Budapestre érkezik az ember, aki feltámasztotta az óriásfarkast
Budapestre érkezik az ember, aki feltámasztotta az óriásfarkast

Idén is lesz Brain Bar, a rendezvényen pedig olyan izgalmas vendégekkel lehet találkozni, mint Ben Lamm, a 12 ezer éve kihalt óriásfarkast feltámasztó Colossal Biosciences vezetője. 

Lamm több sikeres techcég alapítása után hozta létre a Colossal Biosciences vállalatot, amely mamutok, dodók és legújabban – nagy sikerrel – óriásfarkasok újraélesztésén dolgozik. A Lamm és csapata által „újraalkotott” óriásfarkas idén tavasszal a TIME magazin címlapján landolt, a céget pedig beválasztották a világ legfontosabb vállalatai közé.

A fajkihalás elleni harc azonban sokkal komplexebb kérdéseket vet fel, mint elsőre gondolnánk. Vajon képesek-e alkalmazkodni az újraélesztett fajok a 21. század klímájához? Felborítja vagy – épp ellenkezőleg – helyrehozza a természet rendjét, ha a kihalt fajok visszatérnek az ökoszisztémákba? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre is válaszol majd az amerikai sztárvállalkozó, akinek előadására a Brain Bar szervezői 100 biológiatanárt is meghívtak az ország minden szegletéből.

Lammon kívül részt vesz a jövőfesztiválon a világ egyik legelismertebb tudósa, a fizikus Geoffrey West is. A legendás brit professzor egész pályája során egy szokatlan kérdésre kereste a választ: létezik-e olyan egyetemes fizikai törvény, amellyel egyszerre írható le az élőlények, a városok vagy éppen a vállalatok virágzása és pusztulása? A választ West professzor személyesen árulja el a Brain Bar színpadán. 

A számos érdekes vendég és téma közt igazi fenntarthatósági kérdések is napirenden lesznek. Az egyik kerekasztal például arra keresi majd a választ Lánszki Regő országos főépítész, valamint podcastunk két korábbi vendége, Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze és Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutató részvételével, hogy lesz-e valaha pártokon és ideológiákon átívelő egyetértés Magyarország felkészítéséről a klímaváltozásra? 

A 2025-ös Brain Bar szeptember 18–19-én kerül megrendezésre a Magyar Zene Házában, a részvétel pedig tanárok és diákok számára ingyenes!

Borítókép: Andrónyi Tamás

search icon