Drasztikusan csökkenti a szénalapú áramtermelését Lengyelország
Drasztikusan csökkenti a szénalapú áramtermelését Lengyelország

Az amerikai szervezésű klímavédelmi csúcstalálkozón jelentette be Andrzej Duda lengyel elnök, hogy országa 2040-re a jelenlegi 70%-ról 11%-ra csökkenti a szénalapú áramtermelésének arányát.

Duda szerint a „klímabarát” átalakulás óriási esélyt jelent a lakosság, valamint a gazdaság minden ágazata számára, de egyben komoly kihívás is. A zöldítéshez mélyreható gazdasági változásokra van szükség, ezen belül egyes ágazatok, például a bányászat megszüntetésére.

A bányászatban hagyományosan erős ország épp a napokban jelentette be, hogy 2049 végéig bezárja az összes kőszénbányáját, a bányákban dolgozó vájároknak pedig nyugdíjukig biztosítják jelenlegi foglalkozásuk folytatását.

Lengyelország a közeljövőben egy kiegyensúlyozott és alacsony károsanyag-kibocsátású energetikai palettát hoz létre, mely az atomenergián, a megújuló forrásokon és a gázból nyert energián alapul majd. Duda szerint az ország két évtizeden belül új, nulla kibocsátású energetikai rendszert épít fel, melyben lépésről-lépésre jelentősen visszafogják a szénalapú áramtermelés arányát.

A lengyel elnök arról is beszélt, hogy a koronavírus-világjárvány leküzdése után „jobbá, szolidárisabbá, kiegyensúlyozottabbá” kell újjáépíteni a világot, ennek nyomán pedig Lengyelország a térségben ambiciózus, az igazságos átalakítás elvein alapuló, minden ország adottságait, társadalmi szükségleteit figyelembe vevő klímapolitikát akar folytatni.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(MTI)

search icon