Magyarország legnagyobb és egyben központi haszonállatgénbankja a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ Haszonállat-génmegőrzési Intézetében található. Az itt folyó munkát előző cikkünkben mutattuk be részletesen. Az intézmény egyik kiemelt szegmense az őshonos baromfifajták megőrzése, mely témáról a génbank kiváló és elhivatott tudományos munkatársaival, dr. Liptói Krisztinával, dr. Végi Barbarával, dr. Várkonyi Eszterrel, dr. Pálinkás-Bodzsár Nórával, Bócsai Andreával és dr. Hidas Andrással beszélgettünk.

Nem túlzás azt állítani, hogy szinte naponta tűnnek el fajok a bolygóról. A haszonállatfajokat, illetve azon belül is a házi szárnyasokat milyen mértékben fenyegeti a kihalás?

A FAO 2021-es statisztikai adatai alapján az állatfajoknak már a 8 százaléka kihalt, és további 22 százaléka veszélyeztetett státuszú. Ezen belül a madárfajok 24 százaléka, a házityúkfajtáknak pedig a 32 százaléka kritikusan veszélyeztetett. Csupán az elmúlt tíz évben tizennégy tyúkfajta tűnt el véglegesen a Földről, ami egy igen drasztikus szám.

Mióta foglalkozik az intézet az őshonos baromfifajtákkal? Pontosan mely fajtákról beszélhetünk, amikor őshonos magyar baromfit említünk?

A hazai őshonos baromfifajok és -fajták génbankjának kialakítását, a fajták gyűjtését 1990-ben kezdtük meg, és körülbelül 1998-ra jött létre a ma látható állomány. Ezek a fajták a fehér, a sárga, a kendermagos és a fogolyszínű magyar tyúk, a fehér, a fekete és a kendermagos erdélyi kopasznyakú tyúk, a magyar parlagi gyöngytyúk, a fehér magyar lúd, a fodros tollú magyar lúd, a fehér és vadas magyar kacsa, valamint a rézpulyka és a bronzpulyka.

Ezek a fajták mennyire veszélyeztetettek?

Egy faj fenyegetettségi szintje védendő kategóriába sorolható, ha a globális populációs létszám 5000 egyed alá esik, illetve kritikus helyzetben van, amennyiben a globális létszám 1000 alatt van. 2014-ben a fenti fajtákból öt is kritikus helyzetben volt, intézetünk munkájának köszönhetően azonban 2022-re már csupán a rézpulyka és a fehér magyar kacsa tartozott ide, a többi fajta átkerült a védendő, illetve az 5000 populációs létszám feletti megőrzendő kategóriába.

Milyen módon őrzik meg ezeknek a baromfifajtáknak a genetikai anyagát?

Először is megőrizhetjük in situ in vivo módon a faj eredeti élőhelyén élő állományok formájában. Például az olyan erdélyi fajtákból, mint az erdélyi tarka pulyka vagy a bánáti lúd, van ilyen génmegőrzési programunk Erdélyben. Ex situ-ról beszélhetünk akkor, ha az élőhelyéről elhozzuk az állatokat, és in vivo (élő) formában farmokon, állatkertekben vagy akár az intézetben külön kihelyezett kis nukleusz populációkban őrizzük meg őket. In vitro módon a genetikai anyagot mélyhűtött állapotban őrizzük meg hosszú távon.

A ritka és értékes genetikai anyag megőrzésének legteljesebb, legtermészetesebb és legkézenfekvőbb módja a fajták élő állományok formájában történő fenntartása. Azonban a környezeti ártalmak, a klímaváltozás, a járványok, a természeti katasztrófák veszélyeztetik ezeket a populációkat. Ezért a genetikai anyag biztonságos fenntartásának elengedhetetlen része az ivarsejtekben, ivarszervszövetekben, valamint az embrionális sejtekben tárolt információk hosszú távú megőrzése mélyhűtött formában (ex situ in vitro konzerváció).

Intézményünkben in vivo baromfi- és víziszárnyasgénbakot tartunk fent, amely az összes magyar őshonos és régen honosult fajtát tartalmazza. Ehhez egy in vitro baromfispermabank is tartozik, amelyet mostanra embrionális őssejtek, illetve ivarszervszövetek tárolásával is kibővítettünk. Őrizzük a fajták DNS- és szövetmintáit is. A génmegőrző munkát molekuláris genetikai vizsgálatok, diverzitásvizsgálatok, szaporodásbiológiai és takarmányozási vizsgálatok támogatják, és ezek segítik a leghatékonyabb protokollok kidolgozását.

