Idén mindennek drasztikusan megemelkedett az ára. Többet kell fizetnünk az elektromos áramért, a földgázért, az élelmiszerekért és az állatoknak szánt takarmányért is. Ráadásul a forró és aszályos nyár sem segítette a helyzetet, idén sokkal kevesebb terményt tudnak betakarítani a szükségesnél.
Megkérdeztük azokat, akik a leginkább érintettek a témában: hat gazdával beszélgettünk.

Az 2022-es terméshozam jócskán elmarad az átlagtól

A becslések szerint idén a búza esetében 30, a repcéében 40–50 százalék a hozamcsökkenés. Az őszi árpa termésátlaga hektáronként 4,5 tonna volt, szemben az évi átlagos 5–5,5 és a tavalyi 6,5 tonna/hektár rekordmennyiséggel. A szalma is kevés lett, és a minősége is gyenge.
Árak tekintetében a tavalyihoz képest duplájára drágult szinte minden: a búza ára 15.000, a kukoricáé 14.000–18.000, az árpáé 14.000, a zabé 12.000–15.000 forint/mázsa körül mozog. Az árak régiónként eltérhetnek egymástól.

Kevesen tartanak otthon haszonállatokat

Az urbanizációnak, a felgyorsult életvitelnek, a könnyen és egyszerűen elérhető élelmiszereknek és az egyre szigorúbb szabályoknak köszönhetően az utóbbi tíz évben drasztikusan csökkent azoknak a háztartásoknak a száma, ahol haszonállatokat tartanak. Ehhez hozzájárul az is, hogy a mai aktív korú felnőttek „elfelejtették”, hogyan kell jószágot tartani, mik az igényeik, és melyek a tartás megfelelő körülményei. A KSH adatai alapján a hazai állattartó gazdaságok száma 2010 óta több mint felével (53%-kal), de még 2016-hoz képest is 31%-kal csökkent.
Ennek ellenére mégis vannak, akik a nehezebb utat választják, és önellátásban gondolkodnak, természetközelibb életmódot szeretnének folytatni, vagy egyszerűen csak egészséges, tiszta ételt akarnak biztosítani a család számára. A teljesség igénye nélkül megkérdeztünk pár családi gazdaságot működtető állattartót, hogyan érinti őket az idei kíméletlen takarmányár-növekedés.

Így vélekednek az állattartók

Katalin, Baranya megye: „8 éve vettük meg a birtokunkat. Azóta tartunk itt húsmarhát és birkákat, illetve hobbiként lovakat. Jelenleg 1 tehenünk, 4 bikaborjúnk és körülbelül 70 anyajuhunk van. Sajnos nagyon is érezhető a takarmányárak növekedése. Pár éve például még szállítással együtt 5000 forintért itthon volt egy bála széna, most ez több mint 10000 forint, szállítás nélkül. Az idei aszályos nyár pedig főleg nem segítette a helyzetet. Két hónapja szénázni kell az állományt, pedig máskor októberig bőven elég volt nekik a legelő. Nekünk a teheneinktől kellett megválni, pedig eddig ők adták minden évben a borjúkat, amelyeket vágásig felneveltünk. Egy idős kedvenc tehenünk maradt meg csupán. Most egyszerűen nem éri meg őket tartani. Egyáltalán nem biztos, hogy vemhesülnek, és ha igen, akkor is lutri, hogy bikaborjú vagy üsző születik-e. Olcsóbb lett megvenni a „luxust”, azaz drága fiatal bikaborjúkat vásárolni és őket felnevelni, mintsem sajátot létrehozni.
A juhok szaporulatából eddig minden évben meghagytam annyit, hogy végül mindig 10–15 egyeddel nőtt a létszám. Most ezt is be kellett fejezni. Idén csak a törzsállomány marad. Volt egy szamarunk is, de sajnos tőle is meg kellett válni. A lovak természetesen maradnak. Szerettem volna megvenni az egyikük apját, hogy szép idős kora lehessen nálam, de sajnos ezt most nem tudom megtenni.”

