Eldobható világot teremtettünk. Már nem csak a tárgyaink eldobhatók, de szinte mindenhez ennek megfelelően viszonyulunk, emberi kapcsolatainkat is beleértve. A 21. század egyre inkább begyűrűző válságainak legyőzéséhez viszont változtatnunk kell az eldobhatósághoz fűződő viszonyunkon. Érdi Péter, aki több mint 20 éve a komplex rendszerek tanára az Amerikai Egyesült Államokban, a michigani Kalamazoo College-ban, valamint a budapesti Wigner Fizikai Kutatóközpont emeritus tudományos tanácsadója, épp ezzel foglalkozik új könyvében. E kérdés kapcsán beszélgettem a szerzővel a Brain Bar-on tartott előadása után.

A Brain Bar-on évről évre az emberiség jelenének és jövőjének legégetőbb kérdéseire választ kereső tudósok, kutatók, üzletemberek adnak elő. Az idei rendezvény a Városligetben, a nemrég átadott Magyar Zene Házában kapott helyet, ahol az érdeklődők számos inspiráló és érdekes élőadást hallgathattak meg, köztük Érdi Péterét „Aranykor vagy világvége? – Kinek használ az eldobható jövő?” címmel.

Okay Boomer!

Az előadás apropóját Érdi Péter és szerzőtársa, Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus új könyve, a jövőre magyarul is megjelenő „Repair” adta. A „Mikor és hogyan javítsuk meg a törött tárgyakat, önmagunkat és társadalmunkat?” alcímű kötetben a két szerző az eldobhatóságra, az önkizsákmányolásra és az erőforrások féktelen fogyasztására építő világ polgárainak nyújt újfajta gondolkodási kereteket.

És ha már keretek: mondhatni laza, amerikai stílusban kezdődött a professzor előadása, hiszen egy piros „Okay Boomer” feliratú pólóban üdvözölte a hallgatóságot. Jellemző Érdi Péter közvetlen stílusára, hogy kérdésemre, a pólót provokációnak szánta-e, azt felelte: „Vettem belőle egy kéket is, lehet hogy holnap azt fogom felvenni.„ (És valóban azt vette fel.) Mint mondja, amikor megjelent ez a mém, rögtön megvitatta hallgatóival is.

Az OK Boomer vagy Okay Boomer egy internetes mém, illetve kifejezés, melyet a millenniumi, illetve a Z-generáció tagjai használnak a II. világháborút követő két évtizedben született nemzedékkel szemben akkor, amikor utóbbiak például a klímaváltozással vagy épp a modern technológiával szembeni kételyeiket vagy maradi álláspontjukat hangoztatják.

Az Okay Boomer témája már csak azért is időszerű, mert a könyv központi problémájául szolgáló eldobható (és/vagy eldobó) társadalom épp a boomerekkel együtt jött a világra, és velük, illetve általuk teljesedett ki. Napjaink globális problémáit, a boomerek által ránk hagyott világ kihívásait tekintve mégsem lenne érdemes visszafelé mutogatni. Már csak azért sem, mert ahogy a professzor mondja, nagy általánosságban sosem látunk három lépésnél előbbre, így annak sem feltétlenül vagyunk tudatában, ha környezeti szempontból helytelenül cselekszünk. És azért sem, mert az emberiség és a bioszféra terebélyesedő válsága ellenére nem biztos, hogy a boomerek rossz irányba kormányozták közös hajónkat.

Én hajlamos vagyok azt gondolni Steve Pinker, a kognitív tudomány rocksztárja nyomán, hogy még soha nem volt ilyen jó a világ. Húsz évvel tovább élünk, olyan betegségeket tudunk gyógyítani, amilyeneket korábban nem. (…) Szeretem a világot optimistán szemlélni, ebben a szellemben írok és tanítok

– hangsúlyozza a professzor.

Az eldobó társadalom

Az eldobó társadalom fogalma először 1955-ben a Life magazinban jelent meg. Akkoriban még csak kevesek fejében fordult meg az, hogy az eldobott holmik idővel problémát jelentenek majd. Miért is gondolkodtak volna ilyesmin, amikor épp tömegek léptek át a spórolás világából a bőség korába. Az egyszer használatos eszközök, a gyorsan elavuló berendezések hibáik ellenére megkönnyítették az emberek életét, időt spóroltak nekik, így a haladás és a fejlődés szimbólumává váltak.

Szerencsére ezt a látásmódot egyre inkább kezdjük meghaladni. Ahogy a professzor mondja, „ma már a társasági jó modor előírja, hogy pazarlásellenes és javításpárti hangon beszéljünk”. A változás tehát kétségtelenül elkezdődött, és elindultunk az eldobó társadalomból a… – hova is?

Vajon vissza kellene mennünk 50–80–100 évet az időben? El kellene engednünk a fejlett technológiákat, visszaszállni a lóra, esetleg újra ökörrel szántani? Ahogy Érdi professzor fogalmaz, ők nem „méregzöldek”, könyvükben valamifajta kiegyensúlyozott hangnemet próbálnak találni, hogy meddig és miben lehet visszamenni.

Én a Kalamazoo College-ban tanítok. Lopott földön, hiszen az őslakosoktól lett elvéve egykor. De ez mit jelent? Vissza kellene adnunk az iskolát az indiánoknak?

– teszi fel a költői kérdést a professzor.

Érdi szerint visszafordulni nem lehet. A szívéhez igen közel álló tudóst, a magyar származású Neumann Jánost idézi, amikor azt mondja, a „fejlődés ellen nincs orvosság”. De akkor mégis mi a teendő, ha valami elromlott: lecseréljük, megjavítjuk vagy elfelejtjük?

„Mindent meg kell javítani!”

Az egész kérdés lényegét talán semmi nem világítja meg jobban, mint az előadás során elhangzott történet Matuszka bácsiról, a Visegrádi utcában dolgozó suszterről és a folyton javított cipőkről. Érdi az 1950-es években, épp az Aranycsapat idején volt gyerek. Akkoriban az ifjúság, amikor csak tehette, rúgta a bőrt.

Mindenki futballozott napi 12 órát heti hét napon. Egyszóval mindig.

A cipők pedig csak koptak. Akkoriban még senkinek nem volt 5–10 pár cipője, minden élethelyzetre vagy sportra másmilyen. Egyéb lehetőség híján tehát maradt a cipők javítása. Fel sem merült, hogy folyton új cipőt vásároljanak. Ehelyett, ahogy a professzor mondta, „mindannyian tudtuk: mindent meg kell javítani.”

De vajon hogyan találunk majd vissza erre az útra? Hiszen – mint az előadásban is elhangzott, illetve a Repair is foglalkozik a témával – az eldobás kultúrája lassan a materiális világból leszivárgott más dimenziókba, megfertőzte emberi kapcsolatainkat is. Épp ezért nehezen megfogható kérdés az is, hogy ki a felelős a kialakult helyzetért, illetve ennek megváltoztatásáért.

Érdi szerint az egyértelmű felelős a politika, mégpedig azért, mert képtelen hosszú távon gondolkozni. A politikusnak mindig a következő választást kell megnyernie, ezért olyan, az adott időpillanatban népszerűtlen döntéseket, melyek hosszú távon pozitív eredménnyel kecsegtetnének, ritkán hoz meg. Persze, ezt valamelyest meg kell értenünk.

Nem vagyunk még elkésve a változással?

A néprádió megjelenésének idején nemhogy a Netflix, de még a fekete-fehér televízió is elképzelhetetlen volt. Sőt, nem is kell az időben ennyire messzire visszanyúlni! Még a VHS-korszakban sem fogadtak volna túl sokan arra, hogy egy napon a kanapén ülve két gombnyomással tudunk majd filmeket kölcsönözni és azonnal megnézni. Ezek a jelentős technológiai és kulturális ugrások segítenek megérteni azt, hogy mennyire reménytelen vállalkozás megjósolni a jövőt.

Nem látunk három lépésre előre, ez egy kognitív korlát. Teszünk előre két lépést, és az alapján, hogy mi történik, majd megint gondolkozunk

– mondja a Kalamazoo College professzora.

Épp ezért ma még nem látjuk, hogy 2, 7 vagy 15 év múlva milyen társadalmi, technológiai vagy épp gazdasági változásoknak leszünk tanúi. Ez már csak azért is szinte biztosan állítható, mert a minket körülvevő hihetetlen komplexitású rendszerek viselkedése bizonyos (forduló)pontokon túl nehezen előrejelezhető. Egy dologban azonban biztosak lehetünk, ahogy a professzor mondja: „úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna.”

A jövőbe vezető helyes utak megtalálásában Érdi Péter szerint kiemelt jelentősége van az oktatásnak, a változás ugyanis a fejekben indul el. Holnap a legfontosabb az lesz, hogy sikerül-e átadnunk a fiataloknak egy „jó morált”, illetve a problémamegoldásra fókuszáló gondolkodási sémát.

Az egyetlen orvosság a napi döntések intelligens meghozatalában van

– hangsúlyozza Neumannt idézve Érdi Péter.

A professzor előadása és az azt követő személyes beszélgetés alapján egy óvatosan optimista jövőkép rajzolódott ki előttem. Ebben a jövőben a holnap úgy lesz minden ízében modern, hogy közben élesen különbözik majd a jelen világától, inspirációit pedig a múltból meríti majd. Hogy ehhez képest a valóságban milyen lesz a holnap világa, természetesen megjósolhatatlan. Az viszont biztos, hogy Érdi Péter és Szvetelszky Zsuzsa könyve, a Repair (mely magyarul 2023-ban jelenhet meg), közelebb visz majd hozzá.