Agrobányászat
Agrobányászat

Az agrobányászat a hagyományos mélyművelésű és külszíni fémbányászatnál környezetbarátabb és fenntarthatóbb technológia olyan fémek kinyerésére, mint amilyen a nikkel, a kálium vagy a kalcium.

Ehhez az innovatív megoldáshoz külön erre a célra nemesített úgynevezett hiperakkumulátor növények segítségét veszik igénybe. A hiperakkumulátor növények (pl. repce, komló, napraforgó) nagyon magas fémkoncentrációjú talajban is képesek növekedni. Olyan fémes elemeket is fel tudnak venni, amelyek más növények számára általában mérgező hatásúak, mint amilyen a nikkel. A hiperakkumulátor növények a felvett elemeket többnyire a leveleikbe építik be. A betakarított növényzetet szárítják, majd elégetik. Az égetés után a biomasszából hamu marad vissza, amelyből a különböző fémeket kémiai eljárással vonják ki.

Agrobányászat jellemzően olyan helyszíneken folyik, amelyeket nem használnak mezőgazdasági-élelmiszeripari célokra, vagy ahol korábban külszíni bányák működtek. Utóbbiak esetében azért is jó megoldás, mert elősegíti az egykori bányaterületek rehabilitációját. Ugyanakkor az agrobányászatnak kedvező hatása lehet a helyi közösségek számára is, többek között új munkahelyek teremtésével. Napjainkban főként Ausztriában, Albániában, Franciaországban, Görögországban és Spanyolországban folynak agrobányászati projektek.

További szócikkek
search icon