Te tudod, miért Margitsziget a Margit-sziget?
Te tudod, miért Margitsziget a Margit-sziget?

Egyáltalán melyik forma a helyes? És ki az a bizonyos Margit, akinek a nevét viseli? Utánajártunk!

A főváros területének ikonikus szeglete a Margit-sziget, melyet azonban nem mindig neveztek így. A középkor egy szakaszában királyi birtok volt, ahol vadásztak is, ugyanis – a legenda szerint – a szigeten hemzsegtek a nyulak. Egyik első ismert elnevezése is épp erre utal: Insula Leporum, azaz Nyulak szigete.

Egyes történészek szerint a nyulaknak kevés közük lehetett a sziget nevéhez. Az elnevezés Insula Leprorum lehetett, azaz Leprások szigete, és később kozmetikázták a nevet egy betű elhagyásával. Ezt a magyarázatot támasztják alá azok a bizonyítékok, melyek szerint a középkor egy szakaszában a betegek elkülönítése céljából leprakórház is működött a szigeten.

Még az Árpád-korban, az 1200-as években az egyháznak adományozták a szigetet. Ez komoly fellendülést hozott, a területen sorra jöttek létre a templomok és a kolostorok, sőt ezek mellett vélhetően egy kisebb település is kiépült. IV. Béla király lánya, az 1943-ban szentté avatott Margit tíz éves korától élete végéig a szigeten létesült kolostorban élt, a terület mai neve hozzá köthető. Ám akkoriban a szigetet – a kolostor védőszentje nyomán – Szűz Mária vagy Boldog Asszony szigetének nevezték.

Amikor az 1500-as években Budát meghódították a törökök, a sziget elnéptelenedett, az épületek romlásnak indultak, és jelentősebb történésekről a következő 200–300 évből nem tudunk. A sziget nevének szempontjából a következő lényeges esemény az volt, hogy 1790-ben Sándor Lipót nádor kapta meg a terület használati jogát, majd a sziget utódja, József nádor birtokába került. Ekkor komoly fejlesztések indultak el, a sziget hivatalos neve pedig innentől Palatinus (azaz nádor) lett. Ennek ellenére a 19. században a legtöbben már Margit-sziget néven hivatkoztak a területre, ami végül a század közepén vált a terület hivatalos nevévé.

Margitsziget vagy Margit-sziget?

Mindként írásmóddal lehet találkozni, és valójában mindkettő – az egybeírt és a kötőjeles – verzió helyes, ha a megfelelő jelentéshez társítjuk! A Margit-sziget név a földrajzi területet, az egybeírt forma a főváros egyik városrészét jelöli.


2023 őszén került megrendezésre a Planet Budapest Fenntarthatósági Expó. A rendezvény napjaiban még a Margitszigetnél is jobb választás volt a Hungexpo területén megrendezett esemény, hiszen az érdeklődők átfogó képet kaphattak a fenntarthatósággal kapcsolatos legfrissebb fejleményekről, a hazai helyzetről, de például a Your Planet című kiállításon a jövőbe is bepillantást nyerhettek.

search icon