Az elmúlt hetekben egyre többször jöttek be a vaddisznók a lakott területre, ami abszolút érthető. A város terjeszkedik a vad élőhelyének kárára, utóbbi pedig ehhez adaptálódik.

A sertevadról a vadásznyelv úgy vélekedik, hogy míg az őznek általános iskolai „végzettsége” van, addig a szarvasnak érettségije, a vaddisznónak pedig bizony diplomája. Természetesen nem lehet őket ilyen módon rangsorolni, de az tény, hogy a disznó jóval intelligensebb, és könnyebben is alkalmazkodik az új körülményekhez. Így a város növekedéséhez is.

Ha megnézünk akárcsak húsz évvel ezelőtti felvételeket arról, hogyan is festett a budai oldal, nagy valószínűséggel zöldellő hegyoldalakat látunk, s nem a mostanihoz hasonló betonvillákat. Az újonnan beépült területek java messze benyúlik a hajdani természetvédelmi területekbe, vagy legalábbis olyan erdőtagokba, amelyek hosszú időn át háborítatlan élőhelyeknek számítottak. A baj ott kezdődik, amikor a hosszú távon fenntartható együttélés helyett csak az emberi érdekek érvényesülnek.

A vaddisznót, mondjuk, ez különösebben nem hatja meg, mert hihetetlen alkalmazkodóképességének köszönhetően emberi környezetben ugyanolyan jól érzi magát, mint a rengetegben. Ha épp nem jobban, hiszen a külvárosi, nyugodt részeken, ha van egy-két elhagyatott telek, ahol meghúzza magát, a környék kukái kifogyhatatlan élelemforrásként állnak rendelkezésére. És ha már a szemétnél tartunk, muszáj megjegyeznünk, hogy régebben azért sem volt ennyi bajunk egymással, mert jóval kevesebb ételt dobtunk ki. A modern társadalommal új „bajok” járnak, most épp a vaddisznók azok, akik kihasználják pazarló túlfogyasztásunkat.

Kiirtani őket nem lehet, és nem is szabad, de városrészeket sem rombolhatunk le. Ebben a helyzetben a tüneti kezelés az egyetlen járható út, és igen, a belterületi „vadászat” is ilyen. Ezzel kapcsolatban érdemes eloszlatni néhány kételyt, főleg azokat, amelyek most, a margitszigeti elejtés körül is felmerültek.

Miért kellett „megölni” a disznót?

A sertevad nem játék, erről Szent Imre és Zrínyi Miklós is tudna mesélni, de számos olyan vadász is, aki belehalt abba, hogy belső combja találkozott a vaddisznó agyarával. A belvárosba tévedt vad alapvetően stresszes, riadt. Annak kockázata, hogy valamiben vagy valakiben kárt tesz, igen magas (lásd a másik esetet szintén nemrég, amikor egy kutya életébe került a randevú). Befogni nem lehet őket, vagy csak olyan hosszadalmas procedúra során, amely a károkozás igen magas kockázatával jár együtt.

Az altatás szintén nem jó opció, hiszen könnyű túl- vagy alulméretezni a dózist. Képzeljük el, amint egy „bedrogozott”, bódult disznó betéved a Hungária körútra a délutáni csúcsforgalomban. Lenne dolga a kórházaknak és az autómentőknek. Az altató sem hat azonnal, vagy ha igen, egyben öl is. Nem véletlen, hogy a házi kedvencek altatással járó műtéte előtt alapos vizsgálatokat végeznek.

Miért kellett három lövéssel „kivégezni” a vaddisznót a Margitszigeten?

A magyarázathoz kell némi fegyverismeret! A vaddisznó vadászatához a törvény szerint minimum 2500 joule torkolati energiájú lőszerhez szerelt fegyver szükségeltetik. Ez persze a „rendes” vadászathoz van szabva, ahol általában a vadban vagy benne marad a lövedék, vagy ha átszalad a testen, akkor is földbe vagy fába fúródik. Lakott területen ez azért nem ilyen egyszerű, mert a stresszes vad folyamatosan mozog, nehéz célpont, s ha mellémegy a „golyó”, akkor a betonon gurulatot kapva ki tudja, „kit hogyan talál meg”. Ezért a belterületi vadászatokon kisebb kalibert és műanyag lövedéket használnak, amely elvétett lövés esetén „elnyalódik” a betonon, így nem jelent fenyegetést. Tehát azért ment három lövés a nagy testű vadba, hogy mindenképp helyben maradjon, és a sebzett disznó ne induljon neki a Nagykörútnak.

Fontos leszögeznünk, hogy ez nem a szó szoros értelmében vett vadászat. Ez sokkal inkább állatorvosi elejtés. Budapest területén főleg dr. Lehotzky Pál az illetékes, aki legtöbbször úgy végzi a munkáját, hogy a lakosság nem is tud róla. Nem lepődhetünk meg azon, hogy ha kiszorítjuk vadjainkat életterükről, ezek alkalmazkodnak hozzánk, hiszen nekik sincs hova menniük. Nekünk is meg kell tanulnunk alkalmazkodni hozzájuk, s tőlünk telhetően csökkenteni a kockázatokat: ne hagyjunk kint szemetet, ne pazaroljunk, és ne építkezzünk oda, ahova nem volna szabad!

Kapcsolódó bejegyzések

Mennyire környezetbarát a vadhúsfogyasztás?

Az állattenyésztés lábnyomát már ismerjük, de a vadászat vajon mekkora teherrel jár? Mennyire egészséges a vadhús, és hol tudjuk beszerezni biztos forrásból?