Kecskejuh született Németországban
Kecskejuh született Németországban

Rendkívüli állat született nemrég a Schleswig-Holstein tartománybeli Flensburgtól keletre. „Flumo”, a kecske-juh, egy kis gazdaságban látta meg a napvilágot, és állítólag egy kecske és egy birka nászának az eredménye.

Flumo állítólagos apja egy hétéves kecske, aki maga is kevert vonalú: egy búr kecske és tejelő vonalú kecskefajták keresztezése, az anya pedig egy hatéves, Moorschnucke fajtájú juh. A kecskebak apaságát még nem erősítették meg véglegesen, mivel a legelőn egy kos is él.

A farm tulajdonosa azonban teljesen biztos benne, hogy a Flumo egy kecske és egy birka keresztezésének eredménye. Szerinte erre bizonyíték a kis állat bundája, amely a kecskéjéhez hasonlít: fehér, barna foltokkal, szemben a kos sötét bundájával. Ráadásul Flumo bégetése nagyon emlékeztet egy kecskéje mekegésére, és korábban már megfigyelték, hogy a kecskék megpróbálják befedezni a juhokat.

Ez a fajta hibridizáció ugyan rendkívül ritka, de előfordult már egy-egy bizonyított eset Európában is. Németországban legutóbb körülbelül tíz éve dokumentáltak ilyet. A legtöbb esetben azonban az utód meg sem születik, az anya ugyanis elvetél, mivel a két állatfaj kromoszómáinak száma eltérő – a juhoknak 54, a kecskéknek pedig 60 kromoszómájuk van. A mégis megszülető egyedeknek általában 57 kromoszómájuk van.

Arról nem szól a fáma, hogy ők képesek-e maguk szaporodni, de feltételezhető, hogy nem, hiszen a legtöbb hibrid már nem szaporodik, különösen, ha a szülők családfája ennyire messze áll egymástól.

A hibrid utódról az eredeti fénykép EZEN az oldalon látható.

(forrás: agroforum.hu)
Kiemelt kép: Canva

search icon