Vezető tudósok szerint észbe kell kapnunk, mielőtt túl késő lesz
Vezető tudósok szerint észbe kell kapnunk, mielőtt túl késő lesz

A világ 17 vezető kutatója adta közre azt a jelentést, melyben figyelmeztetnek: az emberiség nagy része nem fogja fel a biodiverzitás elvesztése és az éghajlati zavarok okozta veszélyek mértékét.

A tanulmányt készítő szakemberek úgy vélik, hogy a bolygó sokkal rosszabb állapotban van, mint ahogyan azt a legtöbben, köztük kutatók is, gondolják. A Frontiers in Conservation Science című tudományos lapban megjelent jelentésük több mint 150 korábbi tanulmány vizsgálatával jutott az aggodalomra okot adó következtetésekre.

A bioszférát és minden életformáját – beleértve az embereket – érintő veszély mértéke valójában olyan nagy, hogy nagyon nehéz felfogni, akár még a jól informált szakembereknek is

-írja a tanulmány

A probléma gyökere, hogy a természetes világ lerombolása és a hatások megjelenése közötti késedelmi idő miatt az emberek nem ismerik fel, milyen nagy a probléma, melynek következményeként a klímaváltozással összefüggő tömeges elvándorlás, a járványok és a források miatti konfliktusok elkerülhetetlenekké válnak, hacsak nem születnek sürgősen intézkedések. A probléma kezeléséhez messzire mutató változtatásokra van szükség a globális kapitalizmus, az oktatás és a nemek közötti egyenlőség terén.

Úgy véljük, hogy amint az emberek megértik a probléma nagyságát és közelségét, nyilvánvalóvá válik, hogy sokkal többet kell tennünk az olyan egyéni akcióknál, mint például a műanyaghasználat csökkentése, kevesebb hús fogyasztása vagy a kevesebb repülés. Nagy, szisztematikus változtatásokra van szükség, méghozzá gyorsan.

-mondja a tanulmány egyik szerzője

A jelentés hónapokkal azután született, hogy a világ nem teljesítette a biológiai sokféleség védelméről szóló egyezmény által elfogadott stratégiai tervben megfogalmazott, 2020-ig elérendő célok egyikét sem. A jelenleg helyzet alapján a világ nagyjából egymillió faja kihalhat a következő évtizedekben egy ENSZ-jelentés szerint.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(MTI)

search icon