Gyakran használt vegyi anyagok károsíthatják a mikrobiomot
Gyakran használt vegyi anyagok károsíthatják a mikrobiomot

A Cambridge-i Egyetem kutatói felfedezték, hogy 168 gyakran használt vegyület képes gátolni a hasznos baktériumok növekedését a gyomorban, és némelyik antibiotikum-rezisztenciát is okozhat – számol be a kutatás eredményéről a Telex.

Az emésztőrendszer helyes működéséhez elengedhetetlenek a mikroorganizmusok. Épp ezért, ha valami károsítja őket, ez egész testünk egészsége szempontjából problémás lehet. A kutatók most egy gépi tanuláson alapuló modellel vizsgálták meg, hogy az egyes vegyületek milyen hatást gyakorolnak a baktériumflórára.

1076 vegyi anyag vizsgálata során 168 olyanra bukkantak, melyek negatív hatással vannak a bélbaktériumokra. Ezek között elsősorban ipari vegyszerek és növényvédő szerek szerepelnek. A kutatók szerint alapvető probléma, hogy az ilyen anyagok biztonságának elemzésekor nem veszik figyelembe a bélmikrobiomra gyakorolt hatásokat. Ez részben annak is köszönhető, hogy kevés kutatási eredmény áll rendelkezésre arról, miként befolyásolják a vegyi anyagok a bélmikrobiomot.

A kutatók ajánlása szerint a kiskertekben lehetőleg kerüljük a növényvédő szerek használatát, a boltokban és a piacon vásárolt zöldséget és gyümölcsöt pedig alaposan mossuk meg fogyasztás előtt! (Science Daily/Telex)

search icon