



Az Exeteri Egyetem kutatói a városokban élő szürkemókusokat vizsgálva különös viselkedést figyeltek meg: minél zajosabb környezetben élnek a rágcsálók, annál nagyobb biztonságban érzik magukat.
Az OIKOS tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a szürkemókusok a forgalmas utak közelében kevesebb táplálékot rejtenek el. Ez közvetlenül utal az állatok biztonságérzetére, ugyanis ez a viselkedés akkor figyelhető meg náluk, ha kevésbé tartanak a ragadozóktól.
A szürkemókusok Észak-Amerikából származó invazív faj, amely Európában – nyugatról kelet felé haladva – szorítja ki a nálunk őshonosnak számító európai (vagy vörös) mókust.
A kísérletben a kutatók a mókusok számára választási lehetőséget adtak, hogy egy „biztonságos” (fedett) és egy „kockázatos” (nyílt) táplálkozóhely között dönthessenek. Azt találták, hogy a biztonságos és a kockázatos táplálkozóhelyen történő élelemfogyasztás közötti eltérés a zajos utakhoz közelebb csökkent.

Minél magasabb és állandóbb volt a zajszint egy területen, annál nagyobb volt a mókusok biztonságérzete, míg a kevésbé állandó zajok mellett fokozottabb volt a táplálékszerzés és a raktározás.
„Az emberi tevékenység kettős hatással van a városi vadon élő állatokra, például a szürkemókusra. Míg az emberi jelenlét a városokban csökkentheti a ragadozók jelentette kockázatot, más helyzetekben éppen növelheti azt. A mókusoknak tehát alkalmazkodniuk kell azáltal, hogy megváltoztatják táplálkozási szokásaikat, valamint élőhelyük használatát” – mondja Sasha Dall, az Exeteri Egyetem kutatója.
(Qubit)