A kannibalizmus a civilizált embernek tabutéma, ám jó, ha tudjuk, hogy nálunk sem volt ez mindig így. A szélsőségesnek tartott viselkedési forma az állatvilágból maradt ránk, ahol nemcsak gyakorinak, hanem teljesen normálisnak, sőt szükségesnek is számít.
Amikor egy élőlény bizonyos okok és körülmények hatására fajtársát fogyasztja el, kannibalizmusról beszélünk. Ez a viselkedésforma a ma embere nézőpontjából nemcsak tabunak, valamint az erkölcsi és a jogi normák szerint is elítélendőnek, hanem egyenesen barbár cselekedetnek, kegyetlen, brutális, gyomorforgató és vad tettnek számít, ami fölött lehetetlenség szemet hunyni. Ennek ellenére az emberiség történelme szép számmal szolgáltat példát arra, amikor civilizált társadalmak szülöttei fanyalodtak rá felebarátaik húsára.
Kapcsolódó bejegyzések
Kalandos sorsú, elfeledett magyar felfedezők Afrikától Ázsiáig
Számos felfedezőnk gyarapította nemcsak a hazai múzeumok gyűjteményeit, hanem a kollektív tudást is. Érdemes körképet nyújtani azokról a kevésbé ismert magyar alakokról, akik az elmúlt századokban feltérképezték a világot.
Az antropológiai kutatások a kínzó éhség mellett a rituális kannibalizmust is említik az emberi fajjal összefüggésben. Míg ez a mágikus gondolkodásra épülő emberevés Dél-Amerika és Pápua Új-Guinea törzseire volt jellemző, a civilizált társadalmakban a kannibalizmus egészségügyi okokból, orvosi javallatra kialakult verziója hódított nagyon sokáig. Feljegyzések szerint még a 19. századi Párizsban és Berlinben is előfordult, hogy ilyen indíttatásból fogyasztotta valaki a kivégzett elítéltek különböző kiárusított testrészeit. A kannibalizmus az állatvilágból maradt ránk, ahol az ilyen típusú viselkedés számos fajnál rendszeresen előfordul, ráadásul teljesen normálisnak számít.
Fotó: Canva
Nagy úr az éhség
Az állatvilágban sem ritkának, sem pedig szörnyűséges cselekedetnek nem számít, ha egy egyed saját fajtársának húsát megeszi, az erre irányuló motiváció azonban csak részben ered ugyanarról a tőről, mint az emberi kannibalizmus esetében. Az 1972-ben repülőgép-szerencsétlenséget szenvedett uruguay-i rögbicsapat elhíresült emberevős esete az éhínség számlájára írható, az állatvilágban pedig ugyancsak ez az egyik elsődleges oka a kannibalizmus megjelenésének. Az olyan nagyragadozók, mint a farkas vagy a tigris alapvetően nem válnak kannibálokká, ám ha a táplálékhiány rákényszeríti őket, előfordul, hogy elhullott társaik tetemével csillapítják éhségüket. Ugyanez jellemző egyes rovarokra is.
Kapcsolódó bejegyzések
Az erőtől duzzadó nőkről szól a National Geographic vadonatúj sorozata
A 7 nagyjából háromnegyed órás epizód a nőstények szemszögéből mutatja be a vadon élővilágát.
A rituális jellegű és az orvosi céllal történő kannibalizmus természetesen már nem jelenik meg az állatoknál, a túlélésért vívott küzdelem azonban gyakorta vált ki ilyen típusú viselkedést. A homoki tigriscápa esetében ez a harc már az élet legelső periódusában, az anyaméhben kezdetét veszi. Egy nőstény egyed két anyaméhhel is rendelkezik, ezekben pedig akár 10–10 embrió is fejlődhet egyidejűleg, megszületni azonban ezek közül csupán kettő, azaz méhenként egy példány fog. A homoki tigriscápa legéletképesebb embriója ugyanis kénytelen elfogyasztani testvéreit annak érdekében, hogy elegendő táplálékhoz és élettérhez jusson, hiszen születése pillanatában mérete már az 1 métert közelíti.
Fotó: Canva
A megfelelő tápanyagok hiánya és a hatékonyabb szaporodás is kiváltó ok lehet
Talán sokak számára meglepő, de a helyhiány nemcsak a cápákhoz hasonló kíméletlen ragadozók, valamint az egerek és a patkányok körében vált ki efféle reakciót, hanem például a tyúkoknál is. A baromfitartás során azért is kerülendők a zsúfolt ketrecek, mert ilyen helyzetekben az ezzel járó stressz hatására a tyúkok ingerültté válhatnak. Csipkedni, sebezni kezdhetik egymást, a vér látványa pedig könnyen sarkallhatja őket a másik megölésére és elfogyasztására. A baromfiudvarban persze mindezt a tápanyagban szegény takarmány is előidézheti: ha a csirkéknek adott táplálékban nincs elegendő fehérje, vitamin vagy ásványi anyag, a madarak úgy érezhetik, hogy társaik húsából kell ezt pótolniuk. Ugyancsak ez a kiváltó ok azoknál a kannibál hajlamú fonálférgeknél, amelyek számukra kevés tápanyaggal szolgáló penészgombákat fogyasztanak.
Fotó: Canva
Mindenképpen meg kell még említeni az imádkozó sáskát vagy a pókok közül a fekete özvegyet. Náluk a kannibalizmus a párzási rituálé része, a hím elfogyasztása pedig azt a célt szolgálja, hogy a nőstény egyed az így nyert aminosavak révén több petét legyen képes lerakni. A legfurcsább felállás viszont kétségkívül a katicák lárváinál figyelhető meg, amelyek nem képesek megkülönböztetni fajtársaikat a prédától, így jóformán tévedésből válnak kannibálokká.
Felhasznált irodalom:
Andreas Weiser: Kannibálok? Micsoda? Isten ments!. In: GEO folyóirat (2011. novemberi szám)
Kiemelt kép: Canva
