Cibi

Avagy miért szeretne minden élelmiszer ebbe takarózni?

Egy család háztartási hulladékának jelentős hányadát az eldobható konyhai csomagolóanyagok teszik ki: a gyerekek folpackban vagy alufóliában viszik a szendvicset a suliba, a maradékok szintén ezekkel lefedve kerülnek a hűtőbe. A fenntarthatóság szempontjából pedig a műanyag doboz sem sokkal jobb opció. A Cibi újrafelhasználható, környezetbarát csomagolásaival viszont nemcsak a bolygó, hanem saját egészségünkért is tehetünk. A cég ügyvezetőjével, Szemenyei Rellával beszélgettünk.

Honnan jött az újratasak és újraszalvéta ötlete?

A Cibi újraszalvétát és újratasakot Czibolya Kata álmodta meg 6 évvel ezelőtt. Az elnevezések is tőle erednek, illetve a márkanevünk szintén az ő családi nevéből származik. Kisgyermekes anyukaként gyorsan megtanulta, hogy a rágcsálnivalókat érdemes áttölteni egy visszazárható zacskóba, de az első mosás után nem találta őket gusztusosnak. Némi kreatívkodást követően életre kelt az újratasak, ahonnan már csak egy lépés volt az újraszalvéta. Ezek nemcsak esztétikusabb és fenntarthatóbb eszközök, mint a folpack vagy alufólia, de praktikusabbak is, ráadásul a gyerekek is tudnak velük bánni. Emellett előnyük még, hogy nem tartalmaznak káros összetevőket, élelmiszerrel érintkezve is biztonságosak.

cibi

Az ötletből hogyan építettétek fel a vállalkozást?

Gyermekeink ugyanabba a bölcsibe jártak, ott ismertük meg egymást Katával. Fantasztikusnak tartottam az ötletét, magam is vásároltam tőle újrafelhasználható csomagolót. Ezt követően társultam vele, mert láttam a lehetőséget a termékekben, nemcsak üzleti szempontból, hanem a környezet megóvása miatt is. Éppen a találkozásunkat megelőzően töltöttem hónapokat egy olyan helyen, ami maga a paradicsom, de a környezet fulladozik a sok le nem bomló szeméttől. Ezen annyira ledöbbentettem, hogy onnantól kezdve sok mindenre másképp tekintettem. Ami itthon magától értetődő (például a csapból állandóan folyó, korlátlan mennyiségű ivóvíz, folyamatos áramellátás), máshol egyáltalán nem az. Elkezdett foglalkoztatni, hogyan lehet 21. századi módon élni erőforrás pazarlás nélkül, a természet tiszteletben tartásával. Akkor még úttörőnek számított az újraszalvéta és újratasak itthon, ezért, hogy szélesebb körben el tudjuk érni az erre fogékony anyukákat, vásárlókat, létrehoztuk a honlapunkat és a webshopot is.

cibi

Milyen filozófia alapján működik a cég?

Ne eldobható tárgyakkal vegyük körbe magunkat, hanem tartós, hosszabb időn át használható, minőségi és eredeti termékekkel. Ezáltal sok szeméttől megszabadítjuk a környezetet.

Milyen alapanyagokból készülnek a Cibi termékek?

Figyelünk arra, hogy mindig jó minőségű alapanyagokat használjunk, amelyekből aztán itthon, magyar munkaerővel készülnek a termékeink. Az újraszalvéták, újratasakok és kenyeres zsákok külső része 100% pamut. A belső részhez használt anyagnál pedig feltétel, hogy kifejezetten élelmiszer-tároláshoz gyártsák, megfelelő tanúsítvánnyal rendelkezzen. Ez valamelyest növeli a termékek árát, de hisszük, hogy fontos az embereknek, hogy az étel, amit szeretteiknek vagy maguknak csomagolnak, mivel érintkezik. Nem elhanyagolható az sem, hogy az anyagválasztásnak köszönhetően az élelmiszerek tovább megőrzik frissességüket. Nyugodtan elkészíthetjük, becsomagolhatjuk a szendvicseket egy nappal korábban, így reggel csak ki kell venni a hűtőből, és már menetre készek vagyunk.

A Cibibee méhviaszos csomagoló pedig több szempontból is különleges. GOTS minősítésű, vegyszermentes pamut az alapja, melyet a méhek által előállított baktériumölő és vízlepergető méhviasszal, valamint fertőtlenítő hatású jojobaolajjal, természetes fenyőgyantával vonunk be. Az élettartama végén elbomlik, hiszen 100%-ban természetes összetevőkből áll.

cibi

Terveztek bővíteni, újítani a termékskálán?

Igyekszünk folyamatosan reagálni a vásárlói igényekre. A honlapon például egy rövid kérdőívvel bárki jelezheti, ha nem talált az igényeihez passzoló mintát. Korábban érkeztek olyan visszajelzések, hogy férfiak is szívesen használnák a termékeinket, de jobban örülnének a szolid, csíkos mintájú textileknek. Azóta ilyeneket is kínálunk. Vagy például a pandémia miatt népszerűvé vált az otthoni sütés, illetve a kovászos pékáruk is reneszánszukat élik, ezért tavaly piacra dobtuk bélelt kenyeres zsákunkat. Hiszen ha már minőség készül otthon, akkor tároljuk hozzáillő módon. A fejlesztéssekkel természetesen nem állunk meg, szeretnénk minél praktikusabb megoldásokat találni a mindennapi élethez.

Ha tetszett a Cibi története, szavazz, hogy a hónap közönségdíjasa lehessen!

Fotók: Cibi

7 + 1 csomagolás csökkentő tipp – a vászonzsákon és a kulacson túl

A csomagolással a fókuszban meghirdetett Európai Hulladékcsökkentési Hét alkalmából összegyűjtöttünk néhány tippet, amelyek alkalmazásával jelentős mennyiségű hulladéktól kímélhetjük meg környezetünket. Amennyiben olvasod ezt a cikket, úgy sejtjük, vászontáskád és üvegkulacsod már van. Csak így tovább, próbáld ki a következőket is! 

1. Termelj magadnak, és főzz belőle!

Kevés életmódbeli tényezőnek van olyan nagy jelentősége az ökológiai lábnyom csökkentésében, mint annak, amikor magadnak termelsz. Legyen szó egy teraszon elhelyezett magaságyásról vagy konyhakertről az udvarban, gyümölcsfákról, esetleg néhány tyúkról vagy akár legelő, tejet adó állatokról; biztos, hogy minden saját forrásból származó élelmiszerrel jót teszel az egészségednek és bolygónak is.

Gondolj csak bele, mennyi terhet veszel le ezzel a Földünk válláról! Megkíméled a talajt, a vizeinket és a levegőt a nagyüzemi termelés, a szállítás és a csomagolás környezetszennyező hatásaitól, pénztárcádat pedig a viszonteladók nyereségétől. Az ellátási lánc minimalizálásával jelentős mértékben csökkentheted ökológiai lábnyomodat, miközben sokkal egészségesebb élelmiszert tehetsz családod asztalára.

Az általad megtermelt javakkal kíméled a Földet az ellátási lánc környezetszennyező hatásaitól.
Kép: canva

Különböző tartósítási módszerek alkalmazásával télen sem kell lemondanod saját terméseidről. Fagyassz, száríts, fermentálj, főzz be és dunsztolj! Szakíts időt napirendedben a szezonális főzésre, amiért nemcsak az egészséged, hanem – a termékek beszerzésével járó csomagolás megspórolása folytán – bolygónk is hálás lesz.

2. Komposztálj!

Kommunális hulladékunk 30%-a komposztálható, ezáltal hasznos tápanyagként visszaforgatható a természetbe. Miért csomagolnánk ezt a szervesanyag-mennyiséget több száz év múlva lebomló műanyag zacskókba, ha kertünk végében vagy egy közösségi területen üvegházhatású gázok keletkezése nélkül is lebomlik, sőt, újjászületik?

A komposztálható szerves hulladék szelektív gyűjtésével nemcsak háztartási hulladékunk mennyisége és az egyszer használatos zacskók száma csökkenthető, hanem így a szemétdíjon is spórolhatunk.

A komposztálás egyik előnye a sok közül: kevesebb hulladék, kevesebb szemeteszsák.
Kép: Szentgyörgyi Anna

3. Használj méhviaszos kendőt vagy dobozt az ételek tárolására!

Lássuk be, egy ív alufóliát egyszer, legfeljebb kétszer használunk sajtok, felvágottak vagy épp tízóraink, uzsonnánk csomagolására! Ezt követően jobb esetben fémhulladékként szelektáljuk, rosszabb esetben a vegyes gyűjtőbe dobjuk. Itt az ideje végre búcsút inteni az alufóliának és nyitni az egyébként kiváló alternatívák felé.

