Itt az ideje, hogy egy pár vaddal és vadászattal kapcsolatos tévhitet eloszlassunk, hiszen sajnos még mindig túl sok ilyen él a közhiedelemben. Sorozatunkban nemcsak a magyar erdők vadjának elnevezéseiről, életmódjáról és fajairól írunk majd, hanem olyan tévhitről is, mely szerint a vadászat káros. Elsőként induljunk az alapoktól: őz-e a szarvas?

Sokszor hallani, még sajnos gyermeküket nevelő szülőktől is, hogy nagy elánnal mesélik csemetéjüknek, hogy a kis „szarvat” viselő őz a szarvas felesége. Hogy miért nem szarv, arról majd később lesz szó, de elsőként muszáj rendbe tennünk ezt a taxonómiai anomáliát.

Engedem elegánsan távozni a tévelygőt, hiszen mindketten a szarvasfélék, azaz a Cervidaek családjába tartoznak. Csakhogy innentől kezdve elválnak útjaik, sem az alcsalád, sem a nemzetség, a nem és még az alnem sem stimmel. A gímszarvas tovább halad az ágon, és a szarvasformák alcsaládjában folytatja, az őz pedig az őzformákéban.

Igen, tudom, mindkettő vörös, van valami furcsa a füleik között, növényevők stb. Utóbbi tekintetében pont annyira hasonlítanak, mint amennyire különböznek. Míg az őz pákosztos vad, azaz igencsak válogatós, a szarvas már kevésbé. De mi a helyzet a többivel? Először is, agancsot ezen fajoknak – a különleges esetektől eltekintve – a hímnemű egyede visel, ami a násznak elsődleges kerékkötője.

Másodsorban, ha egyszerre látnánk a két fajt egymás mellett, azonnal kitűnne, hogy áthidalhatatlan méretbeli különbségek is vannak közöttük. Egy őzbak ugyanis még az Alföldön is ritkábban nő nagyobbra, mint 25 kilogramm, míg a gímszarvasbika ennek tízszerese, tehát akár a negyed tonnás súly sem ritka.

Tehát nem egy faj, nem egy nem, nem egy méret. Mégis sokaknak becsapós, de reméljük, segítettünk!

Kapcsolódó bejegyzések

Elhallgattak a szarvasok, barcognak a dámvadak

Az vadászati szaknyelv barcogásnak hívja a dámvadak üzekedését, mely a szarvasbőgés után veszi kezdetét.