Sok esetben többet szennyeznek a tengeri hajók, mint lehetne
Sok esetben többet szennyeznek a tengeri hajók, mint lehetne

Egy új tanulmány megállapította, hogy a hajók jelentős része túllépi a légszennyezési határértékeket. Bár a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) már 2005 óta szabályozza, hogy mennyi káros anyagot bocsáthatnak ki a hajók, a nyílt tengeren ezt nehéz nyomon követni – írja a Guardian.

A Yorki Egyetem kutatói új módszerrel igyekezték megfigyelni a hajók kibocsátásait: egy speciális, több tonna kutatói felszerelés szállítására képes repülőgéppel mentek a nyílt tengeren úszó hajók közelébe, hogy nyomon követhessék kibocsátásaikat.

Nem volt azonban könnyű dolguk, hiszen a hajók kibocsátásának vizsgálatához egészen alacsonyan kellett repülniük. A felszálló füst vizsgálatához gyakran mindössze 30 méter magasan repültek. Épp a felszálló „füstoszlopot” kellett célba venniük, hogy pontos számításokat tudjanak végezni. A hajó és a szél mozgásának irányával, valamint a sebességükkel egyszerre kellett számolniuk.

A kutatás évei alatt összesen 130 hajó esetében tudtak pontos méréseket végezni. 2019-ben a vizsgált 19 hajóból 8 jóval több ként bocsátott ki a megengedettnél, 2021-ben pedig 78 hajóból 5 lépte túl a határértékeket. Azt is megfigyelték, hogy a nyílt óceánon jóval gyakrabban lépik túl a határértékeket: a csatorna közelében és az Északi-tengeren, ahol az előírások szigorúbbak, ugyanaz a hajó kisebb légszennyezéssel haladt, mint a nyílt tengeren.

A kutatásban részt vevő James Lee professzor szerint egyértelműen megállapítható, hogy a hajók esetében bevezetett korlátozásoknak van hatásuk. Ezzel együtt bőven van még tér az előrelépésre, főként, hogy a közúti közlekedés tisztulásával a közlekedéshez köthető kibocsátások fő forrásává a hajózás és a légi közlekedés válik.

A szigorúbb szabályozások mellett szól az is, hogy a partok közelében haladó hajók jelentős forrásai a helyi légszennyezésnek: a becslések szerint a hajókhoz köthető légszennyezés egészségügyi hatásai 1,5 milliárd font többletköltséget jelentettek az Egyesült Királyságban 2017-ben. (The Guardian)

search icon