait, amelyek még dacolnak az idővel, úgyhogy épített nyomaink még évezredekig fennmaradnának.
A jelenleg működő mintegy 430 atomerőmű reaktorblokkjai fenntartás híján, a hűtővíz elpárolgása után hamar kigyulladnának és elolvadnának, nagy mennyiségű radioaktív anyagot szabadítva a környezetre. Ez azonban nem járna olyan iszonyú következményekkel, mint gondoljuk. Ismét csak Csernobil példájából tudjuk, hogy a felrobbant reaktorblokk körüli zónában virágzik a növényi élet, igen hamar megjelentek a rágcsálók, melyekre elvadult kutyák vadásznak, de már a farkasok is felbukkantak.
A hideg és meleg égövi ökoszisztémák újjáalakulása igen eltérő módon menne végbe. A meleg, nedves vidékek eleve jóval gazdagabbak fajokban, és sokkal gyorsabban hódítanak teret, mint a hidegebb égöveken.
A boreális vidékeken jelenleg nem túlzottan hangsúlyos az emberi beavatkozás, ám az ottani utakat, csővezetékeket, kisebb településeket mintegy fél évszázad múltán visszafoglalná az erdő ember hiányában.
Több évszázad is eltelhetne azonban azzal, hogy a természetes vegetáció visszavegye az uralmat azoktól a hatalmas termőterületektől, amelyeket ma gabonafélék és egyéb ipari növények termesztésére használunk.
A jelenlegi háziállataink, amelyek évszázados mesterséges szelekció eredményeként alakultak ki, aránylag rövid időn belül visszavadulnának,
egyedszámuk jóval kisebb lenne a mainál, és kevésbé specializált formák jönnének létre. Igen sok, ma veszélyeztetettnek minősített növény- és állatfaj populációja regenerálódhatna, ha élőhelyük is visszaállna, jó néhány faj azonban már menthetetlen. Nagyobb gond, hogy a veszélyeztetett fajoknak nagyjából a fele behurcolt, invazív fajok ostroma alatt áll – ezek emberi segítség nélkül is tovább szorítanák ki a bennszülött fajokat.
Akadnának olyan fajok is, amelyek épp az ember eltűnése miatt halnának ki, hiszen ezeket kizárólag az utolsó utáni pillanatban jött emberi gondoskodás és szaporító programok tartják fenn.
Az óceánokban a túlhalászás miatt megritkult halállomány általánosságban hamar regenerálódna.
Kezdetben a kisebb halak szaporodnának el gyors ütemben, néhány generáció után azonban a nagy ragadozók is, úgyhogy egy-két évtizeden belül helyreállna az óceáni állatvilág természetes egyensúlya. Az ember által bolygatott sekély tengerekben nyugalmi állapotban viszonylagos tápanyagszegénység állna be, erősen csökkenne, majd megszűnne az algaburjánzás, közben a fenéklakó organizmusok, köztük a korallok fokozatosan újra erőre kapnának, és az óceáni pusztasággá változtatott tengeraljzat megtelne élettel.
A levegőbe került szennyező anyagok egy része alig pár hét alatt a csapadékkal kimosódna a légkörből, mások, így a CFC-k, a dioxinok, és a peszticidek lebomlása akár több évtizedig is eltartana.
A szárazföldi vizek felszínéről ugyancsak néhány évtized alatt tűnnének el az általunk kibocsátott nitrátok és foszfátok. A talajvízbe került nitrátok mikrobiális átalakítása légköri nitrogénné még tovább húzódna; ahogy a szakemberek mondják, a talajvíz, és általában a felszín alatti vizek „emlékezete” igen hosszú. A manapság legnagyobb aggodalmat kiváltó szén-dioxid jó része néhány évtizeden belül abszorbeálódna az óceánok felszíni vizeiben, de évezredekbe is beletelne, mire a mély óceánban is helyreállna az egyensúly.
Becslések szerint a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó szén-dioxid még ezer évvel a kibocsátás teljes megszűnése után is kihatna a klímára.
A globális felmelegedés még legalább egy évszázadig folytatódna (megjegyzendő, hogy ma sem tudjuk pontosan, mekkora ebből a természetes folyamatok, illetve az emberi beavatkozás aránya – a szerk.) A légköri metánszint nagyjából tíz év alatt csökkenne az iparosodás előtti korszak szintjére, feltéve, hogy a folytatódó globális felmelegedéssel nem jutna-e belőle utánpótlás a tengerfenéken tárolódó metánhidrátokból.
Mindent összevetve, csupán néhány tízezer év elég lenne ahhoz, hogy mostani jelenlétünk a Földön teljesen és nyomtalanul eltűnjön.
Ha mondjuk 100 ezer év múltán idegen látogató jelenne meg bolygónkon, semmi látható jelét nem tapasztalná az emberi civilizációnak. Ha azonban idegenünk mélyebbre ásna, nagy koncentrációban találna csontokat, amelyek egy viszonylag nagy termetű, két lábon járó lénytől származnak. Ugyancsak találnának műanyag- és üvegtöredékeket, sőt talán még papírmaradványokat is.
Az óceáni üledékek elemzéséből kiderülne számukra, hogy volt egy viszonylag rövid időszak, amikor nagy töménységben kerültek nehézfémek a tengerekbe, s ugyancsak kimutatnák a nukleáris erőművek pusztulása nyomán a környezetbe került radioaktív izotópok magas koncentrációját is.
Egy-két évmillió eltelte után még e nyomokat is eltüntetné az erózió vagy egy esetleges jégkorszak.
Az a meztelen igazság, hogy bolygónk igen hamar elfelejtené, hogy valaha ember élt a felszínén.