„Az erdő az anyánk. Ha nem védjük meg, dühös lesz. És ha dühös lesz, abból katasztrófák lesznek” – mondja az egyik helyi közösség idős vezetője. Borneó a világ harmadik legnagyobb szigete, őslakossága nemzedékek óta élővilágának sokféleségére, az erdők biológiai ciklusaira építette életét.
Csakhogy az orangutánokkal, törpe elefántokkal, égig érő trópusi fákkal benépesült borneói esőerdőket több mint fél évszázada irtják épületfáért, külszíni aranybányákat hoznak létre a területen, vagy letarolják, hogy ipari méretű ültetvényeket telepítsenek. Borneó legtöbb erdőfüggő közösségét elűzték a földjéről, kénytelenek voltak feladni hagyományos életmódjukat és megélhetésüket.
A Borneó indonéz részén fekvő Dayak Iban törzsnek sikerült távol tartania a betolakodókat erdei otthonuktól.
A közösséget az erdőirtással és kulturális veszteséggel szembeni fenntarthatósági erőfeszítéseiért az ENSZ júniusban Equator-díjjal tüntette ki, és már korábban több dokumentumfilm is készült róluk.
A közösségnek West Kalimantan tartományban több mint 6000 hektárnyi ősi esőerdőt sikerült megóvnia. Ezen a területen hagyományosan gazdálkodnak: tudják, hol és mikor lehet vadászni, mennyi fát lehet kivágni saját használatukra, hogyan használják a tüzet, és hol termesszenek gabonát. Ez az erdő adja nekik az ivóvizet, az élelmet, a megújuló erdei termékeket.
A malajziai határ közelében lévő Sungai Utik elöljárója, Apay Janggut valóságos ikonná vált más őslakos közösségek szemében. A 90. évéhez közeledő férfi több mint 20 éve áll a közösség élén.
A falu bölcse azt mondta, hogy nem tettek semmi különöset, csupán hagyományaikat követték: az erdő tiszteletét és védelmét.
Az elöljáró szerint a helyi kormány nem volt képes megvédeni a természet értékeit, de az ő közösségük igen.
„Az erdő a mi szupermarketünk. A tiszta víz, a gyógynövények, a gyanta, a házainkhoz, tűzhelyeinkhez, csónakjainkhoz szükséges fa forrása. Innen kapjuk a halat és a vadhúst”
– mondta Apay Janggut, hozzátéve, hogy az erdő egyes részeit, mint a szent ligeteket, érintetlenül hagyták rituális és spirituális okokból. Más részeit viszont az iban szokásjog szerint kezelik. 3500 hektáron folyik mezőgazdasági termelés: rizst, gumit és más növényeket termesztenek. A vadászat csak bizonyos területeken, és az év bizonyos szakaszaiban engedélyezett. Járőröznek az erdőben, hogy megvédjék az idegenektől, akik fát vágni vagy vadászni mennek.
Kívülállók próbálták meg kizsákmányolni az erdőt, de mi megállítottuk őket”
– büszkélkedett a férfi annak kapcsán, hogy miután West Kalimantanban keresett árucikk a pálmaolaj, 1979-ben egy cég jogot kapott arra, hogy kivágja a fáikat, a közösség azonban harcot hirdetett a társaság ellen, és végül meghátrálásra késztette a céget.
