Így, hogy a koronavírus miatt bezárkózni kényszerültünk, és kedvenc éttermeink, kávázóink csak elvitelre, vagy kiszállításra dolgoznak, megemelkedett az eldobható műanyagdobozok száma. Sokszor láthatjuk, hogy ökobarát a csomagolás, de tisztában kell lennünk azzal, ha egy műanyag lebomló, nem biztos hogy le is bomlik.

Szomorú tény, hogy egy normál európai évente 500 műanyagzacskót használ, és egy zacskó átlagosan 25 percig van használatban. A szívószálaknál pedig ez az idő gyakran csak néhány másodperc. Ellenben egy fél évezred szükséges a lebomlásához, de akkor sem tűnik el teljesen, hanem mikroműanyagként örökre velünk marad.

Az utóbbi években felerősödött a környezettudatos gondolkodás, ezért egy hétköznapi vásárló megörülhet a lebomló műanyag jelzéssel ellátott szatyroknak, és használat után nyugodtan hátradőlhet, hogy ezzel segített a bolygónak. Sajnos kijelenthető, hogy ez egyáltalán nem igaz. Ideje tisztába tenni a lebomló műanyagok közötti különbséget.

A műanyag zacskók három fajtája: lebomló, biológiailag lebomló és komposztálható műanyag.

Lebomló műanyag

A lebomló műanyag ugyanolyan, mint a hagyományos társa, csak egy plusz vegyületet adnak hozzá, ami miatt az átlagos 4-500 év helyett pár év alatt aprózódik. És ez itt a kulcsszó, hiszen a műanyag nem szívódik fel, vagy alakul át természetes anyaggá, hanem csak részecskéire bomlik és mikroműanyagként örökre velünk marad, bekerülve a táplálékláncba, ezzel pedig hatalmas egészségi és környezeti károkat okozva. A WWF elemzése azt a megdöbbentő adatot tárta fel, hogy évente átlagosan egy bankkártya tömegű műanyag kerül be a szervezetünkbe. Tehát a „csak” lebomló műanyag nem változtat a problémán, csak elfedi azt.

A biológiailag lebomló PLA (polylactic acid, vagyis politejsav) műanyag

PLA-t módosított kukorica- vagy burgonyakeményítőből gyártanak, és ez már valóságosan el tud bomlani. Adódhat a gondolat, hogy ha ezt növényből állítják elő és le is bomlik, akkor ez egy természetes anyag. Ez koránt sincs így, mivel azért, hogy műanyag készülhessen belőlük, különböző vegyipari műveletekkel kis molekulára kell hasogatni a keményítőt, és ezt a molekulát szintén vegyipari módszerekkel polimerizálni. Így a végeredménynek már semmi köze sincs az eredeti anyaghoz. De a fő probléma, hogy a biológiai bomlás igen egyedi körülmények között megy csak végbe. A lebontáshoz ugyanis mikroorganizmusokra, gombákra és algákra van szükség, de sokszor UV-fény és 50-60 °C körüli hőmérséklet is elengedhetetlen hozzá. Ha ez a fajta műanyag is a szeméttelepen végzi, ahol nem adottak a megfelelő körülmények, nem bomlik le soha, hanem szintén mikroműanyag formájában marad velünk.

Komposztálható műanyag

A harmadik típus, a komposztálható műanyag a biológiailag lebomló műanyag egy alfaja. Itt természetes adalékkal változtatják meg a polimer szerkezetét, így jobban megtapadnak rajta a bomlást végző mikroorganizmusok, és könnyebben bekövetkezik a bomlás. Természetesen nem arra kell gondolni, hogy ha eldobjuk az erdőben, vagy az otthoni komposztálónkba tesszük, maradéktalanul felszívódik. Ennél a műanyagnál is szükséges, hogy megfelelő ipari körülmények között, állandó hőmérsékleten menjen végbe a komposztálás. Ehhez azonban kifejezetten a komposztálható műanyagokra specializálódott hulladékkezelésre van szükség.

Mivel a lakosság egyre nyitottabb a fenntarthatóságra, de a fogalmak még kuszák, a fogyasztói társadalom igyekszik kihasználni ezt. A vásárlók ilyen fajta megtévesztését „greenwashing”-nak nevezik. A cégek néha visszaélnek azzal, hogy a vásárlók hajlandóak többet fizetni a környezetbarát megoldásokért, így csak nevükben használnak öko barát eszközt, de a többletárat azt lesarcolják a vevőktől.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) is tisztában van ezekkel a visszaélésekkel és azzal, hogy az újfajta műanyagok önmagukban nem képesek megoldani a környezeti problémákat. Ezért célja, hogy a kormányok bevonásával kellően informálják az embereket. És hogy a cégek ezzel ne élhessenek vissza, kellő szabályzással el akarja érni, hogy a komposztálhatóságra vagy biológiai lebonthatóságra vonatkozó állítás igaz legyen. Abba a hibába sem szabad esni, hogy visszautasítjuk az új eszközöket, hiszen ha megfelelő esetekben használjuk, hasznosak. Erre az EEA példaként azt hozza, ha a lakosság biológiailag lebomló zsákokban gyűjti az élelmiszerhulladékot, a műanyag adta kényelem fokozta a kedvüket az újrahasznosításra.

Az EEA arra is felhívja a figyelmet, hogy a hulladékot az Európai Unióban körforgásos gazdaság rendszerben kezelik. Ez annyit tesz, hogy a műanyagot szelektív hulladékgyűjtéssel össze lehet gyűjteni, és újrahasznosítani. Így nem vész el teljesen az az energia, ami az adott műanyag előállításához kellett, hanem bennmarad az energia-körforgásban. Ám a lebomló műanyagoknál ez energia teljesen elvész.

Konklúzióként le kell szögeznünk, hogy nincs „jó műanyag hulladék”, és a lebomló mivolt nem végső megoldás, hiszen olykor egy lebomló hulladék előállításához szükséges energia és víz, valamit a bomláskor keletkező széndioxid jobban terheli a Földet, mint egy normál műanyag újrahasznosítása. A környezetünkkel akkor tesszük a legjobbat, ha elhagyjuk az egyszer használatos tárgyakat, és a csomagolt termékeket. Természetesen ez jelen pillanatban még nagyon nehéz, így sűrűn nyúlunk az egyszer használatos árukért, de így, hogy már tisztában vagyunk a fogalmakkal, válasszuk a ténylegesen lebomlót. Szerencsére a magyar piacon is egyre több cég forgalmaz szabályosan feltüntetett PLA és komposztálható műanyag zacskókat és ételtartó dobozokat, itt található néhány példa: doremi.today, ecocatering.