



Idén immáron harmadik alkalommal, kibővített tartalommal és további kategóriákkal hirdeti meg az állatvédő és állatbarát címek elnyerését célzó pályázatát az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző és Módszertani Központja és az „Állatvédelem gyerekeknek” FB oldal szerkesztőbizottsága az oktatási intézmények számára. Az óvodák és általános iskolák mellett már bölcsődék, középiskolák és gyermekotthonok is pályázhatnak.
Az előző pályázatok sikerét mutatja, hogy egy év alatt megkétszereződött a versenyző intézmények száma és tavaly országszerte már 50 általános iskola és 120 óvoda vált jogosulttá az „Állatbarát Általános Iskola” és az „Állatbarát Óvoda” cím használatára egy éven keresztül.
A 2023-as pályázatban elnyerhető címek:
A közlemény szerint a pályázatra olyan magyarországi és határon túli magyar intézmények jelentkezését várják, amelyek kiemelkedően sokat tesznek az állatvédelemért, és törekednek arra, hogy beépítsék a felelős állattartást a nevelésbe, változatos és kreatív programok segítségével.
A részletes pályázati feltételekről a https://allatvedelemgyerekeknek.hu/projektek/ linkre kattintva tájékozódhatnak.
A beérkezett munkákat egy állatvédelmi és pedagógus szakemberekből álló zsűri bírálja el. A pályázatok nyertesei a díjakat és okleveleket az Állatorvostudományi Egyetemen megrendezendő ünnepségen vehetik át Prof. Dr. Sótonyi Péter rektortól.