Itt maradt nekünk a múltból egy rakás ikonikus, de nem egyszer zsigeri ellenszenvet kiváltó épület. Mint a Magyar Szocialista Munkáspárt egykori pártháza a XIII. kerületben vagy a sötétséget fekete lyukként magába nyelő, évek óta ürességtől kongó Domus Áruház.
Ezeket az épületeket azonban meg lehet kedvelni, ha ismerjük a történetüket és új életet lehelünk beléjük. Erről szól az idei Velencei Építészeti Biennálén bemutatkozó magyar projekt.
Május 22-én kezdődik el a világ egyik legfontosabb építészeti kiállítása Velencében. Az állandó magyar pavilonban ezúttal az Othernity névre hallgató projektet fogják bemutatni, amely fontos témát feszeget nemcsak országos viszonylatban, de régiósan, sőt, európai tekintetben is.
A magyar kiállítás arra keresi a választ, hogy mit kezdhetünk a sokszor meg nem értett, és gyakran szidott modernista építészeti örökségünkkel itt, Kelet-Közép-Európában.
A magyar pavilonban 12 ikonikus, 1962 és 1986 között felhúzott budapesti épületet (az Országos Villamos Teherelosztóközpontot, a Külső-kelenföldi református templomot, az OKISZ-székházat, a Domus Áruházat, a Dob utcai trafóházat, a TIT Budapesti Planetáriumot, a Kelenföldi Városközpontot, az OTP-toronyházat, a Déli pályaudvart, az Újpesti Ady Endre Művelődési Házat, az MSZMP XIII. kerületi pártházát és az Újpalotai toronyházat) vizsgálnak meg a lehetséges újrahasznosítás szempontjából 12 építésziroda bevonásával.
Velencében a magyar pavilon egyik szárnyában a 12 épület történeteit állítják majd ki – dokumentumokat, archív fotókat, tervrajzokat –, míg a másik szárnyban azok a makettek, installációk lesznek, amelyek bemutatják, hogy milyen elgondolások mentén definiálnák újra a szóban forgó épületeket, vagy hogy mit kezdenének az örökségükkel.
A kérdés talán automatikusan is felmerül az olvasóban, hogy ha ezek az épületek amúgy is nagyon megosztó objektumok, az emberek egy része pedig kifejezetten zavarónak és otrombának tartja ezeket, akkor miért nem egyszerűbb tényleg a bontást választani?
Ennek több oka is van. Egyrészt a világ az újrahasznosítás, az újrafelhasználás korában nem épp abba az irányba halad, hogy ami nem tetszik, azt egyszerűen ledózeroljuk. Az építőipar az egyik legnagyobb környezetszennyező, építeni és bontani is sokkal több energia felhasználásával jár, mint fenntartani, korszerűsíteni egy házat, ám általában jobban megéri bontani és újat építeni.
Ugyanakkor előremutató, hogy idén a Pritzker-díjat már egy a bontás ellenében tevékenykedő francia építészduó nyerte. Anne Lacaton és Jean-Philippe Vassal úgy gondolják, hogy a „bontás könnyű és rövid távú döntés, és rengeteg pazarlással jár: az energia pazarlásával, az anyagok pazarlásával és a történelem pazarlásával. Ráadásul nagyon negatív társadalmi hatása van. Számunkra ez egy erőszakos tett” – fogalmaznak.
A francia építészek ezért inkább a már meglévő, és esetleg használaton kívüli épületek infrastruktúráját korszerűsítik és visszafogott beavatkozásokkal értelmezik újra.
Ahogy pedig Lacaton és Vassal gondolkodik a 21. század építészetéről, azzal nagyjából egybevág az Othernity projekt is. A magyar kurátorok szerint meg kell próbálni elfogadni és megérteni az épületeinket, mielőtt buldózerrel nekik esnénk, és ezáltal talán kaphatnak még egy esélyt a régi szerkezetek.
Mert akár tetszik, akár nem, a 71 méter magas újpalotai víztorony és lakóház a betondzsungel közepén épp úgy az identitásunk része, mint a klasszicizáló, romantikus budapesti belváros.
Smiló Dávid, a Paradigma Ariadné építésze azt mondja, hogy „el kell kezdenünk beszélgetni ezekről az épületekről, ez az Othernity fő célja. Ha megértjük, hogy egyáltalán miért és miként jöttek létre, miért úgy néznek ki, ahogy, miért vannak ennyire lepukkanva, akkor talán nem lesz annyira zsigeri az elutasítás velük szemben, és ezáltal el tudjuk fogadni magunkat is.
Ezek az épületek a történelmünk részei, elfogadásuk imígyen arról szól, hogy végső soron tudunk-e azonosulni saját magunkkal – mondja.
Ha az eddigiek felkeltették az érdeklődésed, az Othernity projektről bővebben itt olvashatsz.
(Forrás: hvg.hu – Kép: pexels.com)
hirdetés
