A Fővárosi Állat- és Növénykert vadállatmentő tevékenységéről Hanga Zoltán szóvivővel és dr. Sós Endre állategészségügyi és természetvédelmi igazgatóval, az állatkert főállatorvosával, a Magyar Madármentők Alapítvány kuratóriumának elnökével beszélgettünk az Állatkerti Vadállatmentő Központban, a Holnemvolt Várban. Szó esett többek között az alapításról, a mentett állatok fogadásáról, gyógyításáról, majd természetes közegükbe való visszaengedéséről, továbbá az orvosi munkáról is. Az emlékezetes esetek felidézéséből Jeanne d’Arc, a sün és Margit, a gólya sem maradhatott ki.
Az állatkert több mint másfél évszázados múltra tekint vissza. Hogyan indult a vadállatmentő munka?
Az állatkert működésének kezdete óta érkeztek segítségre szoruló állatok, akiket jó szándékú magánszemélyek hoztak be. Sok évtizeden keresztül mindez esetlegesnek számított, és csak pár tucat állatot jelentett évente. A mentőmunka mai formájának közvetlen előzménye Becsei Anna nevéhez fűződik. A madárház egykori főápolója önként vállalta a behozott sérült madarakról való gondoskodást. Aztán az 1990-es évek közepétől egyre nagyobb méreteket öltött a társadalmi felelősségvállalás a segítségre szoruló állatok mentésében, ami megnövelte a hozzánk érkező sérült állatok számát is. Ez adott ösztönzést arra, hogy az állatkerten belül létrehozzunk egy erre a feladatra alkalmas létesítményt, külön munkatársakkal és férőhelyekkel.
A vadállatmentő tevékenység az Élet-Halál házban is működött. Itt milyen koncepció alapján végezték a tevékenységüket?
Ez a létesítmény elsősorban bemutatóhelyként szolgált, ahol az élet körforgását mutattuk be. Ehhez kapcsolódott a vadállatmentő tevékenység azzal a koncepcióval, hogy a sérüléssel bekerülő állatok gyógykezelésük után második esélyt kaphattak az életre. 25–30 éve csak néhány tucat madárról gondoskodtunk. Közben teltek az évek, s a mentett állatok száma folyamatosan nőtt. Évente 500, később 1000 segítségre szoruló állatot fogadtunk. 2021-ben 2624 esetünk volt.
2009 óta ez a mentő tevékenység az állatkert által életre hívott Magyar Madármentők Alapítvány égisze alatt zajlik. Hogyan kerülnek be a mentett állatok?
Általában magánszemélyek hozzák be átvételi pontunkra, a Holnemvolt Vár épületébe a segítségre szoruló állatokat. Az Agrárminisztérium útmutatása alapján mentésre szoruló védett állat megtalálása esetén először a megtalálás helye szerinti természetvédelmi hatóságot kell értesíteni. A helyi szervezet intézi az állat fogadását, szállítását. Magyarország nemzeti parkjaival, a madarakat ellátó mentőhelyekkel, a védett állatokat mentő természetvédelmi egyesületekkel, továbbá a mentőtevékenységet is végző hazai állatkertekkel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, és segítjük is egymás munkáját. Átvételkor a mentett állatok adatait dokumentáljuk, és a természetvédelmi hatóságoknak is jelentjük.
Kapcsolódó bejegyzések
Az Állatkert is részt vesz a különleges szépségű madarak megmentésében
Hat fiatal, az idei évben kikelt tarvarjút indítottak útnak december első napjaiban a Fővárosi Állat- és Növénykertből Spanyolországba, ahol egy visszatelepítési program keretében fogják elengedni őket természetes élőhelyükön.
Milyen okokból kerül be a legtöbb állat?
Jellemzően különösen traumás sérüléssel, így például törött szárnnyal kerülnek be madarak, de gyakoriak a sünök is, akik kiskertekbe betévedve kutyaharapást szenvednek. Akadnak továbbá olyan állatok is, akik szándékos emberi károkozás miatt szorulnak segítségre, ilyenek a meglőtt gólyák vagy a mérgezett sasok. Sok az elárvult állat is, és az is előfordul, hogy valamilyen okból legyengült madarakról, kisemlősökről kell gondoskodni.
Mely állatfajok a leggyakoribbak?
A mentett állatok közé 100-nál is több állatfaj tartozik. Legnagyobb részben madarak, de kisemlősök, elsősorban sünök és denevérek, és időnként hüllők, kétéltűek is érkeznek hozzánk. Az is előfordult már, hogy vidrát vagy hódot mentettek kollégáink.
Vannak állatfajok, amelyeket nem fogadhatnak?
Igen, sajnos minden állatfajt nem fogadhatunk, bár szívünk szerint az összes rászoruló állatot megmentenénk. A háziállatokon kívül, állategészségügyi okok és kapacitáshiány miatt nem fogadhatunk házigalambot, balkáni gerlét és örvös galambot. Az Európai Unió 2016/1141 bizottsági rendelete értelmében idegenhonos inváziós fajnak minősülnek, ezért nem fogadhatjuk be a nutriát, a vörösorrú koatit, a mosómedvét, a burundukot, az amerikai szürkemókust, az amerikai rókamókust és a csinos tarkamókust. Továbbá a vadászható hazai madár- és emlősfajok egyedeit sem.
Utóbbinak mi az oka?
Magyarországon a vadonélő állatok állami tulajdonban vannak. Itt két csoportot különböztethetünk meg: az egyikbe a vadászható fajok tartoznak, az állami tulajdonérvényesítés a területileg illetékes vadásztársaságokhoz kötött. A másik csoportba a természetvédelmi oltalom alatt álló (védett vagy fokozottan védett) fajok sorolhatók, amelyek szintén az állam tulajdonai, de a velük való foglalkozás a természetvédelmi hatóságok jogköre. Mi a természetvédelmi vonalat segítjük azzal, hogy a hazánkban honos vadonélő védett vagy fokozottan védett, segítségre szoruló állatokkal foglalkozunk.
A vadállatok kifejezésen sokan a vad természetű állatokat értik. Hogy is van ez pontosan?
Vadállaton a vadonélő, tehát a nem háziasított állatokat értjük. Mostanában az is egyre gyakoribb, hogy a különböző állatfajok a városi körülmények között próbálnak életteret kialakítani maguknak. Ezt az embernek az állatvilág környezetébe való beavatkozása idézte elő. Mára a legtöbb zöldövezet is emberi, lakott területté alakult át, az élővilágot egyre inkább kiszorítva. Ezért az alkalmazkodni képes fajok megpróbálnak integrálódni a városi létformába. Ettől függetlenül a hiúz sohasem fog urbanizálódni, de a görények, a nyestek, a denevérek, a vörös vércsék és a sünök egyre gyakoribbak a városi és kertes házas övezetekben. Nem beszélve a rókák, a sakálok és a baglyok megjelenéséről.
A sérült, beteg állatok meggyógyításával véget ér az önök szolgálati munkája?
Nem egészen. Mentőmunkánk célja, hogy a bekerült állatok újra képesek legyenek emberi segítség nélkül is boldogulni a szabad természetben. Ennek érdekében, miután a beteg állatokat meggyógyítjuk, az elárvultakat pedig felneveljük, a számukra legalkalmasabb élőhelyen – a területen dolgozó nemzeti parkokkal, természetvédelmi szakemberekkel és hatóságokkal együttműködve – szabadon engedjük őket.
Mi történik azokkal az állatokkal, akik sérülésükből adódóan már nem képesek visszatérni a természetbe?
Előfordul ilyen eset is, amikor a kiinduló probléma olyan jellegű, hogy az állatot már nem lehet visszaengedni természetes közegébe. Ez a gólyáknál a leggyakoribb, amikor olyan szárnysérülést szenvednek, amellyel a röpképességük már nem állítható helyre. Ilyenkor a mentőmunka keretében az állat hosszú távú ellátásáról, elhelyezéséről is gondoskodunk. Az el nem engedhető gólyák egy részét a Margitszigeti Kisállatkertben helyezzük el. Ez a lehetőség teljes értékű életet biztosít a számukra, s az élet továbbadására is, ugyanis a madarak gyakran párba állnak, és fiókákat is nevelnek, akik egészségesen jönnek a világra, így felcseperedésük után szabadon lehet őket engedni. Az idei évben 6 fiókánk kelt ki, akik ősszel indulhatnak a többi gólyatársukkal Afrikába.
Jelenleg hány lakó él a Holnemvolt Várban?
Most közel 200 állat rehabilitációja zajlik. Csak sünökből legalább 30-at ápolunk, de esetükben nemcsak traumás sérültekről van szó. A szaporodási időszak vége felé született sünöknél előfordul, hogy a téli álom megkezdésének időszakáig nem tudják elérni azt a súlyt és fejlettséget, ami a téli időszak átvészeléséhez szükséges. Az életben maradás esélyéhez egy sünnek 300–350 grammos testsúlyt kell elérnie. Azokat a sünöket, akik ezt novemberig nem érik el, tavasszal engedjük vissza a természetbe.
A mentett állatok közül voltak különleges betegeik?
Jó szívvel emlékszem Jeanne d’Arc-ra, a lángok közül kimentett sünire, aki leégett tüskével érkezett hozzánk. Két év gyógykezelés után teljesen felépült, így szabadon engedhettük a Pilisben. Másik kedves lakónk Margit, aki a margitszigeti mentett gólyák leszármazottjaként egészségesen született, de aztán idővel olyan kezessé vált, hogy már nem tudtuk visszaengedni a természetbe. Margit a vadállatmentés nagyköveteként később számos kulturális rendezvényre is elkísért bennünket. A Magyar Természettudományi Múzeumban, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban s még a Magyar Televízió időjárás-jelentésében is szerepelt.
Kapcsolódó bejegyzések
Európa élmezőnyében az Állatkert
A hazai állatkertek közül az első, Európa 126 vezető állatkertje közül pedig a 15. helyen áll az Állatkert az úgynevezett Sheridan-listán.
Beszélgetésünkhöz dr. Sós Endre állategészségügyi és természetvédelmi igazgató, az állatkert főállatorvosa, a Magyar Madármentők Alapítvány kuratóriumának elnöke is csatlakozott. Doktor úr, ön hogyan kapcsolódott orvosként az állatkert vadállatmentő tevékenységéhez?
Idestova több mint három évtizede dolgozom az állatkertben. A vadállatmentés már a csatlakozásom előtt is működött Becsei Anna ápolónő kollégámnak köszönhetően, aki a beteg állatokat fogadta, az elárvultakat pedig felnevelte. 1990-től – még hallgatóként – az állatkertben zajló mentőmunkának már magam is a részese lehettem.
Az orvosi munka milyen keretek között zajlik?
Az eseteket tekintve, a balesetet szenvedett állatokon túl fészekből kiesett vagy áram ütötte madarakat, de legyengült vagy elárvult állatokat is el kell látnunk. A Természetvédelmi Mentőhelyünkön, amely országos központként is működik, s melynek egy része látogatható, nemcsak a kobzott és mentett állatok elhelyezésére van lehetőség, hanem az állatkert gyűjteményébe újonnan érkezett egyedek karanténozására is. A létesítmény az előbb említett okok miatt a nagyközönség számára nem látogatható. Itt egyrészt a nagyobb méretű állatfajok egyedeit helyezzük el – mint a sasokat vagy a vidrákat –, illetve azokat a fajokat, amelyek nehezen viselik az emberek közelségét.
Kik alkotják a szakmai stábot?
A mentőmunka gyakorlati részével 12 ember foglalkozik. A gyógyító munkát 3 állatorvossal és 2 technikussal együtt végezzük. A Természetvédelmi Mentőhelyünk látogatható részlegében 4, míg a karanténozási egységben 3 ápolónk látja el az állatokat. Ezenkívül számos állatkerti munkatársunk önkéntes szolgálatként vállalja, hogy a vadállatmentés fontosságára felhívja a figyelmet különböző fórumokon, amelyek előadások és iskolai érzékenyítő programok keretében valósulnak meg.
A mentett állatokhoz kapcsolódó orvosi munka milyen arányú az állatkert többi lakójának ellátásához képest?
A mentett állatok esetében az orvosi munkánk szezonálisan változó. Az állatkerti orvosi feladataink most már több mint 50 százalékát a mentett állatokkal kapcsolatos munka teszi ki. Ezenkívül tudományos kutatóműhelyként is működünk, ennek keretében elsősorban fertőző betegségeket, például vírusokat és parazitákat vizsgálunk. A felméréseknek köszönhetően még több szakmai ismeretet szerezhetünk az állatok betegségeiről, ezáltal még hatékonyabban segíthetjük a rehabilitációjukat.
Orvosi szempontból hogyan látja az állatkerti vadállatmentő munka jövőjét?
A segítségre szoruló állatok száma folyamatosan növekszik, így a stábunk és a műszerezettségünk tekintetében is bővülnünk kell. Röntgennel, ultrahanggal és endoszkóppal dolgozunk, ami jó felszereltségnek számít, de az ideális az volna, ha lenne egy CT-berendezésünk is, amely még tovább növelhetné a munkánk színvonalát. Úgy vélem, a vadállatmentés az állatkert komoly szerepvállalása, s mi ehhez a misszióhoz a jövőben is igyekszünk tudásunk legjavával hozzájárulni.
Fotók: Fővárosi Állat- és Növénykert, Greendex.hu