Talán az újrahasználható üveg- vagy műanyag dobozok jelentik a legkézenfekvőbb megoldást. Ezeket magaddal viheted a piacra is, nejlonzacskó vagy papírcsomagolás helyett kérd ebbe a frissen vásárolt sajtot vagy hústerméket! 

Az elmúlt időszakban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az úgynevezett méhviaszos kendők. Ezek a kendők általában 100% (ideális esetben STANDARD 100 by OEKO-TEX® minősítésű) pamutból készülnek, és antibakteriális hatású méhviasszal kezeltek. Előfordul, hogy gyanta és repceolaj is segíti a textil állagmegóvását. Az ilyen kendőkbe csomagolt sajtok, pékáruk, zöldségek és gyümölcsök hosszabb ideig frissen tarthatók. A méhviasznak köszönhetően a textil könnyen formázható; kezünk melegétől az anyag meglágyul, és felveszi a belecsomagolt termék formáját. Egy méhviaszos kendő akár egy évig is használható, és szavatossági ideje lejártával sem kell a szemetesbe dobni. Az ökotextil kis mennyiségben komposztálható, vagy a kandallóban gyújtósként használható.

A méhviaszos kendő könnyen formázható.
Kép: canva

4. Létezik már visszaváltható, újratölthető környezetbarát tisztítószer!

Egyelőre korlátozott azon márkák száma, amelyek azon túl, hogy környezetbarát mosó- és tisztítószert forgalmaznak, a hulladékcsökkentésre is hangsúlyt fektetnek kereskedelmi tevékenységük során.

Személy szerint olyan – egyébként egészen hatékony – környezetbarát mosószert használok, amelyből van lehetőségem újratöltött flakont rendelni, sőt, a használt flakont ingyen visszaküldhetem.

A cleanne.hu számításai szerint az összes magyar háztartásra vonatkozó számokat figyelembe véve 5 év alatt a teljes magyar lakosság 832 300 000 flakonnal kevesebb szemetet termelne, ha mindig újratöltené a kiürült tisztítószeres flakonjait!

5. Újra divat a mosható textil

Néhány évtizeddel ezelőtt még teljesen természetes volt, hogy szüleink, nagyszüleink mosható, vasalható zsebkendőket, szalvétákat használtak a mindennapokban. A gyermekmintás textilek mellett gyönyörű, kézzel varrt és csipkézett, sőt, személyre szóló hímzett zsebkendőket találok nagymamám szekrénye mélyén a mai napig.

Ugyan egyelőre a műanyag zacskóba csomagolt illatosított zsebkendők és a kreatív mintával tarkított szalvéták uralmát éljük, szerencsére utat törnek maguknak az időtálló, tartós pamut textilek is. Innen már csak egy lépés, hogy hímezzük és újra szeretettel használjuk őket.

Kisfiam anyatejes hónapjaiban áldásként tekintettem a pihe-puha, mosható bambuszos popsitörlőkre is. 

Újra divat a textilszalvéta.
Kép: unsplash 

VAGY 

Puha, könnyen tisztítható, és az anyatejes hónapokban hatékonyabb, mint az egyszer használatos popsitörlő.
Kép: Szentgyörgyi Anna

7. Otthon is előállíthatod, ne vedd meg fölöslegesen a csomagolt verziót!

Ismét csak nagyszüleink korosztályának tanulságos szokásaival tudok példálózni, amikor olyan régen magunk mögött hagyott, de magától értetődő tevékenységeket említek, mint az ételmaradékok felhasználása és bizonyos alapanyagok házi előállítása. 

Te is megveszed a zacskózott zsemlemorzsát? Két legyet üthetsz egy csapásra, ha inkább a kenyértartódban megszáradt kiflit reszeled le a panírozáshoz. A kávédaráló porrá őrli neked a kristálycukrot is, így nem kell külön porcukrot venned. Ugyanezt a módszert kipróbálhatod a fűszer- és a chili paprikával is. A kertben gyűjtött vagy a piacon vásárolt diószemek őrlésére használj manuális diódaráló gépet! Házi tésztákat – csipetkét, nokedlit vagy mácsikot – gyúrni sem egy nagy ördöngösség. 

A házilag készített tésztának nincs párja.
Kép: unsplash

Amennyiben mindezeket konyhádban készíted, máris redukáltad háztartásod csomagolási hulladékát.

+1. Legyél tagja egy környezettudatos közösségnek!

Mindenre nem juthat időd, tered és energiád. Egy ökológiailag tudatos közösség tagjaival karöltve azonban feloszthatjátok magatok között a feladatokat: mindenki mást termelhet, illetve állíthat elő. A kész termékeket – legyenek ezek palánták, zöldségek, gyümölcsök, tojás, hús- vagy tejtermékek – csereberélhetitek egymás között, de sok más területen is együttműködhettek. Ugye, mennyivel kevesebb csomagolásra van így szükségünk?

További ötletekért látogass el az Európai Hulladékcsökkentési Hét honlapjára: https://ewwr.eu/get-inspired/#good_habits!

A fenntarthatóságra való törekvés közös érdekünk, ehhez pedig jó irány, ha megpróbáljuk csökkenteni és fokozatosan a minimálisra visszaszorítani hulladéktermelésünket. A fenntarthatósággal és azzal, hogy mi mit tehetünk bolygónk védelméért a nemrég véget ért Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expó kiemelten foglalkozott.

Becsöngettek a fenntarthatóságnak!

Elkezdődött az iskola. Az iskolás korú gyermeket nevelő családok előtt új lehetőség nyílik arra, hogy fenntarthatóbb életmódra térjenek át. Cikkünkben áttekintjük azokat a területeket, ahol egy kis odafigyeléssel nemcsak fenntarthatóbbak lehetünk, de még pénzt is megtakaríthatunk.

Mibe csomagoljuk az uzsit?

Amikor iskolás voltam, a szünetek elmaradhatatlan része volt a háborúzás vagy célba dobás alufóliából gyúrt galacsinokkal. Azóta nagyot fordult a világ. Ma már biztosan nem engedném anyukámnak, hogy minden reggel méternyi sztaniolba tekerje a szenyókat. Ugyanígy téves megfejtés a folpak névre hallgató háztartási fólia is, mely ráadásul – előbbivel ellentétben – nem is újrahasznosítható.

Ezek helyett viszont kiváló szolgálatot tehetnek a különféle méhviaszos csomagolók, az újrafelhasználható zacskók és a textilszalvéták is, mint például az általunk is bemutatott Cibi termékei. Ugyanígy jó megoldás lehet a szendvicseket különféle, szinte végtelenszer használható dobozokban tárolni. Ezek fémből, üvegből és műanyagból is készülhetnek, habár az iskolai hátizsákok „intenzív igénybevételével” kalkulálva érdemes lehet a nem törékeny megoldások felé elmozdulni. Ráadásul a súly sem mindegy.

iskolai tízórai
Szezonális és változatos tízórait érdemes küldeni az iskolába. És az sem mindegy, hogy mibe csomagoljuk!

Mindezek mellett az uzsonna minősége is lényeges. Ahogy minden étkezésnél, úgy a tízórai esetében is fontos, hogy szezonális alapanyagokat használjunk, lehetőleg minél több növényi- és minél kevesebb állati összetevőt zsúfolva a kiflibe.

A hidratálás minden életkorban fontos!

Korábbi cikkünkből kiderül: komoly dilemma a megfelelő kulacs kiválasztása. Anyagát, méretét vagy épp dizájnját tekintve sem mindegy, melyikre esik a választásunk. Az azonban biztos, hogy használatukkal rengeteg hulladéktól menthetjük meg a bolygót. Egyetlen év alatt majdnem közel félezer milliárd műanyag palackot használunk el világszerte. A probléma megoldásának pedig fontos színtere az iskola is. Azt is meg kell jegyezni, hogy a palackok jellemzően a BPA nevű vegyi anyaggal készülnek, melyről egyre több kutatás bizonyítja be, hogy erősen káros lehet az egészségre. Ez tehát még egy érv lehet a kulacs mellett.

A kulacs a dobozhoz hasonlóan készülhet (BPA-mentes) műanyagból, üvegből vagy fémből. Az már ízlés dolga, hogy ki melyiket választja, de a tartósság és a használati sajátosságok figyelembe vétele itt sem utolsó szempont. Ha hosszú távra szeretnénk tervezni – és máshogy nemigen érdemes – akkor ne olyan mintát válasszunk, amely 1–2 év múlva már ciki lehet az osztályban. Inkább legyen a kulacs csupasz, és ha a tulajdonosa igényli, feldobhatjuk egy-egy matricával, amelyet cserélgethetünk, később el is hagyhatunk.

