A cékla csodálatos hatásai

A cékla csodálatos hatásai
A cékla csodálatos hatásai

Cékla, céklarépa, vörös répa: többféle néven ismert, és még többféle elkészítési módja létezik. Jellegzetes földes ízvilága miatt sajnos nem örvend osztatlan sikernek, pedig csodálatos hatásai vannak a szervezetre. A céklában nagy mennyiségben találhatók értékes vitaminok és ásványi anyagok, valamint antioxidánsok, főleg kálium, magnézium, vas, valamint A-, C- és B6-vitamin. Ráadásul az elkészítése során bevetett néhány trükkel teljesen el lehet nyomni azt a bizonyos földes ízt, és igazán élvezetes fogásokat varázsolhatunk belőle. Na, de lássuk, mit is kell tudni erről a gyönyörű lilásvörös gyökérzöldségről!

A cékla növénytani besorolása, származása

A cékla (Beta vulgaris) évelő növény, amely a káposztafélék családjába tartozik. Maga a növény körülbelül 60–90 cm magas. Széles, karéjos levelei vannak. A virágai kicsik, sárga színűek, és általában július és augusztus között nyílnak. Az általunk fogyasztott rész a cékla gyökere, amely szokatlanul nagy méretű, általában 20–30 cm hosszú, és 5–10 cm átmérőjű, rózsaszínű, vörös vagy fekete színű, és édeskés ízű.

A citrom leve lágyítja a cékla földes ízét.
Fotó: Canva

A cékla eredetileg a Földközi-tenger környékén őshonos, már i. e. 3000-ben is ismerték. Magyarországon a 17. században jelent meg. Lippai János a vörös, a fehér és a sárga változatát is leírta. Jelenleg ismert fajtái pedig a 19. és a 20. században terjedtek el.

A cékla ültetése és gondozása

Ha úgy döntünk, hogy nem bízzuk magunkat a szupermarketek kínálatára, hanem inkább magunknak termesztjük, érdemes figyelembe venni néhány fontos szempontot. 

A cékla ültetéséhez természetesen a tavaszi hónapok az ideálisak, amikor a talaj hőmérséklete eléri a 10–15 °C-ot. A cékla szereti a napos, jó vízelvezetésű talajt. A céklamagokat egymástól 25–30 cm távolságra, kb. 2–3 cm mélyre ültessük el, a sorok között pedig érdemes nagyjából 60–70 cm távolságot hagyni. Az ültetést követően öntözzük meg alaposan, hogy a magokat jól ellepje a talaj!

Érdemes rendszeresen öntözni, de ügyeljünk rá, hogy ne álljon a vízben! A talajt pedig tápoldatozzuk rendszeresen, valamint ne feledkezzünk meg a gyomlálásról sem! Utóbbi az egyik legjobb szabadtéri mozgásforma, amelyért nemcsak a cékla, hanem a testünk is hálás lesz.

A cékla az egyik legjobb vasforrás

Ha a cékla beltartalmi értékeire gondolunk, valószínűleg az első, ami eszünkbe jut, a magas vastartalma. A cékla több mint 2 milligramm vasat tartalmaz 200 grammonként. Ez körülbelül a napi vasigényünk 10-15%-ának felel meg.

A cékla vastartalma miatt különösen ajánlott vashiányos vérszegénységben szenvedőknek, kismamáknak, valamint minden nőnek, főként menstruáció idején. A céklában található réz és C-vitamin ráadásul segíti a vas felszívódását is.

És hogy miért is fontos a vas? A szervezetünkben található vas legnagyobb része a vérben kering. Vas nélkül tehát nem tudnak oxigénhez jutni a szervezetünkben található sejtek. A vashiány fő tünetei a fáradékonyság, a sápadt, fakó bőr, a töredezett, hullásra hajlamos haj, az immunrendszer gyengesége. Súlyosabb esetekben rosszullét és hányinger is jelentkezhet

A céklalé az egyik legjobb vasforrás.
Fotó: Canva

A cékla jótékony hatása a bélrendszerre

A cékla erős májtisztító hatású, a máj pedig az egyik legfontosabb méregtelenítő szerv. Bizonyos fitokemikáliák – például a methionin nevű pigment – stimulálják, élénkítik a máj sejtjeit, így azok hatékonyabban tudnak küzdeni a felhalmozódott méreganyagok ellen. A cékla erősíti a bélrendszert is, a benne lévő betain pedig segíti a zsírok lebontását, ezért zsírégető hatása is van. Jó hír a diétázóknak, hogy sárgarépával és uborkával fogyasztva még inkább segít lebontani a zsírt.

A céklában található rostok segítenek az emésztőrendszer zavartalan működésében. Mivel tudjuk, hogy a rostban gazdag étrend meggátolja a székrekedés kialakulását, így aki ilyen jellegű problémával küzd, fogyasszon céklalevet rendszeresen.

Sportolóknak kötelező!

Talán kevésbé közismert, de sportolók számára is különösen ajánlott. Egyes kutatások szerint ugyanis a céklalé növeli az állóképességet, javíthatja a vérkeringést, illetve csökkentheti a vérnyomást. 

