Még élnek bennszülöttek háborítatlanul a világban, ám Brazíliában a telepesek folyamatosan szorítják ki őket az őserdőből, hogy újabb területeken gazdálkodhassanak. Egy díjnyertes dokumentumfilm, a Föld életre-halálra ezt a konfliktust mutatja be. Ennek kapcsán nézzük meg a világ háborítatlan őslakosait.

Dél-Amerikától Afrikán át égészen az Indiai óceánig jócskán élnek bennszülöttek. Az ENSZ becslése szerint a világ 90 országában 476 millió bennszülött él, akik több mint 5000 különálló csoportot alkotnak. Így tehát ma a világ népességének 6%-át teszik ki a bennszülöttek.

Az őslakosok beszélik a világ körülbelül 7000 nyelvének túlnyomó többségét. De nemcsak a nyelveket őrzik, hanem a világ szárazföldjének érintetlen 20–25%-án élnek, ezeken a területeken összpontosul a biológiai sokféleség 80%-a.

Erre a félmilliárd emberre civilizációtól elzárt közösségekként kell tekinteni, ismerjük a nyelvüket, tudjuk hol és mennyien élnek, van érdekképviseletük, ragaszkodnak a kultúrájukhoz, és a fejlett világunk részei. Sajnos modern értelemben az átlagnál háromszor nagyobb köztük a szegénység. Persze arról vitázhatnánk, hogy az érintetlen természeti közegben valóban szegénység-e a szóban forgó állapot. Ennek a közel félmilliárd embernek egy kicsiny szeletét a modern emberrel egyáltalán nem vagy csak alig érintkezők alkotják.

Az utolsó háborítatlan törzsek

Napjainkra szinte minden törzs tudatában van annak, hogy létezik a közösségükön kívül egy másik világ, és többségük közvetlen vagy közvetett formában kapcsolatot alakított ki a modern emberrel, és ismeri is a szokásait.

Viszont Amazónia esőerdőiben, az Andamán- és a Nikobár-szigeteken, Nyugat-Pápuán (Irian Jaya) és Pápua Új-Guineán találunk még olyan apró közösségeket, amelyek nem tartanak fenn semmilyen békés kapcsolatot a modern civilizációval.

A gyarmatosítások idején a hódító szándék, a 18. században egyfajta tudományos megismerés és az „elmaradott népek megsegítése” volt a modern világ jellemző indíttatása. A fizikai atrocitásoknak és a vírusoknak köszönhetően az elzárt közösségek lakossága megtizedelődött. A 21. század irányelve az, hogy háborítatlanul kell hagyni a csoportokat és a területeiket, azonban – ahogyan erre a Föld életre-halálra című film is rámutat – ez nem valósul meg.

Szentinelézek, akik agresszíven védik a szigetüket

Az egyik utolsó (és egyben leghíresebb) háborítatlan nép a szentineléz. A népcsoport a Bengáli-öbölben található Észak-Szentinel-szigeten él, és agresszíven védi a szigetét. A terület Indiához tartozik. Néhányszor már próbáltak velük kutatók kapcsolatba kerülni, de a törzs tagjai minden alkalommal hevesen támadtak. Hol a hajókat, hol a helikoptereket fogadták nyilakkal.

A kutatók azt feltételezik, hogy a közösség már 60 ezer éve él a szigeten, a betolakodók elleni agresszió valószínűleg a gyarmatosítás óta jellemző, de erre nincs bizonyíték. A csoport létszámát 50–300 főre becsülik. Modern ember még nem járt a szigetük közepén, így keveset tudni az 59 km² kiterjedésű, fehér homokkal szegélyezett mangroveszigetről.

A törzs visszatámad

1981-ben egy teherszállító hajó zátonyra futott a sziget északi oldalán, a szentinelézek több napig támadták a legénységet, szerencsére a hatóságok kimentették a matrózokat, és a szentinelézek se kerültek kapcsolatba kívülállókkal.

De nem járt mindenki ilyen szerencsével. 2006-ban két állítólagos orvvadász csónakja sodródott a szigetre, ők a bennszülöttek áldozatai lettek. (Ennek nyomán kiderült, hogy a szigetlakók nem kannibálok, a kutatóhelikopter rotorja ugyanis elhordta a homokot, és csonkítatlanul találták meg a vadászok holtestét.) Az eset után 3 mérföldes vízi folyosót jelölt ki az indiai kormány, amelyet tilos megközelíteni.

