Amióta az eszemet tudom, bolondultam az állatokért, legfőképpen a lovakért és a kutyákért. Budán, zöldövezetben nőttem fel, ezért sosem tartottam magam kifejezetten városi embernek. A vidéki élet örömeinek halvány szeletét azonban mégis csupán balatoni nyaralónkban élhettem át. Ott ugyanis nagyszüleim nyaranta szorgalmasan ültetgették a zöldségeket, szedték a gyümölcsöt, főzték a lekvárt, befőttet, szörpöt, és természetesen a pálinkát is. A veteményesben volt egy saját kis ágyásom, amelybe azt ültettem, amit akartam.
A kezdetek
A lovakhoz való csillapíthatatlan vonzódásom révén kilenc éves koromban elkezdtem hobbi szinten lovagolni, majd egy hosszabb tinédzser kori szünet után 24 évesen végre saját lovam lett. Azután pedig még egy, és még egy. Minden álmom egy olyan saját terület volt, ahová hazavihetem a kis ménesemet, és velük élhetek, én gondoskodhatok róluk.
Ez az álmom 2007-ben valósult meg, egy közel 6000 nm nagyságú, teljesen üres – illetve akkor még kukoricával és egyebekkel beültetett – zártkerti területen, a főváros tágabb agglomerációjában. Ide pedig 2010-re takaros kis tanya-szerűséget építettünk.
Hozzá kell tennem, hogy haladó szemléletű mérnök édesapám ötleteinek köszönhetően már akkor napkollektort, biológiai szennyvíztisztítót és később hőszivattyús fűtést telepítettünk, így a környezettudatosság akaratlanul is már akkor az életem része lett.
A lovak
Az első „fejezet” száz százalékosan a lovakról szólt. Szerencsére nem voltam már teljesen kezdő, hiszen a bértartásban eltöltött lovasévek alatt rengeteget tanultam a lovak tartástechnológiájáról, egészségről–betegségről, illetve szinte minden szabadidőmet a lovaimmal töltöttem, rengetegszer a saját kezemmel trágyáztam, etettem, itattam őket.
Amikor hazahoztam a miniménest, minden az ő kényelmüket szolgálta. Például hogy „szegény” lovaknak minél nagyobb helyük legyen rohangálni, a terület hangsúlyosabb részét ők kapták meg. Nos, már az első évben rájöttem, hogy a lovaknak eszük ágában sincs kihasználni a tágas teret, viszont miután – elég hamar – végeznek a füves rész lecsipegetésével, a napjuk 99 százalékában a szénánál tömik a hasukat, vagy a fedett beállóban bambulnak. Cserébe viszont gyönyörűen összetapossák és sártengerré változtatják az úgynevezett „legelőt”, ahogy lehullik két csepp eső. Konklúzió: a lovaknak fejenként körülbelül egy hektár jó minőségű legelőre lenne szükségük, ha viszont nincs ilyenünk, akkor a legcélszerűbb egy közepes méretű karámban tartani őket, a füves részre pedig csak akkor, illetve – ha lehet – csak szakaszosan engedni rá az állatokat, ha a növényzet megfelelő méretű, és a talaj száraz.
Mik a lótartás előnyei?
Természetesen maga a ló. A ló rendben tartja az ember lelkivilágát (kivéve persze az állatorvosi számlákat, de ez egy másik történet). Ezenkívül persze ott van a testet is karbantartó „tanya-fitness”, vagyis a szénabálák görgetése, a napi trágyázás, az abrakos vödrök cipelése, télen pedig az elfagyott (fagy)csapok miatt a vízhordás.
Ezeken kívül a ló végterméke rendkívül értékes. Saját tapasztalatom, hogy az évek alatt gyűjtött trágya nagyszerű minőségű humusszá érett össze, és bár lovaim már sajnos egy ideje nincsenek, az általuk termelt anyagot a mai napig hasznosítom például a fűszerspirálomban vagy a virágládáimban.
Hogyan lett legelőm?
Aki most vágna bele akár ló, akár más növényevő állat tartásába, amely számára legelőt tervezne, annak talán hasznos lehet az én tapasztalatom.
Miután a lovaim secperc alatt kitaposták az eredetileg burjánzó, ki tudja, milyen füves, tarackos növényzetet, egy ismerős tanácsára elmentem egy vetőmagüzembe, és ott a telkemen lévő talajhoz a célomnak megfelelő legelő-magkeveréket vásároltam. A telkem többi részére pedig „kaszáló” típusú keveréket vetettem. Ez szintén roppantul jó döntésnek bizonyult, mert jelenleg öt agár futkározik rajta nap, mint nap, és tökéletesen bírja a kiképzést.
Még egy érdekesség: a legelőm azóta is folyamatosan alakul. Már nem az eredeti fűfélék borítják, hanem attól függően, milyen állat legeli – most éppen kecske és birka –, újabb és újabb növények jelennek meg rajta.
Egyéb állatok
Elsőre nem terveztem bővíteni az állatállományt, tökéletesen elég volt nekem a lovak és kutyák kombinációja, mégis úgy gondolom, hogy érdemes azt is számításba véve tervezni a melléképületeket, karámokat és egyéb területeket, hogy az ember nem tudhatja, mikor és mivel bővül, változik a tanya élőlény-összetétele.
A kecsketartás gondolata igazából elég hamar szöget ütött a fejemben. A kiköltözés után viszont 12 év telt el, mire hazahoztam az első kecskémet. Erről később írok.
Gyümölcsök és zöldségek
A telken eredetileg jó pár tőke igen öreg szőlő és gyümölcsfa is volt, köztük egy különleges fehér cseresznye is, amely sajnos azóta az enyészeté lett. A gyümölcsfákat igyekeztünk visszafiatalítani, illetve a már meglévők mellé számtalan újat is ültettünk, talán ez volt a második lépés a terület körbekerítése után. Többféle alma-, körte-, sárga- és őszibarack-, cseresznye- és szilvacsemete foglalta el végleges helyét, melyek mára – a szerencsésebb években – igen jó termést adnak. Ezt ma sem csinálnám másképp, bár érdemes azért nagyjából kikalkulálni a későbbi veteményes helyét, mert sajnos nálam pár fa túl sok árnyékot vet a zöldségeimre.
A zöldségeskertet több helyen és több formában próbálkoztam megvalósítani, több-kevesebb sikerrel, de erről a következő részben számolok be 😊.
