Mit tudunk a bányatavakról?

Mit tudunk a bányatavakról?
Mit tudunk a bányatavakról?

Az ország egyes területein igen sok bányatóval találkozhatunk, de a legtöbb amelyet ezekről a víztestekről tudunk, hogy a bennük való fürdés veszélyesnek számíthat. De mégis mik azok a bányatavak, mit érdemes még tudni róluk?

A bányatavak nem természetes úton jöttek létre, keletkezésük emberi tevékenységhez köthető. Egy hivatalosabb definíció szerint „a felszíni vagy a felszín alatti bányászati tevékenység következtében a földfelszín fedőrétegének eltávolításával, a felszín alatti vízkészletből kialakult és a bányaművelés befejezése után is fennmaradó olyan állóvíz, amelynek medrét a bányászat során mesterségesen kialakított terepmélyedés képezi.”

A bányatavakról általánosságban elmondható, hogy igen mélyek, illetve hogy hirtelen mélyülnek. A veszélyességük is részben ebből fakad, illetve abból, hogy bár a felületük viszonylag kicsit, a víztömegük a mélység miatt óriási, így a felszín alatti rétegei egész évben jéghidegek maradnak. Ráadásul mederviszonyaik kiszámíthatatlanok, a bányászati tevékenység miatt óriási lyukak lehetnek a meder alján.

A másik probléma, hogy amennyiben az adott bányató nincs megtisztítva, és alkalmassá téve a fürdőzésre, akkor a víz alatt sok veszélyes tárgy bújhat meg. Egykori bányagépek roncsai, lomok és egyebek, melyek problémát jelenthetnek. Épp ezért nagyon fontos, hogy fürdőzési céllal tényleg csak az arra engedélyezett bányatavakat használjuk, de leginkább azokat se.

Sokkal jobban tesszük, ha inkább gyönyörködünk bennük! Magyarország egyik legszebb bányatava a megtévesztő nevű Megyer-hegyi tengerszem, mely egy több száz évig használt malomkőbánya területén alakult ki, és csak egy karnyújtásnyira van Sárospataktól. Hasonlóan csodás látvány tárul a szemünk elé a Heves megyei Apc határában, ahol a Széleskő-bányató nyújt csodás látványt és nagyszerű célpontot a horgászoknak és a kirándulóknak. (borítóképünkön) A két felsorolt mellett még számos szép bányató található az országban!

Fotók: csodahelyek.hu

search icon