Kiszáríthatják Arizonát a politikai viták?

Kiszáríthatják Arizonát a politikai viták?
Kiszáríthatják Arizonát a politikai viták?

A Los Angeles-i Cadiz Inc. nevű vízügyi társaság 3,08 milliárd köbméter talajvizet nyerne ki és tárolna el a Mojave-sivatag alatti vízkészletből, hogy ebből fedezze a nyugati államok vízigényét. A Mojave Groundwater Bank elnevezésű projektet a szövetségi kormányzat is támogatja, és fontos eszközként hivatkozik rá az aszálytól sújtott Colorado folyó vízhozamának, illetve Arizona vízellátásának javításával kapcsolatban. A projekt megítélése azonban igencsak ellentmondásos.

Az utóbbi években az Egyesült Államok nyugati államaiban súlyos vízhiány alakult ki, főként a Colorado vízhozamának tartós csökkenése miatt. A folyó biztosítja 40 millió nyugat-amerikai vízellátását, ám a századforduló óta vízhozama 20–25%-kal csökkent, két nagy víztározójának – a Mead- és a Powell-tónak – a vízszintje pedig rekord alacsony szintre süllyedt. Hét állam – köztük Colorado, Utah, Wyoming, Új-Mexikó, Nevada, Arizona és Kalifornia – intenzív tárgyalásokat folytat a probléma megoldásáról és a vízfelhasználás jövőjéről. A szövetségi állam vállalta, hogy több mint egynegyedével kevesebbet használ fel a folyóból származó vízkészletből, ám az ezen túli csökkentések legelőször a közép-arizonai városokat és indián törzseket sújtják majd, hacsak nem sikerül az érintett államoknak ezzel kapcsolatban más megállapodásra jutniuk. A hét nyugati állam között azonban továbbra is komoly érdekellentét figyelhető meg azzal kapcsolatban, hogy miként kellene megosztaniuk a vízcsökkentéssel járó terheket.

A szárazság egyre súlyosabb.
Kép: canva

A Cadiz Inc. nevű vállalat már évtizedek óta tervezi, hogy kiszivattyúzza a térségben található Mojave-sivatag alatti 3,08 milliárd köbméternyi, eddig még kiaknázatlan ősi talajvizet. A cég egyes szakaszokon a leállított Keystone XL olajvezeték csöveit használta volna vízszállításra, ám ennek engedélyezésétől a Trump-adminisztráció visszakozott. Ennek ellenére a jelenlegi kormányzat a Cadiz-tervet jelentős támogatásban részesíti, sőt 2025 júniusában a Belügyminisztérium azt is bejelentette, hogy a Mojave Groundwater Bank nevű projekt előkészítésével kapcsolatban megállapodásokat kötne annak érdekében, hogy a Colorado medencéje ellenállóbbá váljon az aszályokkal szemben.

A szövetségi kormányzatnak a folyóval kapcsolatos tárgyalásokat vezető tisztviselője ennek kapcsán nyilvánosan is felszólította az arizonai vízügyi döntéshozókat, hogy fontolják meg a projekt megvalósítását. A Cadiz számára az elnöki támogatás politikai mentőövet is jelent, mivel a projektet korábban megakasztotta az engedélyezés körüli huzavona és a széles körű helyi ellenállás. A kaliforniai politikusok és hivatalok ugyanis – élükön az egykori szenátorral, Dianne Feinsteinnel – hosszú ideje tiltakoznak a Cadiz-terv ellen, mivel attól tartanak, hogy megvalósítása maradandó károkat okozhat a sivatagi élőhelyekben. Emellett a terület kulturális és természeti értékeinek védelmére hivatkozva a helyi indián törzsek, civil szervezetek és kutatók is jogi lépéseket tesznek, és kampányokat indítanak a projekt ellen.

Arizona számára tehát a Mojave alatti vízkészlet egyszerre rejt lehetőséget és kockázatot. A Cadiz-projekt óriási mennyiségű vízzel bővíthetné az állam ellátását, ez pedig részben enyhíteni tudná a fogyasztókra és a mezőgazdaságra nehezedő nyomást. Működtetésének fenntarthatósága ugyanakkor erősen vitatott, jóllehet az esős időszakokban a tervezett Mojave Groundwater Bank nevű víztározóban felhalmozható víz elraktározása mindenképp elősegítené például az infrastrukturálisan fejletlenebb régiók vízellátásának fejlesztését. A környezetvédők és a bennszülött közösségek ennek ellenére komoly aggályokat vetnek fel a projekt hatásaival kapcsolatban, mivel szerintük a vízkivétel visszafordíthatatlanul károsítaná a Mojave élővilágát és védett területeit.

Forrás: Energiastratégia Intézet

Kiemelt kép: canva

search icon