Amerikai kutatók szerint az északi-sarkvidék jégvesztesége miatt az ott élő állatoknak jóval nagyobb erőfeszítést jelent a helyváltoztatás és táplálékszerzés, így például a jegesmedvéket vagy a narválokat gyakorlatilag az éhenhalás fenyegeti.
A Journal of Experimental Biology című tudományos lap klímaváltozásról szóló különszámában jelent meg Anthony Pagano és Terrie Williams tanulmánya, akik arra voltak kíváncsiak, milyen hatással van a környezet változása a jegesmedve és a narvál életmódjára.
Ehhez felmérték az állatok mozgásának energiaigényét, melyből arra a következtetésre jutottak, hogy a nagymértékű jégveszteség miatt a helyváltoztatásra 3-4-szer nagyobb energiát kell fordítaniuk, mint egy normális kiterjedésű jégtakaró esetén.
A helyzetet tovább rontja, hogy a például a jegesmedve esetében, így kevésbé fér hozzá fő élelmiszerforrásához, a kalóriában gazdag fókákhoz, amely helyett így sokkal kisebb tápanyagtartalmú élelmiszereket kénytelen fogyasztani, így a medvék sokszor gyakorlatilag éheznek.
Egy jegesmedvének nagyjából 1,5 rénszarvast vagy 37 sarkvidéki szemlinget, vagy 74 sarki ludat, vagy 216 sarkilúdtojást, vagy 3 millió darab fekete varjúbogyót kellene elfogyasztania ahhoz, hogy ugyanakkora mennyiségű emészthető energiához jusson, mint amennyit egyetlen felnőtt gyűrűsfóka zsírjából kinyer.
– fogalmaztak a kutatók
A narválok akár másfél kilométer mélyre is le tudnak úszni, de időről-időre szükségük van levegőre, amelyhez a felszínre kell jönniük. Ehhez a jégtáblákon lékekre van szükség, azonban a sarkvidék az olvadás miatt egyre kevésbé kiszámítható a lékek helyzete. Ha az állat rosszul kalkulál, akár meg is fulladhat.
Az olvadással együtt a „tengeri unikornisokra” veszélyes kardszárnyú delfinek is egyre gyakrabban jelennek meg az érintett területeken. A lassú tempóban úszó narválok a nyílt vízben gyakran esnek kardszárnyú delfinek áldozatául.
(phys.org/MTI)