A cékla nagyon jól javítja az erőnlétet, növeli a teljesítményt és a kitartást, ezért érdemes a por állagú, úgynevezett „edzés előtti” teljesítményfokozók helyett céklát fogyasztani komolyabb fizikai igénybevétel előtt. Ennek fő oka, hogy a cékla különösen gazdag nitrátokban. A szervezet pedig képes ezeket a nitrátokat nitrogén-monoxiddá alakítani, amely kitágítja a vérereket, fokozza a véráramlást, így a sejtekhez több oxigén és tápanyag eljut.

A céklában lévő betain a zsírok lebontását is segíti.
Fotó: Canva

A cékla mint multivitamin-készítmény

A céklában található tápanyagok, többek között a kalcium, a mangán, a réz, a magnézium és a vitaminok erősítik a csontokat és a fogakat. Ezenkívül káliumtartalma is igen magas. Egy csésze főtt, szeletelt céklában 518 milligramm kálium van, egy adag céklacsipszben pedig 90 milligramm.

A cékla nemcsak magas tápanyagtartalma miatt számít természetes multivitaminnak, hanem a benne található elemek tökéletes kombinációja miatt is. Hiába juttatjuk be ugyanis a sok vitamint és az ásványi anyagot a szervezetünkbe, ha nem tudnak felszívódni. A céklában mindez olyan, mintha előre ki lenne találva, hiszen a benne található értékes tápanyagok egymás felszívódását, hasznosulását is elősegítik

Egy adag céklacsipszben 90 mg kálium található.
Fotó: Canva

Céklával a szép bőrért

Méregtelenítő, gyulladáscsökkentő és vérkeringést fokozó hatásának köszönhetően a cékla nagyon jó hatással van a bőrünkre is. Rendszeres fogyasztásával sikeresen küzdhetünk a pattanások, a gyulladások és más bőrproblémák ellen, magas antioxidáns-tartalma pedig az öregedés első jelei ellen véd. A cékla rendszeres fogyasztásával támogathatjuk a bőr folyamatos megújulását, ennek hatására a bőrünk egyenletesebb árnyalatú, ragyogóbb, egységesebb megjelenésű lesz.

Céklával a demencia ellen

A cékla nagyszerűen javítja a vérkeringést, többek között az agyunkban is. Keringésfokozó hatása, valamint a benne található vegyületek miatt rendkívül hasznosnak bizonyul az idegrendszer egészségének megőrzésében. A cékla rendszeres fogyasztásával csökkenthetjük a különböző típusú demenciák, így az Alzheimer-kór rizikóját, és a memóriánkat is élesen tarthatjuk. 

Az idősebb felnőtteken végzett MRI-vizsgálatok során a céklalevet tartalmazó, magas nitráttartalmú ételek elfogyasztása után a pácienseknél jóval nagyobb véráramlást tapasztaltak a homloklebeny fehér anyagában.

A cékla javítja a szem egészségét

A cékla zöld levele jó luteinforrás, antioxidáns, amely segít megvédeni a szemet a korral járó makuladegenerációtól és a szürke hályogtól. Sokféle fitokemikáliát is tartalmaz, amelyek javíthatják a szemek és az idegszövetek egészségét. 

A cékla zöldje is fogyasztható.
Fotó: Canva

Babát terveztek? Igyatok céklalevet!

A legtöbb babaváró- és terhességi vitaminkészítményben található folsav és folát (B9-vitamin). A folsav tulajdonképpen az ételeinkben előforduló természetes folát szintetikus változata, amely a vitaminkészítményekben található. A folát bizonyítottan segít megelőzni a magzatoknál a velőcsőzáródási rendellenességek, például a nyitott gerinc és az agyvelőhiány kialakulását.  

A céklának jelentős a foláttartalma, ezért érdemes már a tervezési szakaszban is rendszeresen fogyasztani. A férfiak termékenységére gyakorolt hatása sem elhanyagolandó, hiszen a jó keringés az ő nemi működésüket is támogatja, az alacsony folátbevitel pedig az alacsony spermaszámmal és a nem megfelelő mobilitással is kapcsolatba hozható.

A céklalé napi adagja

Céklából akár egyetlen kis pohár (kb. 125 ml) is elég lehet naponta, de ha nem fogyasztjuk minden nap, akkor nyugodtan megihatunk belőle időnként egy nagyobb pohárral is.

Ugyanez igaz rá akkor is, ha nem folyadékként, hanem ételként fogyasztjuk. Érdemes beépíteni a heti étrendünkbe, de ha esetleg másképp alakul, akkor nyugodtan fogyaszthatunk belőle olykor egy-egy nagyobb adagot is.

Ahogy erről már korábban is írtunk, a cékla zöldje is fogyasztható, például saláták alapanyagaként. Ha azonban hajlamosak vagyunk vesekőre, csak óvatosan fogyasszuk! Sok oxalátot tartalmaz, ami kis kristályokká alakulva hozzájárulhat a vesekő kialakulásához. A sok oxalát ezen kívül ízületi gyulladást, köszvényt is okozhat. 

Összességében, mint oly sok mindenre, a céklára is igaz, hogy rendszeresen, de azért mértékkel fogyasszuk! 

search icon