Hogyan kell elképzelni az in vitro módon tárolt genetikai anyagot?

A baromfi roppant érdekes az emlősökhöz és az emberhez képest abból a szempontból, hogy itt a nőivar határozza meg az utódok nemét, tehát a női ivari kromoszómát a petesejt tartalmazza. Pont fordítva, mint az emlősök esetében.  A génmegőrzés gyakorlatában a szaporítóanyagok hosszú távú tárolására a spermafagyasztás a legelterjedtebb módszer. Baromfi esetében a FAO csak házityúkra ajánl spermamélyhűtési protokollt, amely nem megfelelő minden fajra. Intézményünk szaporodásbiológiai kutatócsoportja faj- és fajtaspecifikus eljárások kidolgozásán dolgozik. Emlősöknél a sperma megfelelő a teljes genetikai információ továbbadására. Azonban a madarak esetében, ha csak a hímivarsejteket őrizzük, a női ivari kromoszóma és a mitokondriális DNS anyaga elvész a jövő számára. Ezek csak a petesejtben, illetve a nőivarú embriókban találhatók meg a baromfiban. Ez viszont okoz némi problémát a fagyasztva tárolás során, mert a petesejt tulajdonképpen maga a tojás. Ennek pedig a mérete, valamint a biofizikai és biokémiai tulajdonságai nem engedik meg, hogy károsodás nélkül lehessen mélyhűteni. Emiatt alternatív módszereket kell kidolgozni ahhoz, hogy a madarak teljes genetikai anyagát meg tudjuk őrizni.

Milyen módszerekkel tárolható a madarak genetikai anyaga?

Az egyik módszer azon alapul, hogy a madaraknál napos korban a petefészek szövete még megfelelő állapotban van, nem halmozódott fel benne a szikanyag, nem alakult még ki az a szőlőfürtszerű alakzat. Ilyenkor még az ivarszervszövetet fel tudjuk darabolni, mélyhűthetjük, illetve át is tudjuk ültetni egy másik egyedbe. Ha egy ilyen napos kori ivarszervszövet-darabkát átültetünk egy másik, mondjuk egy kereskedelmi baromfifajtának a napos csibéjébe, akkor ivarérést követően a felnőtt nőivarú madarat meg tudjuk termékenyíteni a megőrizni kívánt fajtának a mélyhűtött és felolvasztott ondójával. Így pedig már az első utódgenerációban ez az állat 100 százalékban a megőrizni kívánt fajtának az utódját fogja előállítani.

Azonban ennél a módszernél is akadnak kihívások, amelyekkel meg kell küzdenünk. Ilyen például, hogy nem minden donorhoz (megőrzendő fajtához) alkalmazható minden recipiensfajta (befogadó vagy dajkaszervezet). Szerencsére sikerült a genetikai részleggel közösen kidolgoznunk egy olyan módszert, amellyel meg tudjuk határozni, hogy melyik őshonos donortyúkhoz melyik recipienst érdemes használni.

Milyen más módon történhet még a genetikai anyag eltárolása?

A PGC-sejtek, más néven primordiális őscsírasejtek olyan őssejtek, amelyekből kizárólag sperma-, illetve petesejt fejlődik ki. Madarak esetében ez azért szerencsés, mert az embrionális fejlődés során – a tyúk esetében ez olyan két és fél napos embriónál következik be – ezek a PGC-sejtek a véráramon keresztül elkezdenek vándorolni az ivarszervek felé, hogy ott letelepedjenek és felszaporodjanak. Ezekből fejlődik majd ki a spermium és a petesejt. Azonban van egy időablak, amikor még a véráramban keringenek. Emiatt a fejlődésbiológiai sajátosság miatt viszonylag könnyen ki tudjuk nyerni őket az élő embrióból.

Ez a gyakorlatban úgy történik, hogy egy ablakot nyitunk a tojáshéjon, és egy szívkörnyéki artériából vékony kapilláriscső segítségével egy mikroliter vért nyerünk ki. 2006 óta létezik olyan sejttenyésztő médium, amelybe becseppentve ezek a sejtek felszaporíthatók, a vér egyéb sejtjei pedig elpusztulnak a szelektív tápoldatban. Az ősivarsejtek elkezdenek szaporodni, így konkrétan egy-egy egyedtől különálló egyedi sejttenyészeteket tudunk alapítani. Mindkét ivarú ősivarsejtet tudjuk szaporítani, az ivar típusát ellenőrizni is tudjuk, illetve kitűnően tudjuk ezeket mélyhűteni is. Felolvasztás után pedig ugyanazon a módon vissza tudjuk injektálni őket egy két és fél napos embrió vérkeringésébe, ahol folytatják tovább a vándorlást, mintha mi sem történt volna. Letelepszenek az embrionális gonádban, és belőlük lesz a következő generáció.