Zsófia, Békés megye: „Lassan 10 éve, hogy tanyára költöztünk. A haszonállatok száma fokozatosan nőtt onnantól, hogy én egyet sem szeretnék (a párom viszont igen) egészen addig, hogy már tehenünk is van. Felsorolni is nehéz, mennyi fajta vesz körül minket. Vannak galambjaink, nyulaink, kecskéink, rackáink, tyúkjaink, libáink, kacsáink, kárpáti borzderes marháink és – ha őket is ide sorolhatjuk – még vadászgörényeink is a velük együtt dolgozó kutyáinkkal. Mi nagyon szeretünk így élni, hogy állatok vesznek körül minket. Természetesen a saját magunk által előállított élelmiszernek nincs párja. Törekszünk az önellátásra, és közben nagyon élvezzünk, hogy finom és egészséges ételek kerülnek az asztalra. Szerencsére nem kellett még létszámot csökkenteni, és bízunk benne, hogy nem is lesz rá szükség olyan okból, amit nem mi szeretnénk. Igyekszünk minden adódó lehetőséget megragadni, hogy kedvezőbb áron szerezzük be állataink számára a takarmányt. Kialakult a környezetünkben egy olyan kis csapat, akiktől korrekt áron lehet vásárolni, és eddig sikerült kigazdálkodni a rá valót.”

Zsolt, Fejér megye: „2005 óta vannak itthon állataim, kifejezetten azért, hogy a családom számára egészséges, friss ételt biztosítsak. Tyúkok, pulykák, kacsák, nyulak és fejős kecskék teszik ki az állományomat. A kecskék létszáma az utóbbi években megszaporodott, idén már 17 anyaállatom volt. A lefejt tej nagy részét sajtkészítők vitték el. Ám sajnos többször előfordult, hogy a megbeszéltek ellenére nem jöttek átvenni a tejet. Ezért is, meg az ekkora létszámú kecskével járó rengeteg elfoglaltság miatt, illetve a növekvő takarmányárak miatt döntöttem úgy nemrég, hogy eladom őket, és csak annyit tartok meg, amennyi a család tejtermékfogyasztásához elég tejet ad. Így maradt három anya és egy bak. A többi jószág – baromfi, nyúl – marad, mert még mindig jobban megéri akár magas áron is sajátot tartani és azt fogyasztani, mint a boltit, amely mára szintén nagyon drága lett.”

Zsófia, Baranya megye: „Mi nagyjából 4 éve tartunk haszonállatokat. Baromfival kezdtünk, és szép lassan egyre színesedett az állomány. Jelenleg 10 birkánk, 7 nyulunk, 34 kacsánk, 8 tyúkunk, 6 vietnámi malacunk és 2 tejhasznú szarvasmarhánk van. Ezekben benne vannak az anyaállatok és a szaporulat is. Elsősorban kislányunk betegsége miatt kezdtük el az állattartást. Ebből adódott, hogy így az egész család egészségesebb, tisztább élelmiszert fogyaszthat. Még nem építettünk le az állományból. Amikor szükséges, vágunk az állatokból, hogy feltöltsük a készleteinket, de ehhez hozzá tartozik, hogy tavasz óta a juhok és a marhák csak legelőn vannak, vagy csak szálasat kapnak, szemestakarmányt nem. Sajnos az idei aszály miatt a legelőnk nem bírta olyan jól, így bérelt területen kaszálunk, vagy a tisztán tartás végett udvarokról pótoljuk a zöldet, így egészítve ki a takarmányozást. A szálas takarmány drágulása miatt, és mivel borjakat várunk tavasszal az ellésre, a juhok számát szeretnénk csökkenteni. A család kevesebb birkahúst is fogyaszt, így egyenlőre 3 anyára csökkentjük a „nyájat”, vagy teljesen felszámoljuk. A sertések közül a fiatal jószágokat folyamatosan vágjuk, csak a koca marad, a további fedeztetést még meglátjuk. A baromfiállományból a kacsákat csak hizlalásra tartjuk, amint elérik a vágósúlyt, csak 3 tojó és a gácsér marad. Aztán meglátjuk, mit hoz a jövő év csapadék – és így a legelők, kaszálók terén –, valamint a szemestakarmány árában a nagygazdáknál, forgalmazóknál. Ezek függvényében alakítjuk majd az állományunkat.”

