Az Energiastratégia Intézet elemzésében Kína klímaváltozás elleni lépéseit vizsgálta.
A három globális nagyhatalom igencsak eltérő módon közelíti meg a zöld átállás kérdését: Kína központi irányítással és technológiai újításokkal, az Európai Unió szankciókkal, az Egyesült Államok pedig ösztönzőkkel és támogatási rendszerekkel próbálja megvalósítani klímavédelmi törekvéseit.
Kínát rendszeresen bírálják amiatt, hogy kibocsátásához és gazdaságának méretéhez képest a nemzetközi klímaügyekben játszott szerepe visszafogott, az elmúlt másfél évtizedben mégis számos intézkedést hozott a kibocsátáscsökkentés és az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében – ám ezekre elsősorban saját belpolitikai és gazdasági érdekeinek megfelelően került sor.
Kapcsolódó bejegyzések
Világgazdasági Fórum: Kína a zöldátmenet globális motorja!
Az ázsiai ország uralja a teljes napelemellátási lánc 80 százalékát, így a világ legtöbb napelemes rendszere döntően kínai technológián alapul.
Kínát gyakran éri nemzetközi kritika amiatt is, hogy nem vállal aktív szerepet a globális klímavédelmi kezdeményezésekben, pedig az ország üvegházhatásúgáz-kibocsátásának mértéke és gazdaságának mérete ezt indokolttá tenné. Jóllehet ezek a kritikák részben megalapozottak, Peking szerepét és hozzájárulását mindenképp érdemes alaposabban is elemezni úgy, hogy ennek során figyelembe vesszük az ország kettős helyzetét. Kína ugyanis még mindig a fejlődő országok közé tartozik, holott ma már a világ második legnagyobb gazdasága és szén-dioxid-kibocsátója.
Kína klímavédelmi törekvéseit elsősorban hazai prioritásai határozzák meg, amelyek középpontjában a gazdasági növekedés előmozdítása, a technológiai verseny megnyerése és az ezekhez szükséges szabályozási keretrendszer megerősítése áll. Eltérő megközelítése éles kontrasztban áll a nyugati országok stratégiájával, ez utóbbiak ugyanis jellemzően párhuzamosan igyekeznek nemzeti célkitűzéseiket és nemzetközi vállalásaikat teljesíteni.
Kapcsolódó bejegyzések
Kína lítium-nagyhatalommá vált
A Tibeti-fennsíkon felfedezett területen a becslések szerint 6 millió tonna lítiumos érc található.
E tényezők figyelembevétele elengedhetetlen annak megértéséhez, hogy Kína milyen mértékben járul hozzá a nemzetközi klímavédelmi kezdeményezésekhez, vagy marad távol tőlük. Az országot az első komolyabb kritika a kiotói jegyzőkönyv kapcsán érte, mivel fejlődő országként nem volt köteles konkrét kibocsátáscsökkentési célokat vállalni, pedig gyors gazdasági növekedése jelentős mértékben hozzájárult a globális kibocsátás emelkedéséhez.
Az elemzés tovább olvasható az Energiastratégia Intézet publikációjában.
Fotó: Canva