A következő generáció ebben az esetben is 100 százalékban a megőrizni kívánt fajta lesz?

Igen. Ennél a módszernél azt a problémát kell megoldani, hogy a recipiensnek is vannak saját ősivarsejtjei. Így ha nem teszünk semmit, akkor vegyes utódpopuláció keletkezik, azaz lesznek utódai a beültetett donorsejtekből és a saját ősivarsejtjeiből is. Erre megoldás lehet az embrió sterilizálása besugárzással, ami viszont károsíthatja magát az embriót is, vagy génszerkesztéssel. Azonban mi több okból sem szeretnénk génszerkesztett állatokkal dolgozni. Létezik még az embrió kémiai anyaggal való sterilizációja is, azonban ez rendkívüli pontosságot, amolyan japános kézügyességet igényel.

Kutatócsoportunk most fajok közötti steril hibridek felhasználásával próbálkozik, amelyek ivarszerve alkalmas lehet a donorősivarsejtek befogadására és 100 százalékban a megőrizni kívánt fajta ivarsejtjeit termelni. Jelenleg gyöngytyúk- és házityúkhibridjeink vannak, melyek segítségével már sikerült a beültetett ősivarsejtekből spermát nyernünk.

Mi a különbség egy őshonos baromfi és az úgymond kereskedelmi fajták között?

Az őshonos baromfi kettős hasznosítású, azaz tojástermelésre és hús előállítására egyaránt kiváló. Ellenállóbbak a betegségekkel szemben, igénytelenebbek a takarmányozásra, kevesebb gond van velük. Mivel itt a Kárpát-medencében alakultak ki ezek a fajták, az itteni körülményekhez adaptálódtak. Extenzív körülmények között is jó a tojáshozamuk, a húsuk pedig igazi minőségi hús.

A klímaváltozás miatt egyre súlyosabb hőhullámokat jósolnak, ehhez hogyan tudnak alkalmazkodni az őshonos baromfifajták?

Ezeknek a fajtáknak eleve jobb a külső körülményekhez történő alkalmazkodóképessége. Azonban végeztünk egy igen érdekes vizsgálatsorozatot ezzel kapcsolatban, és végzünk jelenleg is, ami a klímaváltozás negatív hatásaira adott technológiai válaszoknak a kidolgozása. Gyakorlatilag arról van szó, hogy az 1–2 napos állatokat egy meleg nyári napnak megfelelő, 39 °C körüli hőmérsékletnek tesszük ki 12–24 órán keresztül. A hőkezelés hatására ezek az állatok felnőtt korukban is sokkal jobban bírják a szélsőségesen meleg nyári napokat. Sőt, az eredmények alapján úgy tűnik, hogy ez a tulajdonság a következő generációban is öröklődik, így tulajdonképpen ezt az eljárást elég a szülőpárnál alkalmazni ahhoz, hogy a végtermékutód is rendelkezzen majd ezzel a szélsőséges hőtűrőképességgel!

Kinek ajánlott tartani ezeket a fajtákat?

Kisebb háztáji gazdaságokban kifejezetten ajánlott ezeket az őshonos fajtákat tartani. Egy négytagú családot 5–6 tyúk bőven ellát tojással, a kakasokat pedig 14–16 hetesen le lehet vágni, a húsuk rendkívül jó minőségű. Nem mellesleg gyönyörű állatok, igazi színes baromfiudvart lehet velük varázsolni a ház körül. Persze mindenkinek ki kell tapasztalnia, hogy melyik fajtát választja, melyik válik be jobban a számára.

A másik remek felhasználási mód a falusi turizmus. Ekkor a külföldi vendég látja is, hogy mi kerül az asztalára, hogy mitől minőségi az az étel, amit felszolgálnak neki.

Ha úgy döntünk, hogy őshonos baromfit szeretnénk venni, hogyan juthatunk hozzá?

Intézményünkben naposcsibe-értékesítés üzemel tavasztól nyárig. Ezzel kapcsolatban a honlapon megtalálható telefonszámokon lehet érdeklődni.

Nyitókép: fogolyszínű magyar kakas, NBGK – HGI