Bár a klímaváltozás vitathatatlan, hőhullámok korábban is érték hazánkat. Megnéztük, hogyan számolt be az akkori sajtó, és milyen magasra kúszott fel akkoriban a hőmérő higanyszála. Összevethetjük, milyen megoldásokat vettek számításba akkor, és milyen megoldások jelenthetnének kiutat ma.
Kapcsolódó bejegyzések
Végleg ideért a klímaváltozás: aszály perzseli Európát
A hőhullámok és az aszály kéz a kézben pusztítanak Európa-szerte, az itthon tapasztalható elkeserítő helyzet pedig még csak nem is a jéghegy csúcsa.
Aszályok, melyekről a krónikák tanúskodnak
A történelem során megannyi aszály, szárazság sújtotta hazánkat. Bár az első feljegyzések egészen Szent István koráig nyúlnak vissza, bőven akad példa az elmúlt századokból is. Ezek egyike az 1473-as aszály, amely egész Európát sújtotta, csak úgy, mint a mostani. Erről a szárazságról így ír Heltai Gáspár Krónika az magyaroknak dolgairól című művében:
„Igen nagy aszály vala ez esztendőbe, és a törökek által jövének a Száván, és beszáguldának Magyarországba, és nagy rablást művelének.”
De az aszályos évek később is rendszeresen visszatértek. Volt, amikor olyan folyóink is kiszáradtak, mint például a Berettyó. A Bucsai krónikában 1794-ben ez olvasható:
„A régi falunak nyomait mutatják azon régi, mély kutak, melyek szárazság idején a Berettyó medrében még most is meglátszanak s melyek még Bucsának ős lakosai által ásattak. Rá akadtak e kutakra a füzesgyarmatiak, midőn az 1794–95 esztendő nagy szárazság idején magok is a Berettyó medrében kutakat kezdtek ásni s ezen régi, bedőlt kutakból hordódarabokat, vas fazekakat, abroncsokat húzgáltak ki.”
Azonban az első gondosan dokumentált aszály az 1863-as volt.
Az 1863–64-es nagy aszály
Külön kötetet írtak a hazánkat sújtó egyik legnagyobb szárazságról. Valószínűleg az ideiről is készül néhány tanulmánykötet. Érkövy Adolf Aszályosság a magyar Alföldön (1863) című munkája nemcsak a károkat foglalja össze, hanem a helyzet kialakulásával is foglalkozik. A kötet szépsége, hogy az akkor már elhunyt Gróf Széchenyi István gondolataival kezdődik:
„Hogy Magyarország különös virágzásra emelhető: arról nem kétkedik senki, ki e hont ismeri. De hogy váljon a magyar faj képes-e, s fogja-e e hont legmagasb virágzásra emelhetni: azon igen sokan kételkednek. Hazudtoljuk meg ezeket.”
A kötetben hasonló feljegyzések olvashatók az egész ország területéről:
[Szathmár-Németiben] „Termékeny, 32.000 catastrális hold területű, nagy határunk majdnem mindenütt hasonlít a terméketlen sivataghoz, hol a tenyészetnek nyomai sem látszanak.
Heves megye nagy részében az őszi vetésből csak a vető mag, sok helyen ennyi sem várható; tavaszi, legelő, kaszálló semmi.
Külső Szolnok megyében telyes terméketlenség.
A tönkre ment őszi és tavaszi termés után a gazdák még a kukoriczában bíztak, de a nagy szárazság e tekintetben is sok szép utolsó reményt meghiúsított…”
A leírások láthatóan akkor is főképp az alföldi területekről szóltak, ugyanis ezt a vidéket sújtotta leginkább a szárazság az akkori (történeti) Magyarország területét tekintve.
Ahogy egyébként azóta is, úgy akkor is nemcsak az aszályos, szárazságtól sújtott évek voltak gyakoriak, hanem az emberi feledékenység és nemtörődömség a megelőzés tekintetében. Íme egy részlet a kötetből:
„A jelen században:
1801-ben a szárazság miatt a dunántúli regyes vidékein nagy terméketlenség-, Somogy megyében fürészpor, kukoricza csutka és korpából gyúrt kenyér félével élődtek.
1802-ben. Igen száraz esztendő, Sopron megyében éhség.
1803-ben. Nagy aszályosság.
1805-ben. Hosszan tartó szárazság, drágaság.
1811-ben. Nagy szárazság.
1816-ban. Éhség, Ínség, drágaság; taraczk, moh és szalmakenyér.
1819-1822-ben Szárazság.
1830-1832 hideg száraz időjárás.
1836-ban. Aszály.
