Sokak szerint a mitigáció, azaz a klímaváltozás lassítása, esetleg megállítása a kibocsátások csökkentésével önmagában már nem járható út. Egyre nagyobb szükség van arra, hogy elkezdjünk az adaptációval foglalkozni, tehát olyan utakat keressünk, melyek segítenek alkalmazkodni az egyre gyorsabban megváltozó körülményekhez. Ez utóbbi foglalkoztatja Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutatót is, akivel Holnapután című rádióműsorunkban beszélgetünk.
A kollapszológiának is nevezett tudományág a komplex rendszerek viselkedésével foglalkozik, illetve ahogy vendégünk mondja: „kialakulásukhoz mérten rövid és gyors hanyatlásukkal és összeomlásukkal”. Ilyen komplex rendszereket sokfelé találunk: ilyen például bolygónk ökoszisztémája vagy épp a globális ipari civilizációnk is. Stumpf-Biró elsősorban az utóbbival, civilizációnk jelenlegi, általa egyértelműen hanyatlónak nevezett korszakával foglalkozik.
Az adaptáció, illetve ennek vendégünk által képviselt területe, a mélyalkalmazkodás alapvetően az angol kutató, Jem Bendell 2018-as tanulmányából nőtt ki, amely annak idején tudományos körökben nagy viharokat kavart. Kicsiben egyébként itthon is hasonló játszódott le Gelencsér András légkörkutatónak, a Pannon Egyetem rektorának tavaly nyári interjúja után. A kutató akkor amellett érvelt, hogy már nem tudjuk visszafordítani a klímaváltozással és a biodiverzitás hanyatlásával kapcsolatos folyamatokat, ezért „a civilizációnk néhány évtizeden belül összeomlik”.
Vendégünk hasonló állásponton van: „az összeomlást sem visszafordítani, sem megakadályozni, de érdemben lassítani sem tudjuk”.
Azt viszont fontos tisztázni, hogy mit is értünk összeomláson. Ahogy megtudjuk, nagy valószínűséggel nem egyetlen konkrét eseményről beszélünk, hanem különféle történések halmazáról. Tehát nem egyik napról a másikra kell majd a modern ipari civilizáció összes vívmányáról lemondanunk, hanem – ha szerencsénk is lesz, és teszünk is érte – lépésről lépésre zajlik majd egyfajta leépülés.
Kapcsolódó bejegyzések
Mit tegyünk, ha már nem tehetünk semmit? – Interjú
Stumpf-Biro Balázs összeomlás-kutató szerint fejlett ipari civilizációnk leszálló ágban van, ideje felkészülnünk az összeomlására.
Vendégünk Szalóczy Zsolt hasonlatát idézi, mely szerepelt egy épp a hetekben megjelent interjúban is. A fizikus szerint nem úgy kell elképzelni a ránk váró történéseket, mint amikor kellemesen lebegünk egy csordogáló hegyi folyón, egy gumimatracon, aztán egyik pillanatról a másikra belezuhanunk egy vízesésbe. Sokkal inkább úgy, hogy egy végtelen és kiszámíthatatlan rafting vár ránk, nemcsak egyéni, hanem közösségi, társadalmi szinten is.
Ahogy Stumpf-Biró hangsúlyozza, elsősorban rajtunk múlik, hogy mennyire lesz lejtős ez a száguldás. Vendégünk szerint leginkább egy lefelé tartó szinuszgörbére hajaz majd a jövő, melyben lesznek azért átmeneti felfelé ívelő periódusok is. Épp úgy, mint a koronavírus járvány után, amikor gyors fellendülés következett. Ebből persze már azt is kiolvashatjuk, hogy a lejtmenet már zajlik, már benne ülünk a csónakban.
Az adásban arról is beszélünk, hogy mit tehetünk azért, hogy az összeomlás ne sodorjon mindent magával, hogy ne legyen mindent elsöprő erejű. Azt viszont fontos tudatosítani, hogy egyelőre nagyon nem ebben az irányban mozgunk, ez látszik a klímakonferenciák sorozatos bukásán, a greenwashing jelenségén, vagy épp azon, hogy a szén-dioxid-kibocsátás, melynek most már jelentősen csökkennie kellene, töretlenül növekszik.
A kollapszológus szerint az egyik legfontosabb, amit megtehetünk, hogy értelmileg és érzelmileg is megértjük azt a polikrízisnek is nevezhető folyamatot, melyben vagyunk.
Fontos, hogy egy hajó szép legyen, meg nagy, de ha süllyedni kezd, akkor az a legfontosabb, hogy mennyi mentőcsónak van, és hogy mindenki tudja-e, hol találja őket, és mi a dolga, ha benne ül
– teszi hozzá Stumpf-Biró Balázs.
