Kína jó néhány éve felismerte, hogy a zöldátállásnak nem feltétlenül kell nehézkes, kellemetlen folyamatnak lennie: hatalmas üzlet is lehet. Áder János volt köztársasági elnök a Kék Bolygó podcast új adásában Kőrösi Csabával beszélgetett: a legutóbbi COP30-as csúccsal kapcsolatos tapasztalatok mellett az ázsiai szuperhatalom helyzete is szóba került. Ennek kapcsán pedig mi is áttekintjük, mit érdemes tudni az elmúlt években – legalábbis néhány szegmensben – fenntarthatósági mintaországgá vált Kína transzformációjáról.
Távolról indulnak
Kína felel a világon a legtöbb üvegházhatású gáz kibocsátásáért. Az ország – korábbi tervei szerint – 2030-ig eléri a maximális kibocsátást, ami után az emisszió elkezd csökkenni, míg 2060-ra elérik a karbonsemlegességet. Ahogy a podcastban Áder János is elmondta, több korábbi elemzés mutatott rá arra, hogy a csúcskibocsátás talán már előbb, 2026–2027 táján bekövetkezhet. Sőt, az sem elképzelhetetlen, hogy máris platózott a kibocsátás, egy a napokban megjelent tanulmány legalábbis a szénalapú energiatermelés csökkenését mutatta ki 2025-ben.
Az elmúlt évek eseményeit és a friss adatokat tekintve talán nem túlzás azt állítani, hogy az országban energiaforradalom zajlik.
Kína teljes energiatermelési kapacitása a 2025 végi adatok alapján 3790 GW körül alakult, ennek pedig már ma is jelentős részét adják megújulók. Az országban csak a tavalyi évben több mint 300 GW napenergia- és 100 GW szélenergia-kapacitást építettek be. Összehasonlításként hazánk teljes energiatermelési kapacitása 2025-ben nagyjából 17 GW volt, tehát az ázsiai ország csupán a tavaly működésbe lépett megújuló erőműveivel több mint 23-szor akkora kapacitást hozott létre, mint a teljes magyar rendszer.
Hogy milyen léptékről beszélünk, azt jól mutatja, hogy Kína jelenleg több napelemet és szélturbinát telepít évente, mint a világ többi országa együttvéve.
Az utcákon már megvalósult a zöldátállás
Nem az energiatermelés az egyetlen terület, ahol Kína komoly eredményeket ér el. A Szegeden épülő BYD gyár megjelenése óta már itthon is képet alkothattunk arról, hogy az ázsiai ország elektromobilitásban is ott van az élbolyban. Sőt, a számok azt mutatják, hogy már nemcsak követik a trendeket, hanem ők diktálják azokat: a BYD 2025-ben átvette a vezetést a Teslától, és lett a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója.
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a podcastban elmesélte, hogy amikor néhány hónapja Kínában járt, meglepődve vette tudomásul, hogy a városokban az autók és a motorkerépárok túlnyomó többsége elektromos hajtású. Mindehhez pedig a töltőinfrastruktúra is jelen van. Az állami Xinhua hírügynökség tavaly év végén közzétett adatai szerint csupán utcai, nyilvános töltőből több mint 4,63 millió található az országban, melyekhez a cégeknél és a háztartásokban fellelhető töltőket is hozzászámítva számuk a 20 milliót közelíti. Ez persze csak az érem egyik oldala. Miközben Kínában, illetve a fejlettebb nyugati országokban az elektromos modelleket értékesítik, addig a fejlődő országok piacait Kína elárasztja az otthon eladhatatlanná vált fosszilis üzemanyaggal hajtott járművekkel.
Kőrösi Csaba a podcastban beszélt arról is, hogy Kína a napelemek gyártása terén is domináns szereplő. Ez a számok szintjén azt jelenti, hogy a világon minden eladott 10 napelempanelből több mint 8-at a kommunista államban gyártanak, részesedésük a világpiacon körülbelül 86,5%-os.
A fentiektől elválaszthatatlan az akkumulátorgyártás is, mely a zöldfordulat egyik alapköve. Az akkumulátorok gyártásához azonban szükség van az úgynevezett ritkaföldfémekre. Ilyen például a lítium, a kobalt vagy a nikkel. Ezek nem csak az ázsiai országban fordulnak elő, ám finomításuk 70–90%-ban Kínában történik. A világ más részein, főként a fejlett országokban ezek a kapacitások leépültek. Mindez nem választható külön a kínai stratégiai megfontolásoktól, amelyek jegyében évtizedek óta komoly állami támogatásokkal és a környezetvédelmi szabályozások szinte teljes mellőzésével segítették a ritkaföldfémeket kitermelő és feldolgozó hazai cégeket, akik így könnyedén lenyomták az árversenyben a nyugati vetélytársakat. Ez napjainkban azt jelenti, hogy a kínai cégek szinte megkerülhetetlenné váltak, ha valamely termékek előállításához ritkaföldfémekre van szükség. Ez komoly stratégiai fegyver lehet Peking kezében.