1841-ben. Aszályos időjárás, terméketlenség.
1846-ban. Aszályosság, Ínség, 1847-ben ennek folytán éhség.
1852-ben Szárazság.
1857-ben. Oly sülevényes és elaszott volt a mehogy a munkaállatokat már Nagy-Boldogasszony napja táján jászolyra kellett fogni.
1858- ban. Oly takarmány szükség volt, hogy feben, harmadában adták oda a barmosgazdák állataikat kitelelésre.
1861, 1862-ben. Szárazság, takarmány szükség.
1863-ban. Példátlan aszályosság, úgy hogy száz ezerekre megy az éhen elesett állatok száma.”
Megoldási kísérletek a történelmi korokban
Sokszor gondoljuk úgy, hogy a 21. században magas szintű tudományos-technológiai módszereink vannak, hajdanán pedig nem álltak rendelkezésünkre például műholdas rendszerek a földi folyamatok követésére. Ennek ellenére az emberek már akkor is fontos összefüggésekkel voltak tisztában, elég csak az idézett mű következő sorait olvasni:
„A nyári forróság ezen növekedése más országban? Pl. valamely hideg és nedves tengermelléki országban az égalj jótékony módosulása volna, de a kontinentális magyar Alföldön, hol egyszersmind az esőmennyiség csökkenésétől s a nyári szárazság növekedésétől is tartani kell, abban csak az égalj mostohábbra változását láthatjuk. Hogy pedig az eső mennyiség a posványok kiszárítása következtén a magyar Alföldön csökkenni fog, azt könnyű bebizonyitani.
A vizet, mely valamely ország földére, mint eső lehull, a levegő egy részben magának azon földnek vízkészletéből vette fel gőzalakjában, más részben a szelek a távoli tenger felől szállították oda.”
Már akkor is felmerült az erdősítés, a visszaerdősítés megoldásként az aszályosság visszaszorítása, az esőképzés érdekében:
„Hát az erdők, illetőleg az erdősítés? Nem uj eszme ez, hatvan év előtt már ajánlották hazai Íróink a faültetést az alfüldön éppen a kiima javítása végett. Tizennyolcz év előtt magam is „Homokkötés“ czimü munkámban nagyon kardoskodtam az erdők esőnemző képessége mellett.”
A szóban forgó időszakban a termésátlagok hatalmasat zuhantak. A tartott haszonállatok száma töredékére esett vissza, ez a halálozások és a következő évi születések számában is érzékeltette hatását – olvasható Katus László Az 1863–64. évi aszály és éhínség az Alföldön című munkájában.
Csatornák a dolgozó nép érdekében
A második világháborút követően megindult a víztározók, csatornák építése. Ez újabb és újabb lendületet kapott egy-egy nagyobb aszály következtében.
Ahogy a rövid videókból látjuk, ezek a beruházások orvosolták ugyan a pillanatnyi problémáit, azonban nem jelentettek hosszú távú megoldást. Az aszályos évek később is visszatértek. Sőt, a kubikusok által végzett munka hagyott némi kívánnivalót, és természetesen kockázatot is jelentett egy-egy töltés átszakadásának a lehetősége.
Bár a szocialista mezőgazdaságról ritkán asszociálunk a fenntarthatóságra, azért azt láthatjuk, hogy a talajjavítás már ekkor is megjelent. Ezzel némileg enyhítették az aszály okozta károkat, illetve egyik eszköze volt a megelőzésnek is.
Olyan megoldások is egyre inkább elterjedtek, mint például a különböző esőztető berendezések, amelyek kevésbé voltak ugyan hatékonyak, de a korábbi megoldásokhoz képest előrelépést jelentettek. Ugyanakkor volt, hogy pont a túl sok eső okozott problémát, ahogy ezt a következő filmhíradóból is láthatjuk.
Problémák a fővárosban
Az aszály és a szárazság okozta problémák tehát végigkísérték az egész magyar történelmet, a 20. századra is bőven maradtak események. Az 1971–72-es aszálynak köszönhetjük a Gellért-hegyi víztározót is, amely a Filozófusok kertje alatt található, és kétszer 40 ezer köbméter vizet képes tárolni.
Fotó: Fortepan/Képszám: 84829
Ezt megelőzően Budapesten már épült két másik víztároló, amelyeket kevéssé ismernek, a rákosszentmihályi a Budapesti úton és a kőbányai az Ihász utcában.
Borító: fortepan.hu (Weiss Manfréd báró örököseinek uradalma. Öntözőhajó működés közben az öntözés céljára kialakított csatornarendszeren, 1937.)
