Csodákat (t)ehetsz a cékla levelével!
Csodákat (t)ehetsz a cékla levelével!

A magyarországi élelmiszerboltokban általában zöldje nélkül kapható a cékla. Megvásároljuk a gumókat, hazavisszük, aztán pár nap után azt vesszük észre, hogy már 3-4 centire kihajtottak. Ezeket a leveleket le szoktuk vágni és kidobjuk — óriási hiba, ugyanis a cékla levele rendkívül értékes „zöldség”.

Tél végén szervezetünknek szüksége van minden friss tápanyagra, a cékla levele gazdag vasban, ráadásul finom is.

A levágott leveleket alaposan meg kell mosni, és salátacentrifugában leszárítani. A céklalevél fogyasztható nyersen apróra vágva zöldsalátával keverve.

A céklalevelekből pesto is készülhet, olajjal, fokhagymával, sóval, borssal, kis parmezánnal és dióval összeturmixolva. Smoothie-t is turmixolhatunk belőlük almával, banánnal, áfonyával, illetve fagyasztott gyümölcsökkel (kajszi, málna) és zabpehellyel együtt.

Melegen is érdemes kipróbálni, ehhez a levél nyelét és a zöldjét külön aprítsuk össze. Kis olajon dinszteljünk meg salottahagymát és fokhagymát, adjuk hozzá a levél szárát és pároljuk 3-5 percig, majd forgassuk hozzá a zöldet, és azzal is pároljuk néhány percig.

(Forrás: 365.reblog.hu Kép: pexels.com)

search icon