Bringával vagy busszal, de semmiképp sem a hátsó ülésen!

Jelentősen lehet csökkenteni a lurkók ökológiai lábnyomát azzal, ha nem autóval érkeznek a tett színhelyére. Nyilván nem teljesen mellékes szempont, hogy mekkora távolságot kell naponta megtenni az iskoláig. Ha települések közötti ingázásra van szükség, akkor mindenképp a tömegközlekedés a jó megoldás. Falun, illetve városon belül viszont szóba jöhetnek az alternatív megoldások: kerékpár, roller vagy éppen a jó öreg sétálás.

Az sem mindegy persze, hogy milyen idős iskolásról beszélünk. A kisebbekkel az elején érdemes együtt megtenni az utat, hogy a szabályok és az útvonalak rögzüljenek. A nagyobbak pedig nyugodtan nekivághatnak a távnak egyedül is. De ha mindenki egyfelé megy, akár rendszeres családi program is lehet az iskolába járás. Így a szülők is könnyebben átnyergelnek az autóról a közösségi közlekedésre vagy épp a kerékpárra.

Kölcsönözzünk, örököljünk, használjunk újra!

Az iskolai mindennapokhoz és az otthoni tanuláshoz elengedhetetlen kellékek zömét használtan is be tudjuk szerezni. Az iskolatáskától kezdve, az íróasztalon át, az iskolába járásra is hasznos kerékpárig szinte mindenhez hozzá tudunk jutni másodkézből. Szerencsére igaz ez a tankönyvek jelentős részére is. A kötelező olvasmányokat sem kell feltétlenül megvásárolni: ahol nincs meg otthon az elolvasandó könyv, nem is kell megvenni porfogónak. Helyette kölcsönözzük ki a könyvtárból, vagy kérjük kölcsön az ismerőseinktől!

A tesó által használt körző szintén legalább olyan jó lehet, mintha újat vennénk. Igaz ez a ceruzától kezdve, a vonalzón át a tornaruháig szinte mindenre. Ha valamiből újat kell vennünk, érdemes a minőségre odafigyelni, és vigyázni rá, hogy használat után mi is továbbadhassuk akár családon belül, akár ismerősöknek, szomszédoknak. A tankönyveket például érdemes bekötni, ezek ugyanis jóval nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, mint az átlagos könyvek. A gyakran használt műanyag borító helyett azonban érdemes újságpapírt vagy épp újrahasznosított csomagolópapírt használni.

használt könyvek az iskolába és azon túlra

A kölcsönzés illetve a kölcsönkérés akkor is jól jöhet, ha egy a lurkó egy-egy új hobbit szeretne kipróbálni. Egyetlen klarinétóra kedvéért például nem érdemes rögtön megvenni a hangszert, ahogy egyes sportfelszerelések esetében is érdemes kivárni, hogy az érdeklődés valóban szokássá és hobbivá válik-e.

Ajándékok és antiajándékok: mi kerüljön a fa alá?

Megint itt a karácsony, megint nyakunkon az ajándékvásárlás nyűgje. De szerencsére egyben itt az újabb esélyünk arra is, hogy felhagyjunk a kínos mosolyokban és totálisan felesleges tárgyakban kicsúcsosodó szokással! Ajándékozni persze öröm, de ne feledjük: az sem utolsó szempont, hogy a megajándékozott is örüljön! Sajnos ez az esetek jelentős részében nem jön össze. Cikkünkben összegyűjtöttük, melyek lehetnek azok az ajándékok, amelyeket ideje lenne elfelejtenünk, de (fenntartható) alternatívákat, valóban használható ajándékötleteket is szállítunk!

Ruhavásárlás karácsonyra?

Aki kapott már karácsonyra ruhát, és hát tulajdonképpen mindenki kapott már, az tudja: vagy a méret, vagy a stílus biztosan nem stimmel. Esetleg egyik sem. A ruhavásárlás alapvetően intim dolog, nem olyasmi, amit helyettünk bárki letudhat. Hiszen honnan is tudhatná más, hogy melyik darab tetszik nekünk a legjobban, vagy épp azt, hogy melyik méret az, amelyik pontosan ránk van szabva? A ruha tehát önmagában nem jó ajándék.

rossz karácsonyi ajándék
Ugye ilyesminek te sem örülnél?

Alternatíva: közös ruhavásárlás
Ha csak annyira voltál kreatív, hogy ruhát vettél a másiknak, akkor az legalább legyen kedvére való. Karácsony után menjetek el közösen, és válasszátok ki az ajándékozottnak leginkább tetsző darabot! A fa alá pedig kerülhet egy szép ajándékkártya a vásárlás részleteivel. Így nemcsak egy tényleg jó ruhát ajándékozhatunk, de a sokkal értékesebb közösen töltött perceket is.

Fenntarthatósági bónusztipp:
Használtruha-üzletben, turkálóban kutassátok fel az új kedvenc pulcsit, zakót, nadrágot!

Dísz- és lakberendezési tárgyat soha többet!

Avagy plüss szarvastrófea aranyozott műanyag aganccsal! Nehezen találni más ajándékot, amellyel egy teljesen felesleges, oda nem illő dísztárgyhoz hasonló módon lehetne belegázolni a másik magánszférájába. Honnan tudnánk, vagy milyen alapon határoznánk meg, hogy a megajándékozott milyen tárgyakkal akarja körülvenni magát? Hiszen gondoljunk csak bele: szándékunk szerint az év 365 napján, lehetőleg hosszú évekig fogja bámulni egyszeri meggondolatlanságunk gyümölcsét. Mentő körülmény, ha háztartáson belül ajándékozunk ilyesmit. Viszont a kérdés ekkor is adja magát: tényleg annyira fontos neked a másik, hogy ennyi energiát sikerült beletenned az ajándék kiválasztásába? Akkor inkább ne ajándékozz, már csak azért se, mert csak egy kínos, kényszeredett mosoly lesz a jutalmad!

Háztartási gép mint ajándék? Jaj, ne!

Az érvek részben átfedésben vannak az előző ponttal: évekig fogjuk használni az új mikrót, a forró levegős fritőzt vagy épp a hajvasalót. Tényleg jó, ha valaki más választja ki helyettünk? Nyilván nem. Már csak azért sem, mert a legjobban épp a megajándékozott tudja, hogy ilyen téren mire, és abból milyen funkciókkal bíró, mekkora és milyen teljesítményű berendezésre van szüksége. Tehát semmiképp sem az ajándékozó. Háztartáson belül persze más a helyzet, de azért gondoljuk át: biztosan szívesen kapnánk karácsonyra egy hűtőt a szeretteinktől?

Fenntarthatósági bónusztipp:
Ha nem tudunk ellenállni a kísértésnek, és mindenáron háztartási géppel lepnénk meg szeretteinket, szenteljünk különösen nagy figyelmet az energiacímkékre! Az elszabaduló energiaárak mellett nagyon fontos, hogy energiahatékony háztartási gépeket használjunk!

(szinte) Alternatíva nélkül: parfüm és tusfürdő

SOHA NE VÁSÁROLJ AJÁNDÉKBA PARFÜMÖT! Ez talán még a ruhavásárlási intelmeimnél is hangsúlyosabb. Egyetlen kivétel, ha pontosan tudjuk, hogy a megajándékozott melyik márka melyik illatát használja. Minden más esetben felejtsük el a parfümöt! És ha már a kozmetikumok és illatszerek szóba jöttek: a tusfürdő, a sampon és társaik ugyancsak meglehetősen illúzióromboló ajándékok.

Alternatíva: csomagolásmentes kozmetikumok
A csomagolásmentes termékek puritánságukban is exkluzívabb benyomást keltenek, mint akármelyik színes műanyagba zárt versenytársuk. Jellemzően összetevőiket tekintve is sokkal természetesebbek, így használatuk is egészségesebb. Egy kellemes illatú száraz samponnal, szappannal extra, de mégis hasznos ajándékot adhatunk.

Fenntartható ajándékötletek

Végignéztük, mi az, amivel nem érdemes traktálni a szeretteinket. De akkor mégis mit ajándékozzunk? – merülhet fel jogosan a kérdés. Szerencsére számos dolog közül válogathatunk, jelentős részük ráadásul fenntartható. Saját tapasztalat, hogy egy kreatív ajándék, amely lehet, hogy akár csak néhány száz- vagy ezer forintba kerül, sokkal nagyobb örömet tud okozni, mint egy sok tízezres vacak: míg előbbibe beletettük az energiánkat, utóbbival csak meg akartuk úszni az ajándékozást.

