Egyedül könnyebb, vagy társaságban? A válasz nem feltétlenül fekete-fehér, sőt! Azon múlik, hogy kiről vagy miről van szó, sőt, még az évszaktól is függ!

A vadvilág megfigyelése mindig jó fogódzó, ha a mindennapok városi nyüzsgésében elveszítjük a fókuszt, és eltévedünk az apró és lényegtelen részletekben. A modern társadalom legnagyobb problémája az egymástól való teljes elidegenedés, míg az állatok körében ilyenre nincs példa. Persze akkor, amikor a túlélésért kell megküzdeni a fajtársakkal, a ragadozókkal és a természet erejével, akkor valóban csak a legszükségesebb és legalapvetőbb stratégiákra lehet támaszkodni.

Vegyük a gímszarvas példáját! Alapvetően társas lényről van szó, a bikák is csak bőgésre hagyják ott pajtásaikat, hogy aztán a tél elejével az ölre menő harcokat elfelejtve, újra együtt róják a rengeteget. A tehenek az ellést kivéve mindig rudliban (nem csordában!) mozognak, sőt, a tél beálltával a két ivar sokszor összeáll egy brancsba, és ekkor a csapatok száma a több száz egyedet is elérheti. Erről páratlan felvételek készülnek, ahogyan az állatok hömpölyögnek át a somogyi és a zalai utakon.

Miért fontos ennyire a csoportosulás? Egyrészt több szem többet lát, a veszélyt hamarabb észreveszik, és könnyebben helyt tudnak állni, ha esetleg erre kerülne a sor. Emellett a ragadozónak is nehezebb kiválasztania a több tucat egyed közül, hogy melyiket is próbálja meg zsákmányul ejteni. Télidővel – már amikor valódi tél van – a hideg ellen is jó védelmet nyújt a „közösség”. Azonban van hátulütője is a dolognak: egy ilyen nagy rudlinak jóval több forrásra van szüksége egységnyi helyen. A területet sokkal jobban használják, taposásuk és táplálkozásuk akár komoly következménnyel is járhat. Persze, az már nézőpont kérdése, hogy kinek baj.

Kapcsolódó bejegyzések

Ne vidd haza az őzgidát!

Pedig ez rendre előfordul, holott a háznál nevelt őz komoly veszélyt is jelenthet a „gazdájára”. Az állatmenhelyekre is sokan visznek „magányos” gidát tavasszal, pedig ezt nem volna szabad.