A húsvéti népszokások egyik legmeghatározóbb és a mai napig élő renegátja a locsolkodás. Ugyan mára parfümmé változott a vödör víz, de vajon honnan ered a szokás?

Nehéz pontosan meghatározni, hogy mikorra datálható az első „szerencsétlenül” járt leány, akit bőrig áztattak a legények. Annyi biztos, hogy a tavaszhoz köthető szokások már a pogány időkben is megvoltak, s máig velünk élnek a Húsvétban. Sokan a locsolást egy ősi termékenységkultuszhoz kötik, de hogy ez valóban így van-e, azt talán már sosem tudjuk meg.

A Húsvéthoz számos szokás kapcsolódik, mivel ez a keresztény világ (egyik) legnagyobb ünnepe. Hagyományként sosem maradnak fent olyan események, amelyeknek ne lenne valamiféle transzcendens vonzata, főleg nem évszázadokon vagy akár évezredeken át. A locsolás önmagában nem lenne velünk, ha nem kötődne szervesen a lelki élethez. Ugyan nem hétfőn, hanem szombaton, de Húsvét idején sokan keresztelkedtek, s a keresztvíz a keresztény ember számára maga az újjászületés.

Valahogy ez (is) megmaradt a víz szimbolikájában. Olyannyira, hogy elterjedt szokás volt itatóvályúba hajítani a legényeket legszebb ruhájukban, ünnepi díszben és hímes tojással váró leányokat. A vályú aztán vödörré szelídült, majd jött a szóda, mára végül verssé és pacsulivá változott az egykor igen bőséges özönvíz. Persze ez nem feltétlenül rossz, hiszen hideg van még ilyenkor a tavaszon, de a szokás akkor szép, ha él, s nem akkor, ha őrizni kell. Ne féltsük a család lánytagjait, hiszen egy kis hideg víz még nem ártott meg senkinek!

Kapcsolódó bejegyzések

Nem csak húsvétkor finom, mindig remek vitaminforrás: ez a torma

A hazai tormafogyasztás nagyrészt az ünnepekhez kötődik: húsvétkor és karácsonykor kuriózumként kerül a torma az asztalra, de kevesen fogyasztják azt rendszeresen.