Ajándékozz könyvet!

Ahogy mondani szokás, a könyv mindig jó ajándék. Bár az ízlés dolgában itt is mellényúlhatunk, de ez leginkább azon múlik, mennyire ismerjük a megajándékozottat. Könyvet ajándékozni nagy felelősség, hiszen rögtön rendelkezünk is az illető szabadidejéről. Érdemes tehát jó könyvet választani.

Fenntarthatósági bónusztipp:
Ajándékozz e-könyvet! Egyetlen fát sem kellett hozzá kivágni, bárhol és bármikor elérhető, ráadásul olcsóbb is, mint a nyomtatott kiadások. Hátránya, hogy nem lehet tovább- vagy kölcsönadni. Szintén jó megoldás lehet használt könyvet ajándékozni vagy akár saját polcunkról egy szívünknek kedves kötetet leemelni. Egy kedves, személyes üzenettel szép ajándék lehet.

Ajándékozz szemléletet!

Egy jó ajándékkal magunkból is adhatunk egy darabot, és ha nekünk fontosak bizonyos dolgok, azokra is fel tudjuk hívni a figyelmet. Ilyen ajándék lehet például egy szép kulacs, melyet azzal a céllal is ajándékozunk, hogy majdani használója ne vásárolja egyre-másra az egyszer használatos műanyagba csomagolt üdítőket vagy vizeket. Vagy épp egy méhviaszos kendő, mely a konyhában tehet jó szolgálatot, és az otthoni hulladéktermelést mérsékelheti.

Próbáltál már saját szappant készíteni? Ajándéknak is tökéletes lehet!

Ajándékozz jó cselekedetet!

Az ajándékozottnak már mindene van, és sehogy nem jut eszedbe egy jó ajándék az idei karácsonyra? Keress egy szívednek kedves célért dolgozó civil szervezetet, és adományozd nekik az összeget, amit az ajándékra szántál! Sok helyen az adományért cserébe jár valami, legalább egy oklevél. Ezt írasd a megajándékozott nevére, és tedd a fa alá! Igazi win-win megoldás, a siker garantált!

Egy örök klasszikus: ajándékozz társasjátékot!

A társasok reneszánszukat élik az utóbbi években. Olyanok is leülnek játszani, akiket korábban nem érintett meg a műfaj, az izgalmas és szépen kidolgozott játékok pedig valódi társas időtöltést nyújtanak.

Fenntarthatósági bónusztipp:
Amellett, hogy a társasjátékok felfutásával párhuzamosan egyre több játékot szerezhetünk be használtan, mind több a kölcsönzős és előfizetős megoldás is. Nézzünk szét a piactereken, vagy keressünk más megoldást, hogy ne egy újonnan legyártott társast kelljen megvásárolni!

Elfogyasztható ajándékok

Csokit adni ajándékba elég megúszós dolog. De mi van akkor, ha mi készítettük?! Egy házi bonbonválogatással egy csapásra meghódítjuk az exkluzivitás Mount Everestjét, ha a csomagolása is saját kezünk munkája, akkor egyből oxigénpalack nélkül abszolválhatjuk a csúcstámadást! Tavaly összegyűjtöttünk egy csokorra való gasztroajándékot, érdemes ezekből szemezgetni, vagy sajátokat kitalálni! Persze a kísérletezést most érdemes félretenni, hiszen egy ajándék esetében mégsem annyira jó magyarázkodni: betonbiztos, kikísérletezett receptekkel érdemes belevágni a konyhai ajándékkészítésbe!

Karácsonyi ajándék
Az otthon készített csoki remek ajándék lehet!

Legyél kreatív, ajándékozz közös időt!

Egy bármikor beváltható, együtt főzött vacsora elfogyasztására érvényes kupon? Esetleg egy hétvégi bringatúra a városban? 5 alkalmas masszázsbérlet, melyet a nappaliban lehet beváltani, és a szakember a kanapénál fogad? Az ajándék nem feltétlenül boltban vásárolt tárgy, hanem közös élmény is lehet. A legminimalistább ajándék, ha kitalálsz néhány menő dolgot, és megírsz néhány nálad beváltható kupont, melyek úgyis mind olyan dolgokat tartalmaznak majd, amiket szeret a család. Lehet romantikusra hangolni a dolgot, de szülők és nagyszülők számára is ki lehet találni remek közös programokat, melyekre a nagy rohanásban sokszor nem jut elég idő. Lassulj le, és gondold ki, milyen közös időtöltést élveznétek a legjobban, aztán rajzolj hozzá egy szép kupont! Garantáltan ennek az ajándéknak lesz a legnagyobb a sikere!

konyhai tárolás
Hogyan legyen zero waste konyhánk?

Ha szép és valóban zero waste konyhát szeretnél, akkor ne vásárlással kezdd el a megvalósítását! Az élelmiszerek tárolására például kiválóan alkalmasak a befőttesüvegek, nem szükséges új tárolókat beszereznünk.

A zero waste életmód követői nem csak arra figyelnek, hogy megelőzzék a hulladékok keletkezését, de arra is, hogy ne vásároljanak felesleges dolgokat. Bár a képeken nagyon jól néznek ki azok a zero waste konyhák, ahol egyforma, dizájnos tárolókban sorakoznak a polcon az élelmiszerek, de ha ez meg akarjuk valósítani, akkor rögtön vásárlással kell indítanunk.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

THE ZERO WASTE GUIDE (@thezerowasteguide) által megosztott bejegyzés

Ehelyett a legtöbb háztartásban egyébként is felgyülemlő befőttesüvegeket használhatjuk. Így nulla befektetéssel lesznek ízléses tárolóink, melyek így ráadásul hulladékká sem válnak – az újrahasználat tehát házon belül megtörténik.

A legnagyobb kihívást a címkék eltávolítása jelentheti. Ennek megoldására több recept is létezik. Elsőként érdemes lehet beáztatni az üvegeket néhány órára, így a papírcímkék nagy része le tud jönni. Ezután növényi olaj és szódabikarbóna keverékével le tudjuk dörzsölni a maradék ragasztós felületet. Alapos mosogatás után pedig készen is állnak új tárolóink!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

KayleeCibik (@kayleecibik) által megosztott bejegyzés

#nyaramplasztiknelkul – Elstartolt a műanyagmentes július, és a Greendex sem marad ki belőle

Az összes évszak közül a nyár a legpezsgőbb: programok, pihenés, vízpart, napsütés. A hűsítő görögdinnyeszeletek és jeges italok között azonban van egy fontos esemény, amire szeretnénk felhívni a figyelmed. Ez pedig a műanyagmentes július.

Azon túl, hogy július 1-től Magyarországon is betiltják az egyszerhasználatos műanyagokat, a nyári hónapokat műanyag nélkül abszolválni így is kihívás. Tudjuk jól, hogy egyre többen felejtik el a plasztik poharak és szívószálak világát, de felmerül a kérdés: hogyan lehet a műanyagot kiváltani?

Kedvenc nyári programjaink műanyagmentesen

Mire teheted a frissen grillezett cukkinit vagy hamburgert, ha nincs műanyag tányér? Miből ihatod meg a fröccsöt a Balaton parton? Hogyan kirándulhatsz műanyag zacsi nélkül, vagy hogyan oldd meg a nyáresti futás során a frissítést? Arról nem is beszélve, hogy ha végre eljutsz egy koncertre, miből kortyolgathatod a hűs sörödet?

Szerencsére tudjuk, hogy az emberi elme kreativitása nem ismer határokat, ezért egyre több megoldást találunk már a fenti műanyagok helyett. Mi pedig pontosan erre vagyunk kíváncsiak a műanyagmentes július során!

Egy olyan Instagram kampányt indítunk, amely a nyári hónapok kedvenc programjait mutatják be: természetesen műanyag nélkül! 

Mi a célunk a #nyaramplasztiknelkul kampánnyal?

Szeretnénk bebizonyítani, hogy a nyári hűsölést, finomságokat vagy aktív programokat műanyag nélkül is lehet élvezni. Sőt, nyáron sem feledkezhetünk meg a bolygónkról, a temérdek mennyiségű műanyagról és a mindenkit érintő klímaváltozásról. Minél több emberhez jut el az üzenet, annál többen fognak odafigyelni ősszel, télen és tavasszal is arra, hogy plasztik nélkül éljék a mindennapjaikat.

Ha úgy érzed, szívesen kiállnál a műanyagmentes július mellett, és az eldobható műanyagok ellen, akkor csatlakozz Te is hozzánk, és mutasd meg Instagramon, bármilyen formában, hogyan töltöd kedvenc nyári eseményeid a plasztik fogsága nélkül. 

