Az élelmiszerek éghajlati problémája egyre súlyosabb, és mégis jobban elakadtunk, mint valaha. De miért ennyire nehéz ez a helyzet?
A COP27 keserédes hangon ért véget, bár akadt néhány siker, főleg a frusztráció fokozódott. Most először kapott az élelmiszer és a mezőgazdaság központi szerepet a megbeszéléseken, ami jó hír, mivel az éghajlatváltozásra fordított támogatások mindössze 3%-a megy élelmiszerre. Ez azonban heves vitákat szül, amelyek az elkövetkező években csak erősödhetnek.
Először is, tekintsünk egy kicsit vissza, hogy átfogó képet kapjunk arról, miért kulcsfontosságú a mezőgazdasággal és az élelmiszerekkel kapcsolatos cselekvés, ha el akarjuk érni az éghajlatváltozás csökkenését.
Amint az alábbi grafikonokon látható, az élelmiszerek felelősek a globális kibocsátás 26%-áért (a becslések eltérőek, egyesek szerint akár 30% is lehet). Ennek nagy részét közvetlenül és közvetve az állati eredetű termékek teszik ki (például a legelők miatt). Azonban étrendünk sok más összetevője is jelentős hatással van a klímára (mint például a kávé és a csokoládé), bár itt ellensúlyozza, hogy csekély mennyiségben fogyasztjuk ezeket (az észak-amerikaiak átlagosan 100 kg húst esznek meg évente, és „csak” 5 kg csokoládét).
Meg kell jegyezni, hogy sok ellentmondás van ezen adatok körül, különösen az állatok földhasználatának hatásait illetően. Nehéz megbecsülni egy nagyon különböző összetevőkből álló globális élelmezési rendszer hatását (a szarvasmarha tenyésztése olyan országokban, mint az Egyesült Királyság és Brazília nagyon eltérő).
De akkor mit tegyünk ellene? Ha a helyzetnek már a felmérése is bonyolult, a mezőgazdasággal és élelmiszerekkel kapcsolatos cselekvés még kényesebb téma, mivel az emberek nagyon eltérően gondolkodnak róla. Azt mondhatnánk, hogy három módszer létezik a probléma vizsgálatára:
1) „A technológia megmenti az emberiséget”
Itt található a legtöbb élelmiszer-technológiai startup által kifejlesztett megoldás:
- az állati fehérjék ekvivalensekkel való helyettesítése, akár növényi alapúak, akár bioreaktorokból származók (precíziós fermentációval vagy sejtes mezőgazdasággal). Ezek gyorsan haladnak, szinte minden héten új kísérleti létesítményeket jelentenek be. A kulcsfontosságú állati termékek alternatívái a szélesebb elterjedés küszöbén állnak (még akkor is, ha a méretezés továbbra is kihívást jelent).
- más „problémás” termékek, például étolaj, kávé és csokoládé helyettesítése alternatívákkal
- az élelmiszer-pazarlás csökkentése az értékesítési lánc digitalizálásával
- a műanyag cseréje új biopolimerekkel
- a gazdálkodás káros hatásának csökkentése új növények alkalmazásával, valamint energia- és input-hatékonyabb (beltéri) gazdaságok fejlesztése
Ezekkel a technológiákkal drasztikusan más jövőt képzelhetünk el, ahol a földünkből jóval kevesebbet fordítanak élelmiszerre (akár 40%-kal kevesebbet), nem tartunk állatokat az élelmiszereinkhez, és rengeteg „indoor farmot” (izolált gazdálkodást) létesítünk. Ha lassan odaérnek a közpénzek (egyre több projektet támogat az EU, az Egyesült Államok és néhány más ország), akkor a vállalkozókat hangsúlyosan finanszírozzák (tavaly több mint 5 milliárd dollár ment alternatív fehérjékre) majd a magánbefektetők. Ez azt mutatja, hogy van mód az általunk ismert élelmiszerek megváltoztatására.
2) „Regeneratív mezőgazdaság és alkalmazkodás”
Itt sok olyan ember található, akik számára a fent említett technológiák és radikális változások kellemetlenek. Tartják azt az elképzelést, hogy mezőgazdasági gyakorlataink adaptálásával jelentősen befolyásolhatjuk az élelmiszerrendszer éghajlatra gyakorolt hatását.
Ezeknek az embereknek egy (nagy) alcsoportját „Hagyományőrzőknek” lehetne nevezni, és olyan egyénekből áll, akik az új élelmiszer-technológiák fejlesztésére úgy tekintenek, mint egy kísérletet arra, hogy beleegyezésük nélkül megváltoztassák az életmódjukat. A laboratóriumban termesztett húsról szóló beszéd gyakran ijesztő, és egyes startupok aktivista magatartása radikalizálhatja az embereket ez ellen. Egy startupnak például szabadna ezt tennie?
3) Üzlet
Az Üzleti csoport nem az éghajlatváltozás negatív hatásaira összpontosít, hanem az általa teremtett lehetőségeket vizsgálja. Tudják, hogy nem szabad erről beszélniük, de a lehetőségek és azok következményeinek száma hatalmas. Nem csupán arról van szó, hogy Szicíliában termesztenek avokádót. Csak nézzük meg az alábbi térképet, és vegyük figyelembe az éghajlatváltozással összefüggő hozamingadozások geopolitikai és gazdasági hatását.
Visszatérve ehhez a jelentéshez, amely azt mutatja, hogy az éghajlattal kapcsolatos állami finanszírozásnak csak 3%-a irányul a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra, megértjük, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszerek változásának finanszírozása milyen bonyolult lehet. Rendkívül érzékeny a közpolitika arra vonatkozóan, hogy mit kell enni az embereknek, különösen akkor, ha ez nem az egészségükért, hanem a környezetükért van. Ennek azonban túl kell lépnie az iparági szakértők közötti vitákon, és sokkal gyakrabban, sokkal nyíltabban kellene megtörténnie. Sok hangra van szükségünk – mert egyetlen hang nyomán nem születik átfogó megoldás – vagy különben továbbra is csak vita tárgyát képezik a hiányzó célok.
(Forrás: green queen)