Sokan és sokszor riogattak már a világvégével. Míg ezek a jóslatok korábban inkább minden alapot nélkülöző fantáziák voltak, semmint valós fenyegetésen alapuló előrejelzések, ma már nem teljesen elképzelhetetlen, hogy az emberiség hajója valóban zátonyra fut. A mindenki által ismert, sőt érzékelt problémák, mint az éghajlatváltozás, a túlnépesedés vagy épp az élelmiszerválság magukban hordozzák civilizációnk összeomlásának lehetőségét. Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutató, a Betyáros Világ podcast alkotója és a Deep Adaptation mozgalom hazai képviselője szerint nagyon közel lehet az a pont, ahonnan már nagyon távolinak tűnik majd a mai valóságunk. Az egyetlen dolog, amit még tehetünk, hogy felkészülünk a változásokra. A szakemberrel a Budapesti Metropolitan Egyetem TEDx konferencián tartott előadása után beszélgettem röviden.

A világvége nem a legjobb kifejezés: bármit is tesz az emberiség saját magával és az őt körülvevő természettel, a bolygónk élővilága legfeljebb néhány millió év alatt kiheveri a néhány száz év alatt véghez vitt pusztításunkat. A folytonosság biztosra vehető, maximum mi nem leszünk a részesei. 

Civilizációnk összeomlása nagyon is valós forgatókönyv, Stumpf-Biró Balázs szerint, ahogy az idő telik, ennek esélye folyamatosan nő. Ráadásul egy olyan összeomlással kell majd szembenéznünk, amilyet az emberiség még sosem tapasztalt, ezért semmi máshoz nem lesz fogható. „A globális ipari civilizáció egy olyan jelenség, amelyhez hasonló sem léptékében, sem mélységében, sem összetettségében nem létezett még az emberiség ismert történetében.” Ahogy mondani szokás, magasról lehet igazán nagyot esni, minél komplexebb egy rendszer, az „összeomlása annál nagyobbat szól”.

Ezen a ponton nyilván sokan heves tagadásba kezdenek, pedig kisebb összeomlásokban az elmúlt évek is bővelkedtek. Elég visszagondolni a pandémia idején (sőt azóta is) akadozó ellátási láncokra, vagy épp felidézni, hogy mi történt például az idei napraforgóterméssel itthon. A globalizáció korában már nincsenek önellátó országok, „a kölcsönös függőség pedig sebezhetővé teszi a társadalmakat”. Persze amíg csak arról van szó, hogy kevesebb okostelefon kerül a boltokba a csiphiány miatt, még nem érezzük annyira égetőnek a problémát. Stumpf-Biró szerint viszont már a közeljövőben megkérdőjeleződhet az alapvető szükségletek biztosításának képessége is, ezt pedig már mindannyian érezni fogjuk.

A jobb világ ígérete már csak mítosz

Ahogy az előadásban elhangzott, sokan hiszünk abban, hogy a gyerekeinkre jobb élet várhat majd, mint ránk, az előző generációra. Ez nagyon sokáig így is volt, azonban ennek a korszaknak a végére értünk. Nem csak Stumpf-Biró állítja ezt, ma már sokfelé hallani, hogy a mai fiatalokra szegényebb élet, rosszabb kilátások várnak, mint a szüleik generációjára. 

Az összeomlás kulcsa: az exponenciális növekedés

Már az 1972-es „A növekedés határai” című könyv, sőt évszázadokkal korábban Thomas Malthus „Tanulmány a népesedés törvényéről” című munkája jelezte, hogy egy véges erőforrásokkal rendelkező bolygón a végtelen növekedés lehetetlen. Az emberiség ennek tudatában az utóbbi években elkezdett észszerűbben cselekedni. Erről szól a fenntartható fejlődés. Ezért jó hír, hogy egyre több országban stagnál vagy épp csökken a népesség, és erre a kihívásra próbál választ adni a körforgásos gazdaság is. Ennek ellenére sajnos a csapdába valószínűleg mégis besétáltunk, még mielőtt észrevettük volna. Mindez az emberi gondolkodásmódból fakad, amely a lineáris növekedésen alapul (1, 2, 3, 4, 5, …). Ezzel szemben a minket körülvevő folyamatok exponenciálisak (1, 2, 4, 8, 16, …). Mindezt nem nehéz megérteni, Stumpf-Biró Balázs több példát is hozott erre előadásában. Elfogadni viszont annál inkább!