Lehet ez bármilyen alternatív, műanyagot kiváltó megoldás, a lényeg, hogy használd a #nyaramplasztiknelkul hashtaget, és taggeld a greendexhu-t, hogy megtalálhassunk!

A legkreatívabb megoldásokat szeretnénk díjazni is, ezért olyan fenntartható márkák termékeit sorsoljuk ki, mint a @manera_budapest, a @katica.tanya, a @cibi_ujraszalveta, az @azurbagoly, a @seed_bonbon, a @cycle.hungary és a @magister_products. A nyereményeket Instagram posztban részletesen is bemutatjuk.

A kampányunk időtartama:

2021. 06. 30. – 07.31.

Plasztikmentes és pihentető nyarat kívánunk Neked!

https://www.instagram.com/p/CQwBAzXLkni/?utm_source=ig_web_copy_link
Szabályzat a Greendex #nyaramplasztiknelkul Instagram kampány nyereményéhez

A Nyereményjáték szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) vonatkozik DEX FUTURO Kft. (székhely:1012, Budapest, Márvány utca 16. V. emelet, cégjegyzékszám: 01-09-371212, a továbbiakban: Szervező) által szervezett #nyaramplasztiknelkul kampányhoz tartozó nyereményjátékra, amely DEX FUTURO Kft. (székhely:1012, Budapest, Márvány utca 16. V. emelet, cégjegyzékszám: 01-09-371212, a továbbiakban: Lebonyolító) által üzemeltetett online felületen, azaz a Greendex Instagram oldalán (a továbbiakban: Játékfelület) érhető el. 

A Játékban résztvevő jelentkező a részvétellel elfogadja a jelen Szabályzat rendelkezéseit, és magára nézve kötelezőnek ismeri el az abban foglaltakat. 

1. A Játékban résztvevő személyek 

A Játékban részt vehet minden 18. életévét betötött, cselekvőképes természetes személy, aki Magyarországon tartózkodási vagy lakóhellyel rendelkezik, és aki a jelen Szabályzatban foglalt valamennyi feltételnek maradéktalanul megfelel, és akivel szemben nem áll fenn a Játékból történő kizárás bármely feltétele (továbbiakban: Játékos). 

A Játékban NEM vehetnek részt az alábbi személyek: 

  • a Szervező és a Lebonyolító tulajdonosai, vezető tisztségviselői, munkavállalói, megbízottjai, valamint mindezek közeli hozzátartozói; 
  • egyéb, a lebonyolításban közvetlenül közreműködő jogi személyek vagy jogi személyiség nélküi szervezetek tulajdonosai, vezető tisztségviselői, munkavállalói, megbízottjai, valamint mindezek közeli hozzátartozói. 

A játékból a Lebonyolító kizárja azt a Játékost, aki bármilyen módon veszélyezteti a Játék tisztességes lebonyolítását, illetve a jelen Szabályzat mellékletét képező Adatvédelmi Tájékoztatóban (a továbbiakban: Adatvédelmi Tájékoztató) meghatározott hozzájárulását a Játék időtartama alatt, vagy a sorsolást megelőzően visszavonja. A kizárás tényéről a Lebonyolító a Játékosnak külön értesítést nem küld. 

A Játékos kijelenti, hogy a Játékra történő jelentkezés során megadott adatai megfelelnek a valóságnak. 

2. A Játék leírása 

‼️KIHÍVÁS – #nyaramplasztiknelkul – Csatlakozz hozzánk, és éld át a nyár legjobb pillanatait műanyag nélkül! 🏝️ Mire teheted a frissen grillezett cukkinit vagy hamburgert, ha nincs műanyag tányér? Miből ihatod meg a fröccsöt a Balaton parton? Hogyan kirándulhatsz műanyag zacsi nélkül, vagy hogyan oldd meg a nyáresti futás során a frissítést? Szerencsére tudjuk, hogy az emberi elme kreativitása nem ismer határokat, ezért egyre több megoldást találunk már a fenti műanyagok helyett. Szeretnénk bebizonyítani, hogy a nyári hűsölést, finomságokat vagy aktív programokat műanyag nélkül is lehet élvezni. Sőt, nyáron sem feledkezhetünk meg a bolygónkról, a temérdek mennyiségű műanyagról és a mindenkit érintő klímaváltozásról. 🍃 Ha úgy érzed, szívesen kiállnál a műanyagmentes július mellett, és az eldobható műanyagok ellen, akkor csatlakozz Te is hozzánk, és mutasd meg Instagramon, bármilyen formában, hogyan töltöd kedvenc nyári eseményeid a plasztik fogsága nélkül. Lehet ez bármilyen alternatív, műanyagot kiváltó megoldás, a lényeg, hogy használd a #nyaramplasztiknelkul hashtaget, és taggeld a greendexhu-t, hogy megtalálhassunk! A legkreatívabb megoldásokat szeretnénk díjazni is, ezért olyan fenntartható márkák termékeit sorsoljuk ki, mint a @manera_budapest, a @cibi_ujraszalveta, az @azurbagoly, a @seed_bonbon, a @cycle és a @magister_products. A nyereményeket egy következő posztban részletesen is bemutatjuk. 

A kihívás időtartama: 2021.06.30-07.31. 

Szabályzat a kommentek között!

Pihentető és plasztikmentes nyarat kívánunk! 

#nyaramplasztiknelkul #műanyagmentesjúlius #műanyagmentes #műanyagmentesjáték #nyár #július #grillparty #party #balaton #kirándulás #túrázás #futás #nyárisport #plasticfree #summer #summervibes #sport #hiking #játék #kihívás #műanyagmenteskihívás #greendex 

3. A Játék időtartama 

A Játék 2021. június 30. és július 31. között zajlik. 

A Játékban részt venni, arra jelentkezni a Játék meghirdetésének időpontjától, a Játék utolsó napján 24.00 óráig lehetséges. A Játék időtartamának kezdete előtt és befejezése után érkezett jelentkezések érvénytelenek, azok a sorsoláson nem vesznek részt. 

A Játékban Lebonyolító a jelen Szabályzatban meghatározott nyereményeket sorsol ki azok között, akik a részvételi feltételeket teljesítik.

4. Jelentkezés a játékra, részvételi feltételek 

A Játékosok közül a nyereménysorsoláson kizárólag azok vehetnek részt, akik a jelen Szabályzatban meghatározott részvételi feltételeket együttesen és maradéktalanul teljesítik, 

A Játékban azok vehetnek részt, akik
a) a Játékfelületen az Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározott azonosító adataik kezeléséhez, illetve a Játékon való nyerteskénti kisorsolásuk esetére nevük nyilvánosságra hozatalához hozzájárulásukat megadják, az adatok hiánytalan, valóságnak megfelelően, oly módon, hogy az adatok a Játékos érvényes személyazonosító okmányán szereplő adatokkal egyezőek legyenek,
b) feltöltenek egy képet, amelyen használják a #nyaramplasztiknelkul hashtaget, és megjelölik a @greendexhu Instagram oldalát,
c) mind az a) pont szerinti, mind a b) pont szerinti adatok kezelésére vonatkozó 
adatkezelési hozzájárulásukat fenntartják a Játék időtartama, a sorsolás, valamint a nyeremény átvételének ideje alatt. 

5. Nyeremény

A jelen játékszabályzat feltételeinek megfelelő játékosok között a Lebonyolító 3 nyertest sorsol ki, akik a játék nyereményeként a Szervező által felajánlott következő termékeket kapják:* 

Termék + kiszerelésDarab
Manera neszeszer 
Katica tanya 4 fős, családi belépő  
Cibi újraszalvéta 
Cibi XL újratasak 
Azúr Bagoly tejfesték 
Seed bonbon csomag 
Magister Products  
Cycle kezdőcsomag
1
1
2
1
1
1
1
1
  

A teljes játék ideje alatt összesen 3 (fő) nyertes kerül kisorsolásra, akikkel egyidejűleg 3 darab pótnyertes kerül kisorsolásra. 

A nyeremény másra át nem ruházható és pénzre át nem váltható. 

A nyereményekkel kapcsolatban felmerülő esetleges adókötelezettség teljesítése érdekében a Szervező, a Lebonyolító és a nyertesek kötelesek együttműködni. A nyeremény átadása során (annak körülményeire tekintettel) a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 76. § (3) és (5) bekezdésében foglaltak az irányadók, azaz a verseny, vetélkedő során alkalmazandó rendelkezésekre való tekintettel, ezek után a személyi jövedelemadó bevallási és befizetési kötelezettség a kifizetőt terheli. Kifizetőnek a Szervező minősül. 

A Lebonyolító az itt felsorolt nyereményeken túl további nyereményeket a Játékban nem sorsol ki. 

