Vajon tanulhatunk-e valamit az elmúlt évszázadok paraszti tudásából, amely a mai világ – jellemzően városlakó – emberét közelebb viheti a fenntarthatósághoz? Erre a kérdésre kereste a választ Áder János volt köztársasági elnök legújabb podcast-beszélgetésében. Az adás apropóját a Szentendrei Skanzenben a napokban nyíló kiállítás adja, amely a hagyományos tudásra alapozva próbál választ adni napjaink legégetőbb fenntarthatósági kihívásaira.
A Kék Bolygó podcastjának aktuális adásából egyértelművé válik, hogy a Szentendrei Skanzen jóval több egyszerű múzeumnál: hatalmas, élő tudásbázis őrzője. Egy olyan világ lenyomata, amely még nem szakadt el a természettől, annak körforgásától és törvényszerűségeitől.
Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán
Ahogy Nagyné dr. Batári Zsuzsanna, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tudományos és ismeretátadási igazgatója az adásban elmondta, őseink kényszerből ugyan, de mesterien alkalmazkodtak környezetükhöz: ismerték a helyi fajokat és azokat a praktikákat, melyeket alkalmazva a természeti környezet erőforrásait a saját javukra fordíthatták. Tették mindezt úgy, hogy közben kímélettel bántak ezekkel az erőforrásokkal. Bár, ahogy azt Áder János elmondta, ezek a tudások kiveszőben vannak, a Skanzen őrzi és kutatja, illetve próbálja átadni őket a mai generációknak.
Ezt a tudásátadást célozza a „Zöld Skanzen” tematikus év is, modern formában, a 21. század ritmusára hangolva. Ennek keretében valósul meg a mostani „Együtt a fenntarthatóságért!” című kiállítás is.
Globális célok, ősi megoldások
Az ENSZ 2015-ben fogadta el a Fenntartható Fejlődési Célokat (Sustainable Development Goals, SDGs). A 17 célkitűzés magában foglalja a szegénység felszámolását, az egyenlőtlenség csökkentését, valamint a természeti erőforrások és az ökoszisztémák fenntartható kezelésének előmozdítását, mint ahogyan a fenntartható, mindenre kiterjedő és igazságos gazdasági növekedést is.
Ahogy a podcastban elhangzott, az április 22-én nyíló kiállítás azt mutatja meg az egyes célokhoz kapcsolódva, hogy ezek elérését hogyan tudja segíteni, miként tudja gyorsítani az, ha visszanyúlunk ahhoz a hagyományos tudáshoz, amely a paraszti világban elválaszthatatlan volt a mindennapi gyakorlattól.
Élelmiszer-biztonság? A krumpli mindig kéznél van!
Ilyen hagyományos tudáson alapszik például az élelmiszer-biztonság megteremtésének kérdésköre; a podcast egyik legérdekesebb témája ez volt, hiszen a kettes számú fenntartható fejlődési cél (SDG) éppen az éhezés megszüntetése. A paraszti világban az éhezés nem volt ismeretlen, elsősorban a külső hatások nyomán ütötte fel fejét. Voltak azonban olyan praktikák, illetve olyan termények, melyek segíthettek átvészelni az ínséges időket. A kiállításon a burgonyára hívják fel a figyelmet mint a megoldás egyik lehetséges eszközére.
Közismert tény, hogy egyre kevesebb növényt, sőt egyre kevesebb fajtát termesztünk. Kivétel ez alól a burgonya: a termesztett fajták rendkívül változatosak alakjukat, színüket és felhasználhatóságukat tekintve. Kevésbé ismert, hogy nagyjából 1 milliárd ember alapélelmiszere, és hazánk második legfontosabb élelmiszernövénye. Magyarországon csak a 18. század végén kezdték széles körben termeszteni, de gyorsan elterjedt. A népi konyha rendkívül kreatívan, megszámlálhatatlan módon el tudta készíteni. A kiállításon hagyományos receptekkel is meg lehet ismerkedni. A növény fenntarthatósági szempontból is figyelemre méltó, hiszen 1 kilogramm krumpli előállításához mindössze 250 liter vízre van szükség, míg a rizs vízigénye ennek tízszerese, a búzáé pedig 1500 liter.
A régi tudás megőrzése, átadása és alkalmazása
Ahogy az igazgatónő elmondta, a kiállítás fő célcsoportját a fiatalok jelentik. Tapasztalataik szerint azokon a területeken, amelyekre a kiállítás fókuszál, a fiatalabb generációk nagyon kevés komplex tudással rendelkeznek. Áder János is felhívta a figyelmet arra, hogy az egyik legnagyobb probléma az, hogy kezdjük elveszíteni azokat az ismereteket, amelyek nagyszüleinknek, dédszüleinknek még a birtokában voltak. Ez a tudás most hozzájárulhatna az egészséges élethez, a természethez való kötődésünk megerősítéséhez, és nem utolsó sorban a fenntarthatósági törekvések sikeréhez.
Ez már csak azért is lényeges, mert ahogy ezt a volt köztársasági elnök kiemelte, 2050-re várhatóan az emberiség háromnegyede városokban él majd, végképp elszakadva a termőföldtől. Az igazgatónő ugyanakkor beszélt arról is, hogy a városi életbe is be lehet emelni – például közösségi kertek kialakításával vagy az időjárási szélsőségeket mérséklő növényzet telepítésével – olyan elemeket, melyek visszaadják a természethez való kapcsolódás élményét. Ezek pedig megint csak olyan eszközök, melyek megvalósításában támaszkodhatunk a múltból származó tudásra, egyben megadva a cselekvés lehetőségét a mai embernek.
Utóbbi pedig elengedhetetlen! A klímaváltozás korában az aktív cselekvés, a kisközösségek létrehozása és erősítése, valamint a régi új ismeretek felfedezése és továbbadása mind olyan tényezők, melyek erősítik a rezilienciánkat, és oldják a fojtogató klímaszorongást.
Borítókép: Szabadtéri Néprajzi Múzeum