Poltikailag is motivált fejlesztés
Tévedés lenne azt hinni, hogy Pekinget csupán a környezetvédelem motiválja. Ahogy Kőrösi Csaba is megemlítette, Kína kezdetben nem volt túlságosan lelkes a klímavédelem és a fenntarthatósági fordulat tekintetében. Azonban aztán egyfelől felismerték, hogy ha elengedjük a gyeplőt, és a felmelegedés kilő, az nagyon komoly GDP-csökkenést jelentene rájuk nézve (is), másrészt pedig elkezdtek számolni, és rájöttek, hogy a fenntarthatóság hatalmas üzlet is lehet.
Tavaly novemberben jelent meg A haza mindent előtt címmel Áder János volt köztársasági elnök könyve, amelyben két elnöki ciklusának tapasztalatait összegzi. A kötetben – más témák mellett – kiemelt szerepet kap a volt elnök szívügyének számító fenntarthatóság, valamint a környezetvédelem kérdésköre. Az alábbi néhány sort, amely tökéletesen illik cikkünk témájához, és amely bemutatja a 21. század egyik legnagyobb versengését és dilemmáját, a könyvből idézzük:
Megengedheti-e magának hosszú távon Amerika, hogy Kína a fenntarthatósági fordulat gazdasági előnyeivel jócskán beelőzze? Figyelmen kívül hagyhat-e egy ilyen jelentős, egyre nagyobb potenciális üzletet jelentő területet? Lemondhat-e az újrahasznosításról, amikor például óriási a küzdelem a készülékekből visszanyerhető, különböző ritkafémekért? A környezetkímélő innovációk, a kibocsátáscsökkentő technológiák forradalma zajlik, a fejlesztők versenye dübörög. Ebbe nem beszállni oktondiság. A versengésben pillanatnyilag az USA nem áll túl jól, miközben Kína mellett már nagy lendülettel jön fel India is. Ha a kettőt összeadom, az már majdnem egy 3 milliárdos piac. A kínai társadalom ráadásul átalakulóban van, egyre nagyobb a fizetőképes, fogyasztani akaró középosztály. Ki gondolta volna tíz évvel ezelőtt, hogy Kína telepíti majd a legtöbb napelemet, gyártja a legtöbb elektromos autót? És használatban is elsők: lakosságarányosan náluk fut a legtöbb elektromos jármű az utakon. Ha Amerika nem lép, menthetetlenül lemarad.
Ennek az eredménye a rengeteg innováció, a mérhetetlen gyártókapacitások olyan területeken, mint az akkumulátoroké vagy épp a már említett napelemeké. Kínában az elmúlt évtizedekben a társadalmi szerveződés a gazdasági növekedés köré épült: amíg magas a GDP-növekedés, addig senki nem kérdőjelezi meg a kommunista párt hatalmát. Legkésőbb a 2010-es évek második felére azonban az évtizedekig kiugrónak számító, évi 10% körüli kínai növekedés bezuhant, amit olyan események követtek, mint az ingatlanpiaci lufi kipukkanása. A problémák ellensúlyozására az állampártnak új irányokat kellett találnia, ezek egyik fő iránya pedig a zöldfordulat lett.
Szintén nem elhanyagolható szempont, hogy fosszilis energiahordozók terén Kína behozatalra szorul. A régió geopolitikai helyzetéből fakadóan jelenleg egyedül az Oroszország felőli import biztosított, viszont a behozatal döntő része tengeren zajlik. Egy esetleges konfliktus kialakulásakor, ami az elmúlt időszakban Tajvan kapcsán egyre gyakrabban felmerül, a tengeri szállítás könnyen ellehetetlenülhet, megbénítva a kínai gazdaságot. A saját területen megújulókból fedezett, decentralizált energiatermelés viszont jelentősen csökkenti az ország geopolitikai sebezhetőségét.
Kína tehát felismerte, hogy a jövőbe vezető úton elengedhetetlen a zöldfordulat, és azt is bebizonyította, hogy mindezzel akár jól is lehet járni. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy ennek a kívülről nézve látványos átalakulásnak lehetnek rejtett költségei, ezeket pedig a globális észak embere nem biztos, hogy olyan könnyedén és szívesen megfizetne, mint egy kínai polgár. Következésképp tehát kijelenthető, hogy a kínai út fontos, figyelemreméltó és nagyon sikeres, de csak egy a sokféle út közül, melyek a fenntarthatóság felé vezethetik az emberiséget.
Borítókép: canva.com