6. Sorsolás
A sorsolás 2021. augusztus. 1. 10:00 órakor történik.

A sorsolás alkalmával Lebonyolító minden nyereményhez 1 fő pótnyertest is kisorsol. Amennyiben a nyertes a nyereményre nem jogosult, vagy a nyeremény kiküldéséhez szükséges adatokat nem adja meg az értesítéstől számított 5 munkanapon belül, vagy visszautasítja, a nyereményre a pótnyertes válik jogosulttá. A pótnyertes helyébe is léphet pótnyertes mindaddig, amíg a nyeremény gazdára nem talál. Amennyiben a sorban utolsó helyen álló pótnyertes sem válik jogosulttá, úgy az adott nyereménynek nincs nyertese, az a Szervező tulajdonában marad. 

A már kisorsolt Játékosok a sorsolás további részében nem sorsolhatók ki újra. 

7. Nyertesek értesítése 

A nyerteseket a Lebonyolító a Játékra történő jelentkezéskor a játékhoz használt Instagram profilra küldött üzenetben a sorsolás napján értesíti. 

A nyeremények a Játékos által megadott címre futárszolgálattal kerülnek kiküldésre. 

8. A nyeremények kézbesítése, átvétele 

A Játékosok kötelesek együttműködni a Lebonyolítóval és a Szervezővel a nyeremények átvétele, illetve igénybevétele érdekében. Amennyiben a kötelezettségüknek a Lebonyolító vagy a Szervező ismételt felszólítása ellenére sem tesznek eleget, különösen, ha a nyereményt határidőben nem veszik át, és a nyeremény átvétele ezért meghiúsul, a nyeremény a továbbiakban nem vehető át, illetve nem vehető igénybe, és a Szervezőt és a Lebonyolítót pedig az emiatt felmerült kárért semmilyen felelősség nem terheli. 

A nyereménytárgyakat a Szervező a Sprinter Futárszolgálat nevében a Játékosnak a 7. pont szerinti módon megjelölt átvételi forma szerint adja át. A Szervező nem vállal azért felelősséget, ha a nyertes által helytelenül megadott cím miatt a nyeremény kézbesítése nem lehetséges. 

A nyertes a nyereményt a Lebonyolítónak megküldött írásbeli nyilatkozatával visszautasíthatja. A nyeremény visszautasításáról a nyertes az okirat megküldésével haladéktalanul, de legkésőbb a sorsolást követő 3. napon belül köteles tájékoztatni a Lebonyolítót. 

A nyerteseket és pótnyerteseket a Lebonyolító saját rendszerében, egy a véletlenszerűség elvének megfelelő, hitelesített sorsolóprogram által sorsolja ki. 

9. Felelősség 

A Játékra történő jelentkezések hiányosságáért (név-, cím- vagy egyéb elírás, fiktív adatok közlése, stb.), az ezekből adódó értesítési, vagy szállítási késedelemért a Szervező és Lebonyolító nem vállalnak felelősséget. A Játékosok az általuk tévesen szolgáltatott adatokból, vagy a postafiókjuk levélfogadásra képtelen állapotából adódó valamennyi következményt maguk viselik. Az adatok helytállóságát a Játékra történő jelentkezés során (vagy azt követően) Lebonyolítónak vagy Szervezőnek általában nem áll módjában ellenőrizni. Ezzel kapcsolatban a felelősség, és minden ezzel járó jogi és anyagi következmény minden esetben kizárólag a Játékosokat terheli. 

A Szervező a nyeremények minőségi hibáiért, meghibásodásáért kizárja a felelősségét, kivéve, ha a felelősség kizárását a magyar jogszabályok kifejezett rendelkezéssel tiltják. A nyertes a nyeremény hibájával, meghibásodásával kapcsolatos igényeit nyereményekhez kapcsolódó jótállás és szavatosság keretében érvényesítheti. 

A Szervező és a Lebonyolító kizár minden felelősséget bármilyen kártérítési, kártalanítási igényért a Játékokban való részvétel során, a Játék esetleges hibáiból, hiányosságaiból, hibás működéséből, a Játék során bekövetkezett késésekből eredő vagy ahhoz kapcsolódó költségekért, károkért, veszteségekért. A Játékos a Játékban történő részvétellel kifejezetten lemond a Játék lebonyolításával, a sorsolással, a nyereményekkel, a nyertesekkel kapcsolatos, a Szervezővel vagy bármely harmadik személlyel szembeni igényérvényesítésről. 

A Szervező és a Lebonyolító nem vállal továbbá felelősséget azért, ha a Játék időtartama alatt a Játék, illetve a Játékot, valamint a jelen Szabályzatot tartalmazó weboldal technikai okokból időszakosan nem érhető el. A Szervező és a Lebonyolító nem felel továbbá a rajta kívül álló okkal (például az Internetes hálózatban keletkezett technikai meghibásodással vagy kimaradással) összefüggésben keletkezett hibákért és ezek következményeiért. 

Amennyiben a Játékos magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy bármely hatóság illetve bíróság a Szervezővel vagy a Lebonyolítóval szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indít, a Játékos köteles minden a Szervező vagy a Lebonyolító által megkövetelt intézkedést megtenni, és a Szervezőnek és a Lebonyolítónak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, ami azokat a Játékos bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri. 

10. Egyéb rendelkezések 

A Szervező fenntartja magának a jogot a jelen Szabályzat megváltoztatására.
A Szabályzat a Játék időtartama alatt elérhető a játékfelületen, valamint a sorsolást követő 90 napig.

Amennyiben a játékkal kapcsolatban kérdést kíván feltenni, írjon a timea.gallo@greendex.hu e-mail címre! Kérjük, hogy a levélben tüntesse fel a Játék elnevezését. 

Kelt: Budapest, 2021. 

Adatvédelmi tájékoztató a Fenntarthatő háztartás kérdőívhez tartozó nyereményjáték lebonyolítása során kezelt személyes adatokról 

Az alábbi tájékoztató azt a célt szolgálja, hogy Ön a személyes adatainak a Greendex által a Fenntartható háztartás kérdőívhez tartozó nyereményjáték lebonyolításához szükséges kezelésével kapcsolatos minden fontos információt megismerhessen. 

Mit és miért kezelünk? 

A játék során személyes adatai közül
a) kapcsolattartási adatként az Ön nevét, e-mail címét, Instagram fiókját,

Az adatkezelés célja az a) és b) pont alapján kezelt adatok tekintetében a játékban való részvétel feltételeinek ellenőrzése, a sorsolás lebonyolítása, a nyertesek értesítése, a nyeremények átvételének lehetővé tétele, míg a c) pont alapján kezelt adatok esetében a nyeremények átvételének lehetővé tétele. 

Az adatkezelés további célja emellett abban az esetben, ha Ön a játék nyertese lesz,
a) az Ön neve tekintetében a nyertes személyének nyilvános – a sorsolás tisztaságának igazolását biztosító – bejelentése,
b) az Ön neve, lakóhelye vagy tartózkodási helye, illetve a nyeremény értéke tekintetében az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvényen, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényen és a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényen alapuló törvényi kötelezettségek teljesítése. 

Az adatkezelés jogalapja az Ön – a DEX FUTUROKft. által üzemeltetett Greendex weboldal Instagram oldalán (a továbbiakban: Játékfelület) történt regisztrációval, illetve a nyereményjátékban való részvételi jogosultságot igazoló adatok feltöltésével kifejezett – hozzájárulása, valamint a DEX FUTURO Kft., mint a játék szervezője azon jogos érdeke, hogy a játék lebonyolításával kapcsolatban esetleg az Ön magatartása miatt Önnel vagy mással szemben felmerülő jogi igényeit érvényesítse. 

Adatainak kezelése a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 17-i 2016/679/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) alapján történik. 

Ki fér hozzá az Ön adataihoz? 

A rögzített adatok mindegyike tekintetében az adatkezelő a DEX FUTURO Kft. (1012, Budapest, Márvány utca 16. V. emelet, cégjegyzékszám: 01-09-371212)

Az adatkezelő e tevékenysége során adatfeldolgozóként igénybe veszi 

b) a nyereményjátékban való részvételi jogosultságot igazoló adatként az Ön Indtagram 
azonosítóját (Instagram ID), valamint a játék során adott képeket, illetve a nagykorúság és cselekvőképesség ellenőrzésének céljából az Ön születési évét és lakóhelyének, illetve tartózkodási helyének címét.
c) a nyeremény átadáshoz szükséges folyamat miatt az Ön által megadott postai címét és telefonszámát. 

a) a játékot lebonyolító DEX FUTURO Kft., (1012, Budapest, Márvány utca 16. V. emelet, cégjegyzékszám: 01-09-371212) amely a Játékfelületeket üzemelteti és a játékkal összefüggésben Önnel a kapcsolatot tartja. 

b) Felhívjuk figyelmét, hogy a Játékfelületen Ön által rögzített adatoknak önálló, a DEX FUTURO Kft.-től független adatkezelője a Facebook Inc. (székhely: 1601 S. California Ave. Palo Alto, CA 94304) is, amely részese az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumánál tanúsított, az EU–USA közötti „Adatvédelmi pajzs” keretrendszernek. A Facebook Inc.- nek a Facebook közösségi portálon kezelt személyes adatokra vonatkozó adatkezelési tájékoztatóját az alábbi elérhetőségen érheti el: https://www.facebook.com/privacy/explanation 

c) A nyeremények kézbesítésének céljából a Sprinter Futárszolgálat Kft. (Székhely: 1097 Budapest, Táblás utca 39., Cg. 01-09-660447, adószám: 12263840-2-43,levelezési cím: 1725 Budapest, Pf.: 117., honlap: www.sprinter.hu). 

Az adatfeldolgozók az adatok kezeléséhez további adatfeldolgozót is igénybe vehetnek: adatkezelésükről részletesen az alábbi tájékoztatókból tájékozódhat. 

A nyertesek nevét a sorsolást követően a DEX FUTURO Kft. nyilvánosságra hozza. 

A nyertesek azonosító adatai az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvényben és a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényben meghatározott körben és esetekben az adóhatóság részére átadásra kerülhetnek.

Milyen szervezési és biztonsági intézkedéseket alkalmazunk azok védelmében? 

Az Ön adataihoz csak az adatkezelők és az adatfeldolgozók feladatkörrel rendelkező munkavállalói férnek hozzá. A DEX FUTURO Kft. mint adatfeldolgozó útján az Ön személyes adatait a jelszóval és titkosítással védett Játékfelületen kezeli, és ezeket az adatokat más informatikai rendszerekben nem teszi elérhetővé. 

Meddig kezeljük az Ön adatait? 

A személyes adatokat a DEX FUTURO Kft. az Ön által történt feltöltésüktől
a) a nyertesek kisorsolását követő 90 nap végéig,
b) a nyertesek esetében a nyeremény átvételétől számított nyolcadik év végéig kezeli, míg
c) abban az esetben, ha a DEX FUTURO Kft. az Ön magatartása miatt Önnel vagy mással szemben jogi igényt érvényesít, az igény elévüléséig kezeli. 

Kérheti-e Ön adatai törlését, helyesbítését? 

Ön az adatok kezeléséhez adott hozzájárulását a sorsolásig bármikor visszavonhatja: ebben az esetben az Ön adatait a játékból való egyidejű kizárása mellett töröljük. Hozzájárulását a sorsolást követően, de a nyeremény átvétele előtt is visszavonhatja: az adatokat ebben az esetben is töröljük, ugyanakkor ebben az esetben úgy tekintjük, hogy Ön a nyereményről lemondott. 

Végül hozzájárulásának visszavonása esetén is tovább kezeli adatait a DEX FUTURO Kft. abban az esetben, ha DEX FUTURO Kft. az Ön magatartása miatt Önnel vagy mással szemben jogi igényt érvényesít vagy vele szemben más az Ön magatartása miatt jogi igényt érvényesít. Amennyiben ez utóbbi adatkezelésre sor kerülne, úgy erről a DEX FUTURO Kft. Önt értesíti, Önnek pedig joga lesz arra, hogy ez ellen az adatkezelés ellen a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon. Tiltakozás esetén az Ön adatainak további kezeléséhez a DEX FUTURO Kft.-nek azt kell majd bizonyítania, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Ön érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak. 

Téves adatrögzítés vagy adataiban beálló változás esetén természetesen kérheti a kezelt adatok helyesbítését. 

Hogyan férhet hozzá a személyes adataival kapcsolatos információkhoz? 

Ön tájékoztatást kérhet tőlünk arról, hogy mely személyes adatait milyen célból, milyen módon kezeljük, valamint másolatot kérhet azon személyes adatokról, amelyeket kezelük. E kéréseit ingyenesen teljesítjük.

Rendelkezési és hozzáférési jogait – éppen adatainak védelme érdekében – csak előzetes azonosítást követően tudjuk biztosítani. Ezért kérjük, hogy az adatkezeléssel összefüggő kéréseit, nyilatkozatait, panaszait az szerkesztoseg@greendex.hu emailcímen a Játékfelületen megadott regisztrációs emailcíméről küldött e-mailben vagy a Játékfelületen a regisztrációnál használt Facebook profilról küldött üzenetben jelentse be, vagy ha ez valamilyen oknál fogva nem lenne lehetséges, akkor a fenti emailcímen jelezze felénk. Utóbbi esetben jogainak gyakorlásához szükség lesz személyazonosságának igazolására. 

Ön emellett személyes adatainak jogellenes kezelése, illetve az információs önrendelkezési jogához kapcsolódó jogainak sérelme miatt a Fővárosi Törvényszékhez (1055 Budapest, Markó u. 27. Levelezési cím: 1363 Bp. Pf. 16.) vagy az Ön lakóhelye szerint illetékes törvényszékhez keresetet nyújthat be, illetve a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.; levelezési cím: 1363 Budapest, Pf. 9., telefon: +36-1-391-1400; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu) fordulhat. 

„Mindig a felelősségvállalás a fontos, akár egyéni, akár közösségi” – Bárdics Anna, Ecomind

Az elmúlt hónapokban számos inspiráló nővel, figyelemreméltó fenntarthatósági kezdeményezéssel találkozhattunk. Most egy újabb következik: felkerestem Bárdics Annát, az Ecomind márka képviselőjét, hogy megkérdezzem, ő mit gondol a felelősségvállalásról és a bolygónk fenntarthatóságának állapotáról.

Anna, köszönöm szépen, hogy elfogadtad az interjú megkeresésemet. Hogyan érkezett az életedbe az Ecomind ötlete? 

A családomnak csomagoltam reggelente uzsonnát, és elkezdett zavarni a sok letépett alufólia – ekkor kezdtem kutatni egy olyan megoldás után, ami tudja mindazt, amit ez a termék, de mégis sokszor használatos. Így találtam rá a méhviaszos csomagolóra. Majd az egyik sokszor használatos tárgy hozta magával a másikat. Persze voltak zsákutcák is, olyan termékek, amik nem voltak elég célszerűk vagy jó minőségűek – ezek helyett tovább kerestem.

Annyira megörültem a felfedezéseknek, illetve összegyűlt annyi know-how, hogy szerettem volna ezt másokkal is megosztani. Kezdetektől fogva fontos volt számomra – és ezzel hozott az Ecomind szerintem új színt a hulladékmentes közösségbe – a design és az esztétikum. Az a cél, hogy ezeket a tárgyakat sokáig használjuk, naponta ott vannak a kezünkben, táskánkban, otthonunkban, ezért a ténykedésen túl az is fontos, hogy szépek és szerethetőek legyenek. 

https://www.instagram.com/p/CLcJi7DB2-1/

Inspirációt és ötleteket adtok, hogy hogyan csökkentsük a hulladékot. Mégis, hogyan? 

Lépésenként! Sokszor hangoztatjuk a márkánk csatornáin, hogy nem kell lecserélni az egész háztartást, hanem fokozatosan, lépésről lépésre kell haladni a zöldítésben. Egyfelől azzal ugye semmit nem nyerünk, ha még működőképes tárgyakat dobunk ki, mert nem elég “zöldek”, elegendő akkor környezetbarát alternatíva után nézni, ha már elhasználódtak.  Másrészt idő is kell, amíg átáll az ember egy új megoldásra és megszilárdul egy új szokás. Ilyen például a környezettudatos mosogatás – akár luffaszivacsot választasz vagy növényi súrolókefét – ezek a műanyagszivaccsal szemben lebomlanak,  de nem pontosan ugyanúgy működnek, kicsit újra kell gondolni velük a munkát. 

Említetted, hogy mindig az egyéni és a közösségi felelősségvállalás a fontos. Egyik sem működhet a másik nélkül.

