A harmadik adventi vasárnap hetén immár második fenntarthatósági konferenciáját rendezte a Pannonhalmi Főapátság. Az ezeréves monostor lakói tudhatnak valamit a fenntarthatóságról: a bencés apátság működését még a történelem legzordabb viharai is csak megnehezíteni tudták, de megtörni sosem. Úgy tűnik, a tradíciókra és a hitre építő közösség a 21. század kihívásaitól sem retten vissza, hiszen nemcsak szavak, hanem tettek szintjén is sokat tesznek a fenntarthatóságért! – A Greendex beszámolója a II. Teremtésvédelmi konferenciáról.
5T: az egész évben követhető zöld böjt
A konferencia címében, illetve az előadásokban elő-elő került egy különös kifejezés: teremtésvédelem. A hívő keresztény emberek környezetvédelem helyett a teremtésvédelem fogalmát használják, mely „jobban kiemeli a védendő valóság személyes jellegét”, egyszersmind jobban átélhetővé teszi számukra a kihívás tétjét. Ahogy ezt Hortobágyi T. Cirill főapát kiemeli, a különbség nézőpontbeli, nem pedig tartalmi.
A monostor kísérlet arra, hogy a világ egy pici részét ideálisan rendezzük be
– olvasható a főapátság honlapján.
A célokat tekintve persze teljesen mindegy, hogy valaki hívő vagy sem, a környezetünk megóvásáért, a fenntarthatóbb létezésért mindannyiunknak tennünk kell. Ebben pedig remek és mindenki számára értékes fogódzót nyújthatnak a főapát által megfogalmazott ajánlások, az 5T, amely a konferencia vezérfonalául szolgált:
- Takarékoskodj az energiával!
- Tudatosan vásárolj!
- Tölts több időt a természetben!
- Táplálkozz egészségesen!
- Tekints magadra teremtményként, aki Isten vendége a földön!
Fenntarthatóság bencés szemmel
Több mint ezer éve imádkoznak és dolgoznak a bencések a Szent Márton hegyen emelt kolostorukban. Az hullámhegyektől és -völgyektől tarkított úton a karizma, a közös cél, valamint Szent Benedek Regulája vezette őket. Ahogy a főapát elmondta, a rend alapítójától származó négy ősi szerzetesi erényre is nagy szükség volt, de ezeket a hétköznapi életben is alkalmazhatjuk, sőt az 5T is részben ezekre épül. Ezek az engedelmesség, az alázat, a „jó buzgóság” és a hallgatás. Fontos viszont, hogy ezeket nem szabad szó szerint értelmezni.
Teremtésvédelem a mindennapokban
A konferencián elhangzott előadásokban – legyen szó akár a fenntartható étkezésről, a táj védelméről vagy épp a zajszennyezésről – közös pont volt, hogy mind kapcsolódtak a teremtésvédelemhez a maguk módján. A Greendexen is gyakran szót ejtünk arról, hogy a fenntarthatóságnak és a környezetvédelemnek szinte megszámlálhatatlan aspektusa és leágazása van, hiszen világunkban minden összefügg mindennel, semmit nem vizsgálhatunk önmagában.
Ezt híven bizonyították az előadások. Dr. Román Zsuzsa például az egészséges étkezésről beszélt, de előadásában előkerültek társadalmi vonatkozások, ökológiai szempontok, sőt filozófiai kérdések is. Ferenc pápa Laudato si’ enciklikája nyomán a mértéktartás fontosságáról is szó esett, és azt is megtudta a népes hallgatóság, hogy az egészséges táplálkozás és a klímabarát étrend nagyon is hasonlítanak egymásra. Egy országban, ahol az emberek 60–68%-a túlsúlyos vagy elhízott, ezek nagyon is fontos kérdések.
A szabadon és tudatosan megélt mértéktartás felszabadító
– olvasható Ferenc pápa Laudato si’ enciklikájában.
Egy másik aspektusból közelítette meg az elhízás és az egészségtelen életmód problematikáját az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ kommunikációs igazgatója, Petényi Mirkó. Nagyon nagy probléma, hogy nem mozgunk eleget, és úgy tűnik, ez független az életkortól, illetve az idősek – akik számára ez különösen fontos lenne – szinte semennyit. Mindez jelentős szerepet játszik abban, hogy hazánkban a várható életkor jelentősen alacsonyabb, mint más országokban. És ahogy ezt az előadó kiemelte, egyáltalán nem kell a legfejlettebb nyugati államokra gondolni: egy szlovén vagy épp egy lengyel is évekkel tovább él, mint egy magyar. Az AÖFK egyik fő feladata ezért épp az, hogy kedvet csináljon, teret és lehetőséget biztosítson a mozgásra: többek között kerékpárutak, -pályák, valamint túra- és zarándokutak kialakításával.
A több testmozgás egyben azt is jelenti, hogy többet járunk a természetbe – ahogy erre az 5T is szólít. Ez már csak azért is fontos – hívta fel erre a figyelmet Cirill főapát –, mert az épített környezetben töltött túl sok idő elidegenít a természettől, hiszen csak emberi alkotások vesznek körül. Köztük – noha ezeket alkotásnak nevezni talán túlzó lenne – az életterünkben duruzsoló-harsogó gépek zaja. Talán nem is tudatosul bennünk, de az egyik legjelentősebb minket érő környezeti ártalom a zaj, ahogy ez Berndt Mihály előadásából kiderült. Persze zaj és zaj között is van különbség: a Herman Ottó Intézet munkatársa a „természet csendjét” hozta példaképp, amely például egy erdő közepén aligha halkabb, mint a forgalmas pesti utca, mégis nyugtatólag hat ránk.
A fenntarthatóság tanítása
A konferencia címében is megjelenő 5T az előadásokban is lépten-nyomon felbukkant, ahogy Ferenc pápa vonatkozó enciklikáját is sokszor citálták az előadók. Nem véletlen, ugyanis utóbbi jelentős részben a környezetvédelem – itt helyesebben teremtésvédelem – kérdéskörét járja körül amellett, hogy szociális témákról és a társadalmi igazságosság kérdéseiről is értekezik. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az enciklika vallási meggyőződéstől függetlenül mindenki számára érthető és építő gondolatokat tartalmaz.
Nem e bolygó lakóinak való, hogy egyre inkább betonnal, aszfalttal, üveggel és fémmel körülvéve éljenek, megfosztva a természettel való fizikai kapcsolattól
– olvasható Ferenc pápa Laudato si’ enciklikájában.
Fotók: facebook.com/pannonhalmaelmeny