A két évvel ezelőtti nagysikerű bemutatkozó után ismét várja a látogatókat a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Kiállítás és Élményprogram. A régió legnagyobb fenntarthatósági eseménye a gyerekeknek, a nagyközönségnek és a szakmának is új mondanivalóval és látványosságokkal készül szeptember utolsó hetében a Hungexpon.
A jól bevált hármas tagolást idén is megtartották a szervezők: egymás melletti terekben várja a látogatókat a Your Planet kiállítás, a Heroes of the Future iskolásoknak szóló interaktív program (amelyre két éve több mint 150 osztály 4500 tanulóját regisztrálták), valamint a szakmai szereplőket felvonultató nagyszabású Planet Expo.
Planet Budapest 2023
A több mint 38.000 m2-en felépített ötnapos fenntarthatósági kiállítás és élményprogram kortól függetlenül mindenkihez szól, akit érdekel a bolygónk jövője. Az esemény közös gondolkodásra és cselekvésre hív, szórakoztat, tanít és elgondolkodtat egyszerre. Emellett lehetőséget kínál az üzletkötésre, hogy a szükségből fejlődés, az alkalmazkodásból gazdasági előny szülessen.
Az esemény szervezője a Kék Bolygó Alapítvány, akiknek küldetése, hogy a fenntarthatóság ne csak egy szlogen legyen, hanem olyan szemlélet, amely jelen van a gazdaság működésében, az oktatásban, a kereskedelemben, a városok tervezésében, mindenütt.
Your Planet
Ingyenes, nagyszabású családi program várja a látogatókat 6500 m2-en. A 17 különböző területből álló interaktív kiállítás teljes egészében magyar szakemberek által fejlesztett koncepcióval és egyedülálló látványvilággal közelíti meg a fenntarthatóságot minden szegletét.
A Your Planet átfogóan dolgozza fel a témát, a természet, az ember és a társadalom, az épített környezet és a gazdaság szempontjából. A látogatok amellett, hogy megismerkednek a fenntarthatósággal, a klímaváltozás következményeivel, és a rendelkezésre álló megoldásokkal, betekinthetnek a fenntartható jövő mindennapjaiba is. A program kiemelt témája az élelmiszer, a fenntartható étkezés és élelmiszergazdálkodás.
Heroes of the Future
Két éve óriási sikerrel debütált a fiatalabb generációnak szóló, fenntarthatósági témájú egyórás kaland, amely hollywoodi filmes vizualitással, élő szereplőkkel, óriási díszlettel, interaktív játékokkal, programozott animációkkal mesél el egy történetet a bolygónk jövőjéről és az összefogás erejéről.
A világszinten is egyedülálló, 75 perces program 6200 m2-en felépített pályarendszer 18 helyszínén játszódik. A Heroes of the Future idén már nemcsak iskoláscsoportok, hanem bárki számára elérhető.
Planet Expo
A Planet Expo az esemény üzleti része, amely összehozza a leendő partnereket, ügyfeleket, potenciális vásárlókat. Ez a cégeknek és intézményeknek egyedülálló lehetőség a nagyközönség számára is nyitott. Az ötnapos Expo első három napja szakmai konferenciákkal, hétvégén pedig közönségprogramokkal telik.
A Planet Expo tizenegy különböző témában (agrárium, vízgazdálkodás, hulladékkezelés, építőipar, élelmiszeripar, energetika, okos városok, logisztika, közlekedés, finanszírozás, intézmények, szakmai szervezetek és start-up) mutat be vállalkozásokat, amelyek felismerték a fenntarthatóságban rejlő kiemelkedő üzleti potenciált, és megoldásaikkal a fenntarthatóság valamely szegmensében kiemelkedőt alkotnak.
A 140 kiállító 19.000 m2 alapterületen természetesen környezetbarát, újrafelhasználható kartonból épített struktúrában kap helyet.
A rendezvényre a belépés díjtalan.
Találkozunk 2023. szeptember 27. és október 1. között a Hungexpon!
További részletek: planetbudapest.hu