Igen, vannak problémák, amik nemzeti (sőt globális) szinten oldhatók csak meg, de az sem jó taktika, ha mi mint átlagemberek széttesszük a kezünket, hogy semmit sem tehetünk, amíg a nagyvállalatok nem változtatnak.  Amiben nagyon hiszek, az a közösségek ereje, az alulról jövő kezdeményezések, a példamutatás. A közösségi felületeinken például sokszor kapok üzeneteket a követőktől mindenféle remek kezdeményezésről – például, hogy lakóhelyükön cserepolcot szerveztek a felesleges tárgyaknak, közösségi komposztálásról, stb. Tehát az egyéni szerepvállalás is fontos, és a részvétel valamilyen közösségi környezettudatos kezdeményezésben.

bárdics anna
Bárdics Anna minden eladásra kínált terméket maga is kipróbált, úgy ajánlja a zöldítőknek

Mi a célod? Mi a  víziód? 

A szemléletformálás, hogy új és hatékony megoldásokkal ösztönözzük azokat, akik a zöldítés valamelyik lépcsőfokán állnak. A kezdetektől nagyon fontos volt számomra, hogy az Ecomind egy támogató, elfogadó platform legyen, ami néha edukál, inspirál, néha megnevettet. 

Mindenkiből időnként előtör a klímaszorongás, az érzés, hogy nincs értelme csinálni, nem tudok érdemben változtatni. Vagy akár néha a bűntudat, ha van egy kis visszalépés a környezettudatosságban – ilyenkor nagyon jó ha ott van egy közösség, ahol látsz egy vicces környezettudatos mémet, megosztunk egy házi tisztítószer videót, vagy hogyan varázsolj újjá egy megunt régi tárgyat.

hálós szatyor

Melyik a kedvenc terméked? 

Nehéz erre válaszolni! Mindegyik! Nem titok, hogy csak olyan termékek vannak a webshopban, amiket én, a családom vagy barátok teszteltek és jónak találtak!  Kezdetben a bevásárláshoz használt hálós zsákok voltak a kedvenceim – remek érzés volt minden alkalommal nejlon hegyek nélkül megúszni a vásárlást. Ez a szokás be is épült a mindennapi rutinba. Mostanában a környezettudatos fürdőszoba foglalkoztat, ami sokáig mumus volt számomra – nehezen engedtem el a jól bevált márkákat. De tavaly megvolt az áttörés, flakonos termékek helyett szilárdakat használok, áttértem a fémborotvára és nemrégiben az eldobható fülpiszkáló helyett átálltunk a tartós, sokszor használatosra.

Ebben a szemléletben egy Vivienne Westwood idézetet választottam mottómnak. “Vásárolj kevesebbet, válassz okosan, használd soká.”

Faeszközök a konyhában – higiénikus és fenntartható megoldás

Kipakoltam a konyhámból, és elkezdtem faeszközöket vásárolni. Szerettem volna picit környezettudatosabban létezni, így Almási Beát kértem fel, adjon pár tanácsot, mire figyeljünk a faeszközök beszerzésénél. Aztán más low waste megoldásokra is áttértünk… A Greendexnek a MyWOODY Shop megálmodója mesélt.

Milyen konyhai faeszközök érhetőek el?

A fából készült termékek szeretete mindig is körülölelt minket. Jó a tapintásuk, és nagyszerű az a hangulat, amit megteremtenek, amikor fatányérokról fogyasztjuk el legkedveltebb ételeinket a családunk körében. Van ebben a dologban valami nosztalgikus érzés és egyben tisztelet a régi korok iránt. Fakanalak, faspatulák, kenőecset, citromfacsaró, fokhagymatörő, palacsintaforgató, mozsár, tányérok, de még kések és evőeszközök is elérhetőek fából.

Azt azért el kell mondjuk: ha vannak meglévő, még jól használható dolgaink, ne dobjuk ki őket csak azért, mert most műanyagmentes konyhát szeretnénk.

fatanyer
A faeszközök tárháza nem merül ki a sodrófánál

További apróságokkal is növelhetjük konyhánk low waste fokozatát…

Ásványvíz helyett utántölthető szódavíz, műanyag szemeteszsák helyett tegyünk újságpapírt a kukánkba. (Igen, manapság vannak kukoricából készített „lebomló” szemeteszsákok, de azok lebomlása elég problémás, ezért nem ajánlom senkinek.) Mosogatáshoz kefe és lufa szivacs, szappanból és vízből pedig készíthető mosogatószer, de már egyes DM-ekben csomagolásmentes mosószer-utántöltő automata is található. Mi a fáradt olajat kiürült befőttesüvegekben gyűjtjük, majd elvisszük leadni.

Az is remek lépés, ha a zöldséget, gyümölcsöt nem műanyagzacskókba tesszük, hanem vászonzsákokba, vannak nagyon jól használható viaszos szalvéták a fólia helyett, a hűtőben az is frissen tarthatja a dolgainkat, ha abba csavarjuk bele. Nézzük meg a csomagolásokat a boltokban, ne vegyünk előre kicsomagolt zöldséget-gyümölcsöt. A helyi hentesnél biztosan megoldható, hogy saját vitt tárolóba tegye a lemért hústerméket. Keresni kell a lehetőséget a kimérős termékek megvásárlására, saját tárolókat, edényeket vinni.

Mire figyeljünk oda a fatányérok tisztítása során?

Egy forró vizes, mosogatószeres elmosás mindig csodákra képes, csak utána hagyjuk rendesen kiszáradni a tányérjainkat. Ha vizesen tesszük vissza a szekrénybe őket, könnyen bepenészedhetnek, és akkor sajnos utána már használhatatlanná válnak. Ezért ne tegyük a fatányérokat mosogatógépbe, mert túl sok nedvesség jut be a fa rostjaiba, és nem tudnak utána már teljesen kiszáradni, a rostok annyira megszívhatják magukat.

Van ellenkező példa is. A mikróba se tegyük a fatányért, mert ott pedig az fog történni, hogy kiszárad, és elreped. Ha elreped, akkor pedig tönkremegy. Igaz, attól még nem kell kidobni, mert gyümölcskosárnak vagy dekorációnak alkalmas lehet.

Vágódeszkáknál sarkalatos a baktériumok kérdésköre, és jó, ha tudjuk, kórokozók tekintetében lakásunk legterheltebb helyisége a konyha, még a fürdőt és wc-t is megelőzi. De le kell számolni egy tévhittel, mégpedig azzal, hogy a műanyag deszkák tisztábbak lennének a faeszközöknél. Összehasonlítva kevesebb baktérium van a fa deszkákon. Ez azért van, mert a fa egy nedvességszívó anyag. Ahogy a felületét nedvesség éri, és ha ugyanebben a pillanatban baktériumok is vannak rajta, a fa rostjain keresztül bejutnak a vágódeszka belsejébe. A folyadék ki már nem jön, ugyanis felszívódik, és így a fában lévő baktériumok bennragadnak és elpusztulnak.

Ezért is fontos, hogy a vágódeszkát csakis szárazon pakoljuk el a helyére, illetve minél keményebb fából vásárolunk fa vágódeszkát, annál nehezebben tudjuk megsérteni a felületét késsel, így kevesebb baktérium tud rajta megtapadni.

A fatényérok és fa konyhai eszközök remek fenntartható lehetőségek, és a baktériumok sem jelentenek problémát.
Kellő száradás után, a fatényérok és további eszközök baktériummentesek

Bea, hogyan érkezett a zero waste az életedbe?

A zero waste lényegében már kisgyermek korom óta velem van, hiszen nagyon sok időt töltöttünk testvéremmel a nagymamánknál falun, és ott mindennek megvolt a helye, semmit sem dobtak ki vagy el. Aztán ahogy cseperedtünk, egyre többet lehetet hallani a környezetszennyezés mértékéről, és hogy igenis az egyén szintjén is el lehet kezdeni ezzel foglalkozni, nemcsak a nagy gyárakra és országokra várni. Még hosszú út áll előttünk, és a zero waste betartása nagyon nehéz – a low waste az, ami szerintem sokkal inkább tarthatóbb és őszintébb dolog.

Hogyan tudunk változtatni szerinted?

A változásnak szintén egyén szinten kell megvalósulnia. Olyan, mint amikor le akarsz fogyni, vagy le szeretnéd tenni a cigit. Sokat gondolsz rá, fejben már összeraktad, egy párszor lehet, hogy el is kezdted, de abbahagytad. Kitartás kell hozzá, hiszen ez egy másik életforma, amihez hozzá kell szokni, és utána már teljesen rutinná válik.

fatanyer
Almási Bea, a MyWOODY Shop tulaja otthon is low waste életet él

Amikor azt mondod, hogy „természetes otthon”, az mit jelent a számodra?

A természetes otthon számomra azt jelenti, hogy nincsen tele a ház aerosolos légfrissítővel és mindenféle vegyszeres dologgal. A természetes anyagok használatát is jelenti, a dekorációban is. Újrahasznosított, saját készítésű tárgyak és eszközök is helyet kapnak a fürdőszobától a konyháig.

search icon