János, Jász-Nagykun-Szolnok megye: „Amióta az eszemet tudom, mindenféle haszonállat volt itthon. Baromfi, sertés, juh, kecske, tehén. Jelenleg a disznón kívül mindent tartunk, de a nyár folyamán sajnos több állatunktól meg kellett válnunk. Eddig megtartottam akár évekig is olyan állatokat, amelyek – úgymond – már nem hoztak hasznot, de sajnos ez ma már nem lehetséges. Egyfelől idén a legelő is használhatatlanná vált, már a nyár közepén szénáznom kellett a jószágokat, másrészt mind a szálas-, mind a szemestakarmány ára a duplájára ugrott. A tehenek fogyasztanak a legtöbbet, így náluk kezdtem a létszámleépítést. Csak egyet tartottam meg, az ő teje bőven elég a családnak. A baromfi nagy része is a mélyhűtőben van, ott már nem kérnek enni. Ami tojik, azt etetjük. Jövőre étkezési célra valószínűleg gyorsabb növekedésű húsfajtát választok annak ellenére, hogy nagyon nem vagyok híve a húshibrideknek. A kecskékből is adtam el. Az idei gödölyék már mind új gazdánál legelnek, pedig nagyon jól tejelő anyáktól vannak. De egyszerűen nem éri meg másfél évet várni, mire tejelni fognak. Birkából csak három anya maradt a tízből, és egy kos. Személy szerint nem szeretném, ha ennél rosszabb lenne a helyzet, mert a család számára továbbra is szeretném biztosítani a jó minőségű, egészséges, házilag megtermelt ételt. A bolti áruk is nagyon drágák, és ki tudja, honnan származnak. Nem szívesen adom a gyerekeimnek.”

Mariann, Somogy megye: „Gyerekkorom óta vannak itthon állataink. Én már ebbe születtem bele, számomra ez a természetes életmód. Baromfi mindig volt a háznál, tehenet a nagyszüleim tartottak, a szüleim nem, mert a munka mellett nem fért bele a gondozásuk. De akkoriban a faluban mindig volt, akinél volt tehén és friss tej, szóval hozzá tudtunk jutni. Most itt csak én tartok teheneket, és adok is el házi tejet meg friss sajtokat. De pont azt számolgattam, hogy jelentősen emelni kellene az áraimon ahhoz, hogy a téli takarmányt ki tudjam gazdálkodni. A vicces az, hogy a bolti tömegtermékek, az – úgymond – silányabb sajtok is horror árúak, bőven utolérték a kézműves termékek árát. Viszont az embereknél van egy fizikai és egy lélektani határ, ami felett nem fogják kifizetni az árut. Sajnos több sajtos ismerősöm is panaszkodott arra, hogy jelentősen visszaesett a forgalma, az állatait nem tudja etetni, sorban adja el a teheneit. Valószínűleg nekem is meg kell válnom pár jószágtól. Csak annyit tartok meg, amennyi a tág család szükségleteit fedezi. Ebből nem vagyok hajlandó engedni, akkor sem, ha drágábban jövünk ki.”

Senki sem tudja, mi lesz később

A fenti pár vélemény természetesen kevés ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket tudjunk levonni, de körvonalazódni látszik egyfajta folyamat. Úgy tűnik, a helyi kisgazdák a magas takarmányárak következtében a jószágok azon részét adják el, ami a többletet termeli. Olyan alapanyagok többletét, amelyből eladásra szánt kézműves, egészséges, teljes értékű étel születne a vásárlók számára.

Hogy mit hoz a jövő, sajnos nem lehet tudni. Bízzunk benne, hogy sem a megkérdezett gazdáknak, sem másoknak nem kell (tovább) csökkenteni vagy ne adj Isten felszámolni a jövőben az állományukat, hiszen a fenntarthatóság szempontjából is az az optimális, ha a megtermelt élelmiszer minél közelebb van az asztalunkhoz, és minél környezetkímélőbb módon jön létre. A kisgazdaságok pedig pontosan arra hivatottak, hogy ezt erősítsék: a helyi és egészséges élelmiszer megteremtését a családok, kis közösségek számára.
Végezetül pedig nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy lehetőleg hazai árut vegyük, helyi termelőktől a piacon vagy a lakóhelyünkön!