Magyarországnak hosszú évekig megérte az orosz földgáz mellett maradni, azonban a geopolitikai kockázatok és a szűkülő politikai mozgástér abba az irányba mutat, hogy célszerű lenne egy kiegyensúlyozottabb importportfóliót kialakítani.
Háromrészes cikksorozatban dolgozza fel Deák András, a Másfélfok szerzője, az európai földgázpiac történetét. Az első cikkben annak fénykorát és lassú, de visszavonhatatlan hanyatlását mutatja be, a másodikban az olcsó orosz gáz korszakának a végéről ír, míg a harmadik, most megjelent írásban a magyar gázpolitikát, a jelenlegi helyzetet és a kilátásokat vizsgálja.
Kapcsolódó bejegyzések
Egyre csökken a földgáz szerepe Európában
A tendencia azt mutatja, hogy lassan elérkezik a földgáz alkonya Európában.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa cikkében bemutatja, hogyan alakult a gázpiac a kelet-közép-európai régióban a közelmúltban. A térség országai kivétel nélkül az orosz gázhoz kötődtek, ám egyesek a 2010-es évektől lassan, aztán a 2013-as krími annexió után egyre határozottabban a diverzifikáció vagy akár az orosz gáz elhagyása mellett döntöttek.
Nem minden ország választotta ezt az utat. Leginkább hazánk és Szlovákia tartott ki az olcsó orosz gáz mellett, amiről azonban elmondja a szerző, hogy az árelőny egyre inkább eltűnőben van. Még nagyobb problémát jelent azonban az, hogy a geopolitikai helyzetből fakadóan az ellátásbiztonság meglehetősen kétséges. Ha az ellátás szempontjából valami balul sülne el, az óriási sokkot okozhatna Magyarországon.
Kapcsolódó bejegyzések
Az olcsó orosz gáz korszakát végérvényesen lezárta a történelem
Évtizedekig az olcsó és megbízható orosz gáz komoly versenyelőnyt jelentett Európának. Ez a korszak mára véget ért.
A szerző viszont arra is felhívja a figyelmet, hogy az orosz gáz helyettesítését lehetővé tevő alternatívák is jelenthetnek kockázatot. Az amerikai cseppfolyósított földgáz esetében például a hektikus vámpolitikai döntések, míg a katari LNG esetében a Hormuzi-szorosnál ugyancsak fennálló geopolitikai kockázatok jelenthetnek gondot. Ezzel együtt a teljes leválás is megoldható lenne, aminek éves költsége nagyjából 400 milliárd forintra rúgna, ez a lépés azonban Deák szerint nem lenne bölcs dolog.
Ehelyett a rendelkezésre álló infrastruktúrát felhasználva (amely az elmúlt évtizedekben kiépült a szomszédos országokkal) olyan importportfóliót kellene kialakítani, amely képes lekövetni a változó nemzetközi folyamatokat.
Mint írja, „lehet, hogy itt az ideje engedni a kényszereknek, alkalmazkodni a viszonyokhoz, lassan ellépegetni és kialakítani egy kiegyensúlyozottabb portfóliót, ami – ha valamivel drágább is a mindennapokban – növeli a hitelességet, és csökkenti egy ma már egészen valószerű negatív kimenetel következményeit”.