A 2004-es pusztító cunami az ő szigetüket is elérte, de az élelmes törzs minden bizonnyal nem szenvedett nagy veszteségeket, mert az emberek a katasztrófa előtt – mivel ismerték a természet jeleit – a sziget magasabb pontjára húzódtak.

Az utolsó tragédia 2018-ban történt, amikor egy felelőtlen amerikai térítő halászokat fizetett le, és a szigetre kenuzott. A törzs tagjai őt is egyből elkapták és megölték.

Óceánia és az Amazonas törzsei

Pápua Új-Guineán valamivel több mint 300 törzset tartanak számon. Az elmúlt években negyven érintetlen törzset fedeztek fel az Indonéziához tartozó Nyugat-Pápua megmaradt őserdeiben. Ezen csoportokról nagyon kevés információ áll a rendelkezésünkre, mivel a jogvédő szervezeteket és az újságírókat is kitiltották a tartományból.

A dél-amerikai Amazonas-medence őserdei több mint száz érintetlen indián törzsnek adnak otthont. Főleg Peruban és Brazíliában regisztrálták a legtöbb a törzset, de Ecuador, Kolumbia és Észak-Paraguay területén is élnek ilyen közösségek. Ezek az indián törzsek is tudatában vannak a dominás civilizáció létének, de a korábbi katasztrofálisra sikeredett találkozások és az élőhelyükön tapasztalható rombolás miatt kerülik a kapcsolatfelvételt.

Brazília: harc a földért

1980-as évekig kevés kapcsolat volt a bennszülöttek és a modern Brazília között, de ezt követően a brazil kormány igyekezett behozni a társadalomba az elszigetelt népeket. Sokszor fém konyhai eszközökkel, késekkel csalogatták őket. A végső cél a törzsek által lakott esőerdők bevonása a termelésbe. Az emancipáció sikertelen volt, nyomukban betegségek tizedelték az őslakosokat.

A Verzió filmfesztiválon bemutatott Föld életre-halálra című dokumentumfilm a brazíliai Uru-eu-wau-wau nép helyzetét mutatja be. A wau-wau törzs már nem elszigetelt közösség, kapcsolatban állnak a külvilággal, motort és áramot is használnak, és pár tagjuk iskolába is jár. De étkezési és társadalmi szokásaik még a régiek, ragaszkodnak bennszülöttéletükhöz és az erdőhöz.

Alex Pritz filmje az ő harcukat mutatja be. Az egyik főszereplő a 19 éves Bitaté, aki a törzs új vezetője lesz, és nyugati eszközökkel, kamerákkal és a nyilvánosság erejével veszi fel a harcot a betolakodókkal. Segítője a brazil Neidinha Bandeira, aki FUNAI, az őslakosok hagyományainak, kultúrájának és jogainak védelméért felelős kormányhivatal szakembere.

Az új „vadnyugat”

A fő konfliktus az, hogy az Uru-eu-wau-wau törzs lakta, 11330 négyzetkilométeres területre mások is igényt tartanak. Bár elméletileg jogi védelem alatt áll, mégis folyamatosak a betörések és a földrablások. A film bemutatja a másik oldalt, az egyszerű brazil munkásokat és földműveseket, akik az előző generációkhoz hasonlóan területet akarnak kiszakítani az őserdőből, hogy ott gazdálkodjanak, és családjaikkal éljenek. Érthető az ő motivációjuk is. Éjjelente fákat vágnak ki, ösvényekkel hatolnak be az erdőbe, és sávokat gyújtanak fel, hogy talpalatnyi területeket szakítsanak ki maguknak.

A hatóságok elég tompán reagálnak a betörésekre, kiéleződik a harc a törzs és a telepesek között, mely még emberéletet is követel.

Itt tudod megnézni a filmet

A Verzió keretein belül kedden a Toldi moziban egyszer még vetítik az alkotást, de ajánlom mindenkinek az Online Verziót, ahol november 14. és 20. között a Föld életre-halálra című filmet is bárki online kikölcsönözheti.

A gyönyörű természeti képek révén betekinthetünk egy törzs működésébe, láthatjuk a telepesek motivációját. És ha mást nem, ennek kapcsán utánaolvasunk az ismeretlen bennszülötteknek.