Akaszd szögre a gereblyét!
Akaszd szögre a gereblyét!

Benne vagyunk az őszben, hullanak a falevelek, és mi rendszeretetből vagy csak az elvárások miatt szorgalmasan összegereblyézzük, bezsákoljuk és kidobjuk őket. Pedig környezetvédők szerint ez nemcsak a kertünkre, de az egész bolygóra nézve káros.

Összegereblyézni a lehullott leveleket nem kötelező, sőt! A környezetvédők szerint sokkal jobb, ha hagyjuk őket a talajon lebomlani. Ha mégis úgy éreznénk, túl sok levél gyűlt fel, menjünk át rajta mulcsozó fűnyíróval, azaz aprítsuk fel, hetente egyszer – javasolják a gyepgazdálkodás tudományával foglalkozó szakemberek a Magyar Mezőgazdaság cikke szerint.

Miért jó, ha nem szabadulunk meg az avartól?

  • Mert a talaj fontos tápanyaga. A levélszőnyeg megtartásával kevesebb környezetkárosító műtrágyára lesz szükségünk. Ahogy David Mizejewski, az amerikai országos vadvédelmi szövetség természettudósa rámutatott: „a levelek elfedik a gyökérrendszert, megőrzik a talaj nedvességtartalmát, elnyomják a gyomokat. Lassan bomlanak le, és fontos tápanyagokat juttatnak a talajba. Ez egy tökéletes rendszer, semmi sem vész el a természetben.”
  • Mert kevesebb hulladékot termelünk. A legrosszabb dolog, amit tehetünk, hogy a levélhulladékot bezsákoljuk, és a szemétlerakó helyre küldjük. Amellett, hogy sok helyet foglalnak, metán is képződhet a lebomlásuk alatt, ha más szerves hulladékkal keverednek. Ez az erős üvegházhatású gáz hozzájárul a klímaváltozáshoz. Ha a helyi hulladékkezelő komposztálja is, a szállítás rengeteg felesleges kibocsátást generál, ami elkerülhető lenne.
  • A környezetnek szüksége van rá. A természettudós szerint a pillangók és a madarak is függenek a levélalomtól. A téli hónapokban sok lepke és molylepke található a levélhulladékban báb vagy hernyó formában. A gereblyézéssel pillangók teljes populációját semmisíthetjük meg. A levélalomban megbúvó rovarok elpusztításával a madaraknak is kevesebb élelmük marad.

Forrás: https://magyarmezogazdasag.hu/2019/10/20/osszegereblyezne-lehullott-leveleket-ne-tegye

search icon