Vegyünk alapul egy Petri-csészét és egyetlen baktériumot! Utóbbiról azt tudjuk, hogy száma percenként megduplázódik, előbbiről pedig azt, hogy a 60. percben megtelik. Érdemes megkérdezni ismerőseinket, mit gondolnak, mikor lesz félig tele az üvegcse. Sokan jó eséllyel azt mondják majd, hogy a 30. perc tájékán. A válasz viszont megdöbbentő: az 59. percben. Ennél is meghökkentőbb, hogy az 55. percben a Petri-csésze még 97%-ban üres. Ha így tekintünk a minket körülvevő világra, nem nehéz megérteni: könnyen lehet, hogy másodpercekre vagyunk a 60. perctől, és még semmit sem érzékelünk abból, ami valójában várhat ránk. 

Mit tehetünk, ha az összeomlás elkerülhetetlen? 

A kollapszológus szerint átlagemberként nem sokat tehetünk az összeomlás elkerülésére, ehelyett a felkészüléssel érdemes foglalkoznunk. Ennek a folyamatnak talán a legfontosabb eleme, hogy megismerjük a minket körülvevő folyamatokat, megértjük az összefüggéseket, és elfogadjuk a változást. Felmérjük, hogy milyen következményekkel számolhatunk, és hogy ezek hogyan érintenek minket vagy a családunkat. Az összeomlásra, ha elkerülhetetlen is, bizonyos mértékig fel lehet készülni. Végiggondolhatjuk például, hogy otthon a kamrában hány napra elegendő élelmiszer van. Nem ez fog megóvni, ha összedől körülöttünk a világ, de nem baj, ha tudunk nyerni némi időt. A kutató szerint ez a felkészülés könnyebbik oldala. Ami igazán komoly kihívás, az a dolog mentális része: „hogy legyen lelkierőnk majd a nehéz napokhoz”.

Az összeomlás kapcsán a legnagyobb kockázatot a pánik és az annak nyomán fellángoló káosz jelenti. Ha az emberek nem értik a körülöttük zajló eseményeket, nem tudják, mit kell tenni, merre kell menni, mire lehet számítani, akkor pánikba esnek, és ilyenkor jellemzően rossz döntéseket hoznak. Épp ezért a felkészülés létfontosságú eleme, hogy őszintén beszélünk olyan forgatókönyvekről is, amelyeket egyikünk sem szeretne megtapasztalni. Így aztán, ha később mégis szembesülünk ezekkel, kevésbé lesz jellemző a pánik, kisebb lesz a káosz, ezzel pedig több időt, így lehetőséget adunk a rendszernek, hogy újra normalizálódjon.

A létünket fenyegető problémákat nem küszöbön állónak, hanem esetlegesnek és távolinak tartjuk, és elutasítjuk annak lehetőségét, hogy felkészüljünk a változásokra. Ahogy azt is, hogy a katasztrófa elkerülése érdekében megtegyük a szükséges változtatásokat

– mondja Stumpf-Biró Balázs.

A kutató Darwint idézve azt mondja, nem a legerősebb vagy épp a legintelligensebb faj lesz a túlélő, hanem az, amelyik a leggyorsabban tud alkalmazkodni a változásokhoz. Ahogy a természetben igaz ez a megállapítás, úgy Stumpf-Biró szerint az összeomlás idején az emberekre is ez lesz a leginkább vonatkoztatható. A személyes felkészülésnek része lehet praktikus, gyakorlati tudások elsajátítása, de egy esetleges összeomlást aligha fogunk egyedüliként túlélni. A kulcsot a kisközösségek jelenthetik, ahol az emberek képesek egymást támogatni olyan értékek mentén, amelyek biztosíthatják a túlélés és az élhető élet lehetőségét. Stumpf-Biró Balázs szerint ilyen például az együttérzés, az áldozatkészség és a szeretet. 

A kérdésre, hogy mennyi időnk lehet hátra az összeomlásig, illetve, hogy honnan fogjuk tudni, amikor elkezdődött, a szakértő John Michael Greert idézve azt mondja: „Az ipari civilizáció összeomlása jó ideje folyamatban van, és jóval azután is tart majd, hogy már egyikünk sem lesz életben.”