Szerepek a természetben cikksorozatunk következő részében abba nyújtunk betekintést, hogy mit csinálnak a fogyasztók, és mit tanulhatunk ebből a gazdasági rendszerünkről és a mezőgazdaságunkról.

Termelés

Nemrég írtunk arról, hogy a zöld növények (és néhány más élőlény) arra szakosodtak, hogy elsősorban a Napból érkező fényenergia segítségével szervetlen vegyületekből szerves anyagokat építsenek fel. Ez a tevékenység kétségkívül fontos: ez teremti meg a lehetőséget arra, hogy olyan élőlények is létezzenek, melyek szervetlen szénforrásból képtelenek felépíteni a szervezetüket. Enélkül tehát mi, emberek sem lennénk, heterotróf élőlényként mi is fogyasztók vagyunk.

Többek között a zöld növények építenek fel szervetlenből szerves anyagokat, ezzel fontos alapot nyújtva más életformáknak.

A fogyasztó, mint építőkocka

Egy gyerekszobai példával élve: ha véges számú építőkockánk van, és mindegyiket felhasználjuk, csak akkor építhetünk valamit ismét, ha lebontjuk egy részét az építménynek. Ha csak folyamatos termelés zajlana lebontás nélkül, komoly probléma támadna, amely hosszú távon az élet ellehetetlenüléséhez vezetne. Idővel elfogynának azok az elemek, vegyületek, anyagok, amelyek nélkülözhetetlenek a termelő (autotróf) élőlények számára. (Ha pedig rengeteg ilyen van, mindent elöntene a szerves anyag.)

Kapcsolódó bejegyzések

Mennyit ér nekünk a természet?

A közgazdaságtan igyekszik mindennek árat szabni, nincs másként ez a természettel sem. Az ökoszisztéma-szolgáltatások koncepciója szűk tudományterületekre, az ökológiára és a közgazdaságtanra támaszkodik.

Megállna az élet egy olyan helyzetben, amelyben felfoghatatlan mennyiségű anyag és energia lenne felhalmozódva, egészen addig, amíg meg nem jelennek olyan létformák, melyek képesek az újrafeldolgozásra, így segíthetik az újrakezdést. Az ehhez hasonló helyzetek, ahol egy ígéretes forrás „gazdátlan”, segítenek magyarázatot adni arra, hogy hogyan jöhet létre egy annyira összetett önszabályozó (vagy erősen annak tűnő) rendszer, mint a Föld szféráinak összessége (a Gaia elméletről korábban itt írtunk). Létrejön egy kínálkozó lehetőség, valakik pedig lecsapnak rá. A fogyasztók jelentősége tehát abban áll, hogy ez a csoport képes újra mobilizálni az egyszer már „beépített” elemeket. Ez persze nem mindig egylépcsős folyamat.

A termelés és a fogyasztás logikája nagyon egyszerű. Könnyen belátható, hogy súlyos egyensúlyvesztés esetén gondok lesznek. Vagy azért, mert a termelők elhasználnak minden nyersanyagot, vagy azért, mert a fogyasztók lebontanak minden szerves anyagot, elpusztítanak minden termelőt. Azt se felejtsük el, hogy a termelők és a fogyasztók nem csak termelnek és fogyasztanak! Talajt kötnek meg, hatással vannak a vízkörforgalomra, segítenek más élőlényeket, ártanak más élőlényeknek. De akár az is lehet, hogy semmilyen jelentős közvetlen hatással nincsenek a másik élőlényre.

Az emlősök – köztük a mezei nyúl – kizárólag szerves anyagokból képesek felépíteni a szervezetüket, alapjaiban rá vannak utalva a termelők tevékenységére. Azonban ők azok, akik pedig abban játszanak nagy szerepet, hogy a növények szervezetébe beépült anyagok visszakerüljenek a körforgásba.

Körkörösség

Mi értelme egy ilyen, látszólag végtelenül egyszerű eszmefuttatásnak? Például az, hogy segít szembesülni azzal, mennyire szélsőségesen elrugaszkodott működési elvek jellemzik a globális gazdasági rendszerünket és a főáramú, nagyüzemi mezőgazdaságot. Szemben azzal, hogy az ökológiai rendszerekben mennyire központi jelentősége van a ciklikusságnak (körkörösségnek), sok ember alkotta rendszer inkább lineáris működésű: elhasznál, és nem újrafelhasznál. Képzeljük el, mi lenne, ha vízkörforgás helyett mindig csak esne az eső fentről lefelé! Nem sokáig tartana.

Gazdasági tevékenységeink során feléljük a létünk alapjait, drámai mértékben károsítjuk az önmagukban is értékes és minket, embereket is éltető ökológiai rendszereket. Elképesztő mennyiségű élőlényt és létforrást elpusztítva hulladékot gyártunk. Treading softly – path to an ecological order című könyvében Thomas Princen úgy írja le a főáramú gazdaság működését, mintha egy kártyavárat úgy próbálnánk felépíteni, hogy mindig az alsó szintről vesszük ki a lapokat, és tesszük fel a tetejére.

A mezőgazdaság hatalmas külső anyag- és energiabefektetésre épülő gyakorlataiban is hasonlóan rossz a helyzet. Futószalagon szállítjuk el a termőterületek tápanyagait, amelyeket nagyrészt külső (véges) forrásokból próbálunk pótolni. Házainkból pedig szennyvízcsatornán keresztül távozik az értékes tápanyag, ártalmatlanítandó szennyezésként.

Tanuljunk a természettől! A hosszú távú fenntarthatóság egyik kulcsa a ciklikusságra törekvés. De ne higgyük, hogy a körkörösség, a körkörös gazdaság önmagában mindent megoldó csodaszer! A zöld gazdasági növekedés illúzió, a kérdés